A legízletesebb szalonnát, kolbászt és füstölt húst is díjazták

Húsos, füstölt és abált szalonnát is díjaztak vasárnap a háromszéki Szalonnafesztiválon, amelyet másodjára szerveztek meg a sepsiszentgyörgyi Park Hotelnél.

Farkas Orsolya

2024. március 11., 09:352024. március 11., 09:35

Tavaly mínusz húsz fokban, idén hűvös tavaszi reggelen vette kezdetét a második Szalonnafeszt, amelyet ez alkalommal is a Puskás Tivadar Szakközépiskola diákjai nyitottak meg a hagyományos disznóvágáson. A vásáron ekkor már izgatottan várták a kóstolni vágyó vendégeket az árusok, akik hagyományos ízekkel készültek a fesztiválra: kolbászból, füstölt húsból és mindenféle szalonnából lehetett csipegetni, de kürtőskalács és lángos, valamint házi méz és csokoládé is terítékre került a standokon.

Galéria

Azonban hiába volt bő választék, a látogatók lassan gyűltek, a hétvégén közel sem volt akkora a forgalom, mint amire a termelők számítottak. Márpedig Maros, Hargita, Brassó és Kolozs megyéből is érkeztek árusok, remélve, hogy idén több lesz a látogató, hiszen a környező megyékben évről évre egyre nagyobb sikert arat a gasztronómiai rendezvény. A vártnál kisebb érdeklődéstől függetlenül az előre meghirdetett programhoz javarészt sikerült tartaniuk magukat a szervezőknek, és végül a jó hangulatot is sikerült megőrizni, hiszen a finom falatokat élő zeneszó és pálinkakülönlegességek is kísérték.

Galéria

Füstölt, abált, húsos szalonnát, valamint kolbászt és füstölt húst is díjaztak az idei fesztivál részként meghirdetett versenyen, amelyre magánszemélyek és cégek is jelentkezhettek. A zsűri tagjai éppen a mintákat értékelték, amikor az idei mezőnyről kérdeztük őket. Dragomér József elmondta, hogy tavalyhoz képest kevesebben jelentkeztek, a minőség azonban sokat javult.

Galéria

„Nagyon dicséretes volt a felhozatal, nem volt könnyű dolgunk egyik kategóriában sem. Úgy tapasztaltuk, hogy idén nagyobb volt a versenyszellem, és most már azt is tudják, mire kell odafigyelniük úgy a tálalás, mint az ízek tekintetében” – magyarázta. A bírák szerint változatos volt a benevezők listája, sikerült bevonzani más megyékből a termelőket, de közben mintha „lemorzsolódtak” volna a háromszékiek. Remélik, hogy a következő alkalommal majd bátrabbak lesznek a környékbeli jelentkezők is.

Galéria

A számos díjat begyűjtő, Négyfaluból érkezett Rab Jánost kérdeztük arról, mi a jó szalonna titka. „Az első dolog az állattartás. Mi a régi hagyományokhoz híven neveljük a disznót, főtt krumplival etetjük, méghozzá melegen, nyáron is” – állította a két első díjat is begyűjtő Brassó megyei versenyző.

Galéria

A Kolozs megyei Búzáról érkezett Szász György szerint nincs nagy titok, a legfontosabb összetevő a só, a füst és a türelem. Mint mondta, ő kizárólag mangalicából készít szalonnát, és fontosnak tartja, hogy minden a maga hagyományos módján készüljön, a hozzá illő ízesítéssel, tiszta alapanyagokkal. Ezzel a módszerrel végül az abált és a húsos szalonna kategóriájában is dobogós helyen végzett.

Galéria

A díjazottak:

füstölt szalonna kategória nyertese Rab János, a második helyezett Fecső Attila, a harmadik díj pedig Gazdag Balázsnak járt.

Az abált szalonna kategória legjobbja szintén Rab János, utána következik Fecső Attila és Szász György.

A legfinomabb húsos szalonnát Fecső Attila készítette, második díjban részesült Szász György, harmadikban Gazdag Balázs.

A kolbász kategóriában Szász György az abszolút nyertes, lehagyva Rab Jánost, illetve a harmadik díjas Stekbauer Hubát.

Füstölt húsból szintén Szász György remekelt a legjobban, rögtön utána következik Rab János és Fecső Attila.

cégek közül a legjobb füstölt szalonnát a Park Vendéglő csapata készítette, a legjobb abáltat pedig a Kovács Vendéglő. A legfinomabb kolbász a Stekbauer Manufaktúráé, a húsos szalonna kategória nyertese a Kovács Vendéglő.

Az okleveleket és borokat az öttagú zsűri adta át: Sikó Barabási Sándor, Balog József, Dragomér József, Vajda Zsigmond és Jánosi Imre.

Galéria
Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust