„Gyásznap a jogállam számára”

Néhány órával elfogadása után, szerdára virradóra megjelent a hivatalos közlönyben a büntető törvénykönyvet (Btk.) és perrendtartást módosító sürgősségi kormányrendelet, annak ellenére, hogy a jogszabály gyors elfogadása ellen több mint tízezer ember tüntetett az ország nagyvárosaiban.

Székely Hírmondó

2017. február 02., 00:102017. február 02., 00:10

Néhány órával elfogadása után, szerdára virradóra megjelent a hivatalos közlönyben a büntető törvénykönyvet (Btk.) és perrendtartást módosító sürgősségi kormányrendelet, annak ellenére, hogy a jogszabály gyors elfogadása ellen több mint tízezer ember tüntetett az ország nagyvárosaiban. A rendelet a hivatali visszaélésre, hanyag kezelésre, érdekellentétre és bűnpártolásra vonatkozó cikkelyeknél enyhít a Btk. szigorán, az indoklás szerint azért, hogy a törvényt összhangba hozza az alkotmánybíróság korábbi döntéseivel.

Hógolyóval a könnygáz ellen

Szerdára virradó éjszaka a kormány intézkedése ellen tiltakozó tüntetők vonultak utcára országszerte, akik szerint a rendelet a korrupt politikusokat védi. A bukaresti kormány épületét körülvevő több mint tízezer tüntető közül többen megpróbáltak behatolni az épületbe, őket könnygázzal állította meg a csendőrség. A felháborodott demonstrálók hógolyókkal dobálták meg az épületet és az azt védő csendőrkordont. Kolozsváron nyolcezer, Temesváron és Nagyszebenben ötezer tüntető vonult éjszaka az utcára a Mediafax hírügynökség becslése szerint.

A tüntetők a büntetőjog módosítása ellen szervezett korábbi demonstrációkon is használt, a „Vigyen el bennetek a DNA (korrupcióellenes ügyészség)!”, és „Demokráciában a tolvajoknak börtönben a helyük!” jelmondatokat skandálták, „Tolvajok kormánya”, „Ez bűnszövetkezet, nem kormány”, „PSD – vörös pestis” feliratú plakátokat emeltek a magasba, és immár a kormány lemondását, előrehozott választásokat is követelve. Az éjszakai tüntetések incidensek nélkül értek véget. Az ellenzéki sajtó szerint most már mindegy, hogy a sürgősségi rendeletet utólag módosítja-e vagy elveti a törvényhozás, ha a rendelet akár csak néhány óráig is érvénybe lép, akkor a büntetőperekben a vádlott számára kedvezőbb jog elve szerint, a módosított törvénykönyv alapján kell majd ítélkezni.

A jogállamiságot érte támadás

Klaus Johannis államfő szerint a jogállamiságot érte súlyos támadás a korrupcióellenes harc ellenfelei részéről. „Ma a jogállam gyásznapja van” – írta Johannis kedd éjszaka közzétett Facebook-bejegyzésében. Kifejtette: a PSD-ALDE-kormány a román igazságszolgáltatásban több tízezer „bátor és tisztességes” dolgozójának munkáját semmisítette meg, és több millió románt fosztottak meg attól a reménytől, hogy egy Európában is tisztelt országban éljen. Az elnök hozzátette: mandátuma hátralévő részében azért fog küzdeni, hogy „helyreállítása” a jogállamiságot Romániában. Levélben kérte tegnap Sorin Grindeanu miniszterelnöktől, hogy vonja vissza a kormányrendeletet.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselői A Grindeanu kabinet – a nemzettel dacoló kormány. Ne törvényesítsétek a lopást Romániában címmel bizalmatlansági indítványt nyújtott be szerdán a parlamentbe. A sürgősségi rendelet elfogadása miatt lemondott tisztségéről a kormány keretében működő centenáriumi főosztály koordinátora, Florin-Daniel Șandru államtitkár, „becsületbeli gesztusnak” nevezve döntését.

Az RMDSZ ellenzi a kormány döntését

Az RMDSZ nem ért egyet a román kormány döntésével - közölte szerdán közleményben a szövetség. „Aggályosnak tartjuk, hogy a kormány kapkodva (...) döntött ebben a kérdésben, mint ahogyan azzal sem értettünk egyet, hogy tavaly májusban az akkori szakértői kormány szintén sürgősségi rendelettel módosította a Btk.-t” – olvasható az állásfoglalásban. Az RMDSZ szerint az emberek mostani felháborodása jogos, a kormánynak nem lett volna szabad megkerülnie a parlamentet, hiszen sürgősségi rendeletekkel nem lehet országot vezetni. Úgy vélik, minden alkalommal, amikor sürgősségi kormányrendelettel próbálták rendezni ezt a kérdést, hibás döntések születtek.

A német kormány magyarázatot vár

A német kormány aggodalommal fogadta a román kormány rendeletét a büntető törvénykönyv (Btk.) és a perrendtartás módosításáról, és választ vár Bukaresttől arra a kérdésre, hogy a rendelet révén megváltozó környezetben miként lehet folytatni a korrupció elleni küzdelmet – hangzott el szerdán Berlinben a német kormányszóvivői tájékoztatón. Martin Schäfer külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy a román kormány döntése „nem jó és nem helyes jelzés”, a német szövetségi kormány pedig „világos válaszokat” vár a bukaresti vezetéstől arra, hogy „miként képzeli el a korrupció elleni elkötelezett harc folytatását a megváltozott jogi keretfeltételek között, és hogyan szeretné erősíteni a jogállamot”.

Az Európai Bizottság is aggódik

Romániának előre kell haladnia a korrupció elleni harcban, nem szabad visszalépnie – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdai nyilatkozatában. Leszögezte, hogy az Európai Bizottság komoly aggodalommal figyeli a korrupció helyzetének romániai alakulását. Úgy fogalmazott: „a korrupció elleni harcban elért eredmények visszafordíthatatlansága alapvetően fontos” az Európai Bizottságnak ahhoz, hogy lezárhassa az úgynevezett együttműködési és értékelési mechanizmus (CVM) keretében figyelemmel követett reformfolyamatok vizsgálatát.

Az ombudsman vétózhatna?

Az alkotmánybíróságnál panaszolja be a román kormányt a Legfelső Bírói Tanács (CSM), miután a kabinet a bírák és ügyészek szakmai szervezetének véleményezése nélkül, sürgősségi rendelettel módosította a büntető törvénykönyvet és perrendtartást. A CSM az igazságszolgáltatás és a kormány közti alkotmányos jellegű jogi konfliktus feloldását kéri a taláros testülettől. Az ombudsman, aki még alkotmányossági kifogást emelhetne a sürgősségi rendelet ellen, annyit mondott, hogy tanulmányozza a helyzetet. Victor Ciorbea ombudsmant ugyanakkor a jobboldali ellenzék azzal vádolja, hogy nem a „nép ügyvédje”, hanem Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnöké. Az államfő mégis kifejezte reményét, hogy az ombudsman élni fog az alkotmányossági óvás lehetőségével, mert ez a taláros testület egy esetleges gyors döntéssel még megakadályozhatná a Btk. módosításának tíz nap múlva esedékes életbe lépését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust