A hagyományokhoz hűen január 13-án, szombaton a Kászonok és Kézdiszék közötti Katrosában ismét fejet hajtanak a doni katasztrófa hősei emléke előtt.
2024. január 11., 15:162024. január 11., 15:16
A Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állománya idén ünnepi főhajtást, illetve koszorúzást tervez a Katrosában általa felállított apostoli kettős keresztnél, ahol szokás szerint hagyományőrzők is tiszteletüket teszik, de természetesen minden érdeklődőt örömmel látnak. Ezzel az 1943 januárjában a Don-kanyari harcokban példamutató helytállást tanúsító, hősi halált halt magyar honvédek emlékének kívánnak adózni. A megemlékezést bajtársi piknik és beszélgetés zárja.
Amint azt az édesapját ugyancsak a második világháborúban elveszítő Laczkó Áron tb. székkapitány lapunknak elmondta, a szombaton 11 órakor kezdődő eseményen alkalomhoz illő katonadalokat ad elő Gáspár Anett és Gáspár Adorján, a kézdiszentkereszti általános iskola tanulói, akiket Gábor Judit tanár készít fel. Megemlékező beszédet v. dr. Ambrus Ágnes tb. székkapitány mond.
Az eredetileg mintegy 207 ezer főt kitevő magyar 2. hadsereget 1942. április 17-e és június 27-e között vezényelték ki a keleti frontra, előrevonása a Don vonalához 1942. augusztus 25-re fejeződött be. Novemberben további 35–36 ezer fős kontingenssel pótolták a veszteséget, illetve próbálták – sikertelenül – leváltani az állomány egy részét. Közel egyéves harci tevékenysége során a magyar 2. hadsereg 127–128 ezer fős veszteséget szenvedett el, a legtöbbet nyilván a szovjet hadsereg által 1943. január 12-én indított Osztrogozsszk–Rosszos hadművelet következtében. Ebbe a veszteségbe beletartoztak a munkaszolgálatosok, a közel 50 ezer sebesült és a 27–28 ezer hadifogoly is; ez utóbbiak közül nyilván kevesen tértek haza.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!