Értelmi fogyatékkal élők képzőművészeti alkotásait díjazza az Írisz ház

A sepsiszentgyörgyi Írisz ház tizenharmadik alkalommal rendezi meg képzőművészeti pályázatát, amelyre a Romániában élő és alkotó, értelmi fogyatékkal élő művészlelkek munkáit várják.

Farkas Orsolya

2023. november 15., 12:242023. november 15., 12:24

A pályázatra minden jelentkezőtől három munkát várnak, egyiket az említett mese kapcsán kell elkészíteni, a másik két alkotás esetében szabadon választott témában dolgozhatnak. A beérkezett kreációkat avatott szakmai zsűri bírálja majd el, a bizottság elnöke Deuten-Makkai Réka művészettörténész.

Minden időben beérkezett munkát kiállítanak, a nyertesek alkotásai a Diakónia Keresztyén Alapítvány tulajdonába kerülnek. Az első helyezettet 2500, a másodikat 1500, a harmadikat pedig 1000 lejes díjban részesítik.

A jelentkezés alapvető feltétele, hogy a pályázónak be kell töltenie a 18. életévét és bizonyítania kell, hogy értelmi fogyatékkal él.

Az októberi, sepsikőröspataki TranszArt Camp során már körbejárták a királykisasszony és a kiskondás történetét, és a központi jelkép, a fa témáját.

„Hogyan ábrázolnád a fát? Te vagy a fa? Része vagy a fának? Ha nem, hol áll a fa? Az erdőben? Egy tisztás közepén? Te is rajta vagy a képen? Közel a fához vagy messze tőle? Esetleg rajta vagy? Bátor vagy felmászni rá? Az egész fa látszik vagy cssak egy része, pl a gyökere vagy egy ága? Még mit ábrázolnál a képen? Milyen technikát alkalmaznál? Sima, egyenletes ecsetvonásokat, vagy inkább durvábban, vastagabban vinnéd fel a festéket? Talán még ragasztanál is valamit a képre, például fakérget vagy leveleket?” – sorakoznak a kérdések a pályázat felhívásában, amely ötletelésre buzdítják az olvasókat is.

A leadott munkáknak néhány alapvető követelménynek kell megfelelniük:

minimum A4-es formátumot kell követni, legyen az vászon, papír, fa vagy karton, amire rajzolhatnak és festhetnek színes ceruzával, akrillal, vízfestékkel, pasztell- vagy olajkrétával, tussal, olajfestékkel.

A kisplasztikával jelentkezők dolgozhatnak fából, kőből agyagból és gipszből is, faraghatnak, formázhatnak, önthetnek, de a kisplasztika nem lehet használati tárgy (pl. gyertya, képeslap, stb.). Fontos, hogy az alkotásoknak befejezettnek kell lenniük, és nyilvánosság előtt nem lehetnek bemutatva a pályázat előtt. A munkákat berámázva, paszpartúzva kell beküldeni az Írisz ház postai címére.

A kiállítás helyéről és időpontjáról a szervezők később küldenek tájékoztatást. További információkról, fejleményekről az Írisz ház Ousider Art nevű Facebook-oldalán értesülhetnek az érdeklődők.

Fotó: Outsider Art - Írisz ház Facebook-oldala

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust