A magyar gond kipipálva

Csodálkozom, hogy csodálkoznak Klaus Johannisnak az ET strasbourgi parlamenti közgyűlésén tartott beszédén, amelyben Németh Zsolt kérdésére azt válaszolta, hogy Erdélyben a nemzetiségek körül minden rendben, hiszen ő, a kisebbségi elnök lehetett. Ezt illetően azonban van egy gubanc.

2017. január 31., 00:182017. január 31., 00:18

Csodálkozom, hogy csodálkoznak Klaus Johannisnak az ET strasbourgi parlamenti közgyűlésén tartott beszédén, amelyben Németh Zsolt kérdésére azt válaszolta, hogy Erdélyben a nemzetiségek körül minden rendben, hiszen ő, a kisebbségi elnök lehetett. Ezt illetően azonban van egy gubanc. Már a hatalomra kerülése utáni első napon kijelentette (s ezt betette a Lépésről lépésre című könyvébe is), hogy ő nem német, tehát nem kisebbségi, hanem német származású román.

Így azon sem kell csodálkozni, hogy szerinte a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot sem államosították vissza, és a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium körül is minden rendben van. És hogy mindenki előtt világos legyen, az ARD német közszolgálati tévének is úgy fogalmazott, a magyar kisebbség részéről megfogalmazódó követeléseket helytelen „eleve problémaként” felfogni, és megjegyezte, hogy előfordulnak „különös” és „inadekvát” követelések, a „teljesen normális” követelések „legnagyobb részét” pedig a román állam már teljesítette. Puff neki!

Ahogy nézegetem sorjában, hogy Románia elnöke beiktatása óta miket nyilatkozott, problémáinknak még enyhe nyomát sem találni, arról pedig, hogy a magyarok vagy székelyek igényelte jogok mellé áll-e, mélyen hallgat. Ő ezt kipipálta. Már 2015-ben újságírói kérdésre kijelentette: „A romániai magyar kisebbség politikai képviselettel rendelkezik, ez a képviselet a tárgyalópartnerünk.” Érdekes, hogy az RMDSZ egyetlen hozzá intézet beadványára sem válaszolt. Úgy látszik „inadekvát”-ok voltak. Pedig ezek éppen arról árulkodtak, hogy a magyaroknak akad gondjuk bőven...

De nem ezek megoldásáért támogatták és támogatják teljes erőből Klaus Johannist a nyugati államok vezetői, hanem azért, hogy ezeknek Románia a piaca legyen, ugyanakkor itt olcsó munkaerőre leljenek, az ország altalajkincseit (kőolaj, arany, fa stb.) pedig kevés pénzért külföldi cégeknek adják el. Emellett pedig a NATO is találja meg a számításait. Az, hogy az emberek hogyan élnek, nem érdekli sem a Nyugatot, sem Johannist. A kisebbségek sorsára is csak legyint. Úgyhogy botor dolog lenne, ha Johannistól az erdélyi magyarok várnának valamit.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust