Huszonnégy családi tragédia

– Immár ez a huszadik könyve. Honnan jött az ötlet, hogy a kézdiszéki kulákokról és deportáltakról írjon?

– Ez így igaz, immár a huszadik könyvem jelent meg nemrég. Az első kereken húsz esztendővel ezelőtt látott nyomdafestéket Kísért a múlt Székelyföldön címmel és Az úgynevezett Agache-ügy története alcímmel. Olyan év is volt, amikor termékenyebb voltam, két-három könyvem is megjelent. Az oral history, vagyis elbeszélt történelem iránti érdeklődésem nem új keletű, már 2006-ban gyűjtöttem hasonló visszaemlékezéseket, amikor az ozsdolai betyárokról írtam. Annak akkora sikere volt az olvasók körében, hogy három év alatt három kiadást is megért, és ha emlékezetem nem csal, a három kiadás ezerötszáz példányt jelentett, ami napjainkban szép teljesítménynek számít. Visszakanyarodva a kérdéshez, a tavaly kiadott Hadiárvasors című könyvem után valami hasonló témát kellett keresnem, ami beillik a hadiárva-találkozók sorába. Ezúttal sokkal nehezebb volt az anyaggyűjtés, mint a Hadiárvasors esetében, amikor névsorok, lakcímek és telefonszámom álltak a rendelkezésemre.

– Mennyi idő alatt készült el az újabb könyv?

– Mondhatni a semmiből indultam a múlt év novemberében, amikor az első kitelepítettet felkerestem. Az volt a jó, hogy a volt kulákok vagy leszármazottak közül még elég sokan élnek, csak Kézdiszékről gond nélkül összeállt volna egy kötetre való anyag, ellenben deportáltat csak hetet sikerült felkutatni, ami kevés egy kötethez, ezért új könyvemben vegyesen, ábécé sorrendben szerepelnek a kulákok és deportáltak visszaemlékezései, jól kiegészítve egymást. A könyvem kereken kilenc hónap alatt készült el, értem ez alatt az első adatközlő felkeresésétől a nyomdai munkálatok befejezéséig. Persze, minden általam felkeresett adatközlőtől korabeli fényképeket is kértem, azok megtekinthetőek a Vigadó emeleti dísztermében.

– Melyik a legizgalmasabb történet a 24 közül?

– Nem tudnék merev határt húzni az izgalmasabb és a kevésbé izgalmas történetek között, hiszen mindegyik emlékező története egy-egy családi tragédiát hordoz magában. Ha mégis rangsorolni kellene, akkor a néhai Nagy Lajos Dezső, illetve Beczásy Tánya visszaemlékezései állnak hozzám a legközelebb.

– Mi volt a célja ezzel a könyvvel?

– Idén volt hetven éve annak, hogy a könyvemben szereplő családokat kitelepítették otthonaikból, osztályellenségnek bélyegezték, és kényszerlakhelyre hurcolták őket, ezért könyvemmel elsősorban a vörös terror kézdiszéki áldozatainak szándékoztam emléket állítani, hogy azok az atrocitások soha többé nem ismétlődhessenek meg. Sajnos, a kommunizmus bukása után harminc esztendővel sem történt meg a kulákok rehabilitálása, nincs is külön emléknapjuk, és a székelyföldi településeken alig létezik olyan emlékjel, amit e sötét korszak áldozatainak emlékére állítottak volna.

– Gondolkodott már azon, hogy mi lesz újabb könyvének a témája?

– Erre a kérdésre még korai lenne a pontos válasz. Egyelőre puhatolózom, hogy élnek-e még annyian azok közül, akik Bukarestben és más román városokban szolgáltak, hogy történeteikből egy kötet összeálljon. Ha sikerül, akkor a tervezett könyvben a néhai Cserei Gáborné Bokor Ilus néni, a Ceaușescu család esztelneki dajkájának a visszaemlékezései is helyet kapnának.

Iochom István könyve megvásárolható Kézdivásárhelyen, az EMNT-irodában (a Márton Áron-szoborral szemben, a Liget kávézó fölött, az épület emeletén) hétfőtől péntekig 9–15 óra között, valamint Iochom Ildikónál (0745.390.616).

Tamás Réka