Lezajlottak az Örökségünk őrei regionális fordulói. A Nagyenyeden, Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron tartott regionális fordulókon összesen 21 csapat versenyzett az országos döntőn való részvételért. Minden régióból, korosztályonként egy-egy győztes, azaz összesen 6 csapat juthatott tovább a május 6-án tartandó döntőre.
2023. április 24., 19:082023. április 24., 19:08
A regionális döntőre a csapatok egy 7-10 perces színdarab előadásával készültek, melyben bemutatták az általuk választott műemlék múltját, jelenét és potenciális jövőjét. „A program közösségépítő ereje mellett üzenetet is hordoz: az Örökségünk őrei mozgalomban résztvevő fiatalok példát mutattak a felnőtteknek is, hiszen a műemlékek offline és online népszerűsítésen túl kétkezi munkát is vállaltak épített örökségünk megőrzéséért. Sőt mindezeken túl, a verseny alatt a diákok, fiatalok kitartásukat, egy közös ügy melletti elhivatottságukat is bebizonyíthatták, illetve megleptek kreativitásukkal is! Az a célunk, hogy olyan generációt neveljünk, amely jó gazdája lesz majd mindannak, amit az elmúlt ezer évben teremtettünk itt, Erdélyben. Úgy gondolom, hogy ez sikerült. Gratulálok minden csapatnak, akik eljutottak idáig és kitartást kívánok az épített örökség védelméért végzett munka folytatásához! A továbbjutó csapatoknak sok sikert az országos fordulón!” – nyilatkozta Hegedüs Csilla, a verseny ötletgazdája.
A Szórvány régió (Arad, Temes, Fehér, Hunyad, Beszterce-Naszód és Máramaros megyék) V-VIII osztályos korcsoportjának nyertese a Nagybányai Pénzverde Őrei-Az időutazók, a Németh László Elméleti Líceum diákjai, míg a IX-XII osztály győztese a Bethlen Gábor Kollégium csapata, a A Magyarlapádi Templom Testőrei.
Az Észak-Erdélyi regionális (Bihar, Kolozs, Szatmár, illetve Szilágy megye) szakasz nyertesei a Fekete Sereg JZSUK, a Kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium hatodik osztályos tanulói, illetve a Capistranius-Alverna a Kolozsvári Református Kollégium középiskolás csapata.
A Székelyföldi regionális fordulón (Hargita, Kovászna, Maros megye) a kézdivásárhelyi Fényirda őrei, a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes Általános Iskolából, illetve a dicsőszentmártoni Vármegyeháza őrei, a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Elméleti Líceum diákjai jutottak tovább.
Az országos döntőre május 6-án szombaton kerül sor Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!