Lezárult az október elején indított aláírásgyűjtés: közel kétezren támogatják a két évvel ezelőtti halálos autós balesetet okozó rendőr ítéletének súlyosbítását.
2023. november 14., 18:132023. november 14., 18:13
Két évvel ezelőtt, 2021. december 2-án Sepsiszentgyörgy Csíkszereda felőli kijáratánál, a 12-es országút egyik veszélyes kanyarjában egy ittasan vezető rendőr kisodródott és összeütközött a szemközti sávon szabályosan közlekedő 28 éves L. Lehellel, aki a baleset következtében a helyszínen elhunyt. A rendőr vérében, aki éppen akkor szolgálaton kívül volt, az ütközés után egy órával 1,89 ezrelék véralkoholszintet mértek.
A sepsiszentgyörgyi bíróság szeptember 12-én hirdetett elsőfokú ítéletet az ügyben, ennek során a rendőrt gondatlanságból elkövetett emberölésért 2 év és 6 hónap, az ittas vezetésért 1 év és 6 hónap börtönbüntetést szabott ki, valamint 5 évig eltiltotta a járművezetéstől. Alapfokon a bíróság végül 4 év hatósági felügyelet alatt töltendő, felfüggesztett büntetésre ítélte. Ezenfelül az elhunyt fiatal férfi hozzátartozóinak veszteségeit 65 ezer euró erkölcsi, valamint 19.520 lej anyagi kártérítés biztosító általi kifizetésével kompenzálják.
Az elsőfokú ítélethirdetés után Lehel családja fellebbezést nyújtott be, és a Vétlen Áldozatok Egyesületével petíciót indítottak, amelyet egy helybéli fiatal által létrehozott Facebook-csoportban igyekeztek népszerűsíteni az elmúlt hónapban. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen több mint 1800 támogatót szereztek november folyamán. A petícióhoz javarészt Kovászna megyei lakosok járultak hozzá kézjegyeikkel, de érkezett aláírás Brassóból, Bukarestből, Temesvárról, Csíkszeredából, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Aradról, de még Magyarországról, Nagy-Britanniából és Finnországból is. A petíciót a kezdeményezők benyújtják a brassói táblabírósághoz.
November 20-án, hétfőn újabb és egyben utolsó tárgyalásra fog sor kerülni, ezért most egy utolsó összefogásra szólítja fel a lakosságot az egyesület és az áldozat családja: „Megkérjük azokat a személyeket, akik támogatni szeretnék fizikai jelenlétükkel is az ügyet a brassói bíróságon, azok jelezzék részvételi szándékukat, és azt, hogy hány személyt tudnának még szállítani” – írták az Igazságot Lehelnek nevű Facebook-csoportban, ahol a kiírás óta tíz személy már jelentkezett is.
Azokat, akik részt kívánnak venni a tárgyaláson, hétfőn reggel 8 órakor várják a sepsiszentgyörgyi Állomás negyedi Petrom üzemanyagtöltő-állomáshoz, ahonnan 8.20-kor együtt indulnak majd el Brassóba, a 11 órától kezdődő tárgyalásra.
Az áldozat édesapja, Lorenzovici Sándor azt reméli, hogy az aláírásokkal, a tüntetéssel, fellebbezéssel el fogják érni, hogy a rendőr súlyosabb büntetést kapjon. Amint arról beszámoltunk, az elkövető továbbra is a Kovászna megyei rendőrség alkalmazottjaként dolgozik a logisztikai osztályon. „Amit most csinálunk, az nem hozza vissza a gyermekünket, de a »szabadláb« az kevés” – mondta megtörten az édesapa az október végi szolidaritási, csendes tüntetésen, amelyen Lehel emlékének tiszteletére gyújtottak gyertyát a város lakói.
Fotó: Curtea de Apel Brașov/Facebook
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!