A kézdivásárhelyi Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium ajándékba kapta az elnéptelenedett Nagyercse műemléktemplomának harangját. A harangláb elkészítéséhez szükséges összeg előteremtéséhez a kollégium vezetősége többek között a tanintézmény egykori diákjai és pedagógusai segítségét kéri.
2023. április 17., 19:002023. április 17., 19:00
Farkas Ferenc történelemtanár, a Csiha Kálmán néhai püspök nevét tavaly felvevő református kollégium igazgatója lapunknak elmondta, a tanintézmény őrzi Nagyercse műemléktemplomának elnémult harangját. „Bár a kis mezőségi település az évszázadok viharaiban teljesen elnéptelenedett, egykor híveit Istenhez, illetve összetartozásra hívó harangja nálunk új otthonra talált; élni és szolgálni kíván, hívogatni szülőket, tanárokat, mostani és »lélekben örök« diákjainkat” – hangsúlyozta az intézményvezető.
Hozzátette, a május 26-i kicsengetés alkalmával avatandó harangláb elkészítéséhez szükséges összeget még nem sikerült összegyűjteni, ezért elsősorban az egykori „refisekhez” fordulnak felhívásukkal, ám bárkitől elfogadják az anyagi segítséget. „Ha hangja megszólaltatásának te is részesévé szeretnél válni, támogatásodat örömmel fogadjuk!” – osztotta meg lapunkkal a tanintézmény közösségi oldalán is közzétett felhívást.
Bárki segítene, szándékát Farkas Ferenc igazgatónál (a 0730.600.313-as telefonszámon), illetve Ruszka Sándor lelkipásztornál (0745.765.178) jelezheti.
Címlapfotó: Ft. Szegedi László Tamás generális direktor, a brassói Reménység Háza lelkipásztora és a nagyercsei harang a kollégium névadóünnepségén
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!