Az EMNP által a választási kampányban bemutatott tíz „forró pont” egy részénél van némi előrelépés, de még sok gond vár megoldásra, közölte Bálint József sepsiszentgyörgyi tanácsos, aki sajtótájékoztatón mutatta be féléves beszámolóját.
2017. január 31., 00:272017. január 31., 00:27
Az EMNP által a választási kampányban bemutatott tíz „forró pont” egy részénél van némi előrelépés, de még sok gond vár megoldásra, közölte Bálint József sepsiszentgyörgyi tanácsos, aki sajtótájékoztatón mutatta be féléves beszámolóját.
Bálint József megjegyezte, hogy például a Vár utcában most jobban lehet közlekedni, mint fél évvel ezelőtt, illetve az Oltmező úton is időközben kialakítottak két gyalogátjárót, de még szükség lenne egy harmadikra a gyárak környékén. Előrelépés történt a kilyéni híd esetében is, úgyszintén a tervek elkészültek az évekig elhanyagolt Puskás Tivadar utca felújítására, sorolta az EMNP-tanácsos, aki méltányolta azt is, hogy az őrkői roma közösség felzárkóztatására különböző pályázatokon vesz részt a város.
Ugyanakkor „sajnálattal” állapította meg, hogy a forgalmi problémák nem enyhültek, valamint azt, hogy nem tudták elfogadtatni a cégek ingatlanadójának csökkentésére vonatkozó javaslatukat. „Nem sikerült a magánszemélyek ingatlanadójának a szinten tartása sem, mert az a körzetesítés, amelynek az alapgondolatát mi is helyesnek találtuk, bizonyos esetekben óriási adóemelést jelent”, fűzte hozzá Bálint.
Ugyanakkor az EMNP tiltakozik az ellen, hogy a Kós Károly-szakiskolát beolvasztanák a Puskás Tivadar-szaklíceumba. „Ez már nemcsak önfeladás, hanem a választók becsapása is. Antal Árpád polgármester és csapata nem iskolák megszüntetésével és nem adóemeléssel kampányolt. Vajon mennyit fizettek Keresztély Irmának ezért a plágiumgyanús statisztikáért, és mi van még az iskolaháború mögött?”, tette fel a kérdést az EMNP-tanácsos.
Az EMNP sepsiszéki, illetve sepsiszentgyörgyi elnöke, Kolcza István és Kocsis Hunor Tibor is bejelentette, hogy részt vesz a Kós Károly-szakiskola ügyében mára beharangozott tiltakozó megmozduláson. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!