Alázattal és kitartó munkával messze lehet jutni

December közepén Székelyudvarhelyen járt a Ferencvárosi TC öregfiúk csapata. Az FTC elmúlt két évtizedének meghatározó labdarúgóival, Lipcsei Péterrel és Dragóner Attilával beszélgettünk.

Zátyi Tibor

2012. december 26., 16:202012. december 26., 16:20

2012. december 26., 16:442012. december 26., 16:44

 

– Pályafutásuk során mindkettőjüknek több korszaka volt a Ferencvárosnál. Bárhova is szerződtek, végül mindig a zöld-fehér együttesnél kötöttek ki, és majd onnan is vonultak vissza. Mi volt az a tényező, ami mindig visszahívta önöket a Fradihoz?

Lipcsei Péter: Labdarúgó-pályafutásomat a Fradinál kezdtem, amikor 18 évesen bekerültem a felnőtt csapatba. Négy év külföldi foci mellett 16 szezont tudok magam mögött a Ferencvárosban. Visszavonulásom után rögtön elkezdtem az edzői tanfolyamot, most már harmadik éve, hogy az NB II-es csapat élén vagyok.

Dragóner Attila: Amikor 1997-ben a Ferencvároshoz kerültem, gyakorlatilag egy álom valósult meg számomra. Amikor külföldön futballoztam, éreztem, hogy ha majd haza kell jönnöm, tudom, hova vezet a visszaút, és hála Istennek, ez meg is tudott valósulni. Voltak nehéz, illetve szép időszakok, és így alakult ki, hogy a Ferencváros családom része lett.

– Amikor visszasorolták a Ferencvárost a másodosztályba, mindketten kitartottak a csapat mellett.

L. P.: Csapatkapitányként nekem igazából nem volt más választásom, hiszen amikor kizárták a csapatot, kötelességemnek éreztem, hogy maradjak. És ahogy a mondás is tartja, miszerint a kapitány hagyja el utoljára a süllyedő hajót, ez velem is így történt. Nem is csináltam volna másként, tehát ez így alakult, de nem bántam meg semmit.

D. A.: Igazából Peti akkor példát mutatott nemcsak az ott játszó labdarúgóknak, hanem a szurkolóknak is, ismét bebizonyította klubhűségét, megmutatta, hogyan kell hozzáállni a kialakult rossz helyzethez, és azt, hogy létezik Fradi-szív. Megmutatta az utat a klubnál játszóknak, és mi követtük őt.

– Most is a csapatnál dolgoznak, Lipcsei a második csapat edzője, míg Dragóner az utánpótlás szakosztály menedzsere. Elképzelhető, hogy valamikor a nagycsapat kispadján látjuk Önöket?

L. P.: Ugye, azt szoktuk mondani: soha ne mondd, hogy soha. Természetesen azért tettem fel az életemet az edzői pályára, hogy egyszer majd a Ferencváros élén legyek. Úgy gondolom, jelenleg Ricardo Moníz keze alatt nagyon jól teljesít a brigád, nekem meg ki kell várnom azt a pár évet, hogy odakerüljek. Addig egyértelműen tanulni, fejlődni kell ebben a szakmában.

D. A.: Pár évvel ezelőtt már elmondtam, hogy egyszer majd vissza szeretném adni mindazt a szeretet és törődést, amit a Ferencvárostól kaptam, és ahol szükség van rám, ott próbálok majd helytállni. Tiszta szívből és szenvedélyből dolgozom ezért a klubért. Most az utánpótlásban van rám szükség, de ha majd máshol kellek, akkor ott próbálok majd helytállni, az egyetlen cél, hogy a klub visszatérjen a csúcsra, ahova mindig is tartozott.

– A Ferencváros jelenleg a hatodik helyen áll a magyar bajnokságban, de elérhető közelségben van a harmadik, Európa Ligát jelentő hely. Miként látják, ha nem is bajnok, de dobogós lehet a csapat?

L. P. : Nehéz megjósolni, jelenleg három pontra van a csapat a dobogótól, és még hátravan 13 forduló. Úgy gondolom, fognak még igazolni játékosokat, neveket egyelőre nem tudunk. Ha reálisan nézem, akkor jelenleg a Győr–Debrecen–Videoton picit jobb csapat, mint mi vagyunk, de nem elérhetetlen számunkra a dobogó. Bízunk benne, hogy oda fog érni a csapat. Mi is és a szurkolók is nagyon várjuk, hogy legyen már egy jó eredmény.

D. A.: Természetesen mindenkinek az a vágya, hogy újra bajnok legyen a csapat. Jelenleg úgy érzem, hosszú idő után elkezdődött az építkezés, már nem csak a tűzoltás történik az együttesnél, és ha a lépcsőfokokat folyamatosan vesszük, akkor annak hamarosan meg is lesz az eredménye. Én már tavasszal várom azt az előrelépést, ami elég lesz a dobogóhoz. A következő szezonban pedig egyértelműen a bajnoki címre és a kupaaranyra való törekvés lesz a cél.

– Fiaik is futballoznak, jelenleg a Ferencváros utánpótláscsapatait erősítik. Elképzelhető, hogy valamikor az apjuk nyomába lépnek, és előbb a nagy csapatot, majd a magyar válogatottat fogják erősíteni?

L. P.: Egyelőre még picik ahhoz, hogy ilyen jóslatokba bocsátkozzunk, hiszen mindketten 15 évesek, egy csapatban játszanak. Mióta megszülettek, nagyon nagy barátok, hiszen iskolába is együtt járnak. Mi becsületesen visszük őket az edzésekre, meglátjuk, mi lesz belőlük. Magyarországon ugyebár van ez a 17–18 éves kor, amikor a gyerekek mind meghülyülnek. Így most az a legfontosabb, hogy szeressék a futballt, járjanak, dolgozzanak, aztán úgyis el fog válni 3–4 év alatt, hogy lesz-e belőlük NBI-es játékos, vagy sem.

D. A.: Én annak örülök, hogy mindkét fiam a Fradiban focizik, hogy van egy olyan közösség, ahová imádnak járni, van egy életérzés bennük, ez a Ferencvárosi TC iránti hihetetlen szeretet, ami engem is végigkísért pályafutásom során. Azt gondolom, hogy én már boldog leszek, ha az első klubot fogják képviselni. Amikor kimegyek az utánpótlásközpontba és látok közel 350 gyereket, akkor őket mind a magunkénak érzem.

– A magyar válogatott jelenleg egy csoportban van Romániával a 2014-es brazíliai világbajnokság selejtezőiben. Magyarország számára nagyon nehéz mérkőzések következnek. Mi várható el a csapattól, lehet-e jóslatokba bocsátkozni?

L. P.: Nehéz bármit is megjósolni, hiszen sok fog múlni a klubok hozzáállásán, hogy milyen felkészüléseken fognak részt venni a játékosok, hiszen nagyon kevés idő áll a szövetségi kapitány rendelkezésére, hogy nagyjából egy hét alatt összerázza a csapatot. Egy biztos, nagyon nehéz lesz. A továbbjutás kérdése a románokkal oda-vissza és a törökök elleni mérkőzéseken fog eldőlni. Magyar emberként természetesen bizakodó vagyok, és szeretném, ha a csapat mindhárom mérkőzést megnyerné. Viszont reálisan kell nézni a dolgokat, nem lesz könnyű Törökországban nyerni, és nem lesz könnyű a románokat megverni otthon. Talán akkor van sanszunk, ha 6–7 pontot tudunk szerezni ezeken a találkozókon, de nagyon nehéz lesz.

D. A.: Nüanszok fognak dönteni a második helyet illetően, hogy a török, román és magyar csapat közül ki szerzi meg. A romániai mérkőzés sorsdöntő lesz, hogy abban a pillanatban ki tudja ráerőltetni ellenfelére az akaratát, ki lesz jobban mentálisan felkészülve, kinek lesz helyén a szíve, kinek lesz szerencséje. Bizakodó vagyok, hogy a bravúrhoz meglesz a lelki ereje a csapatnak.

– Hogyan alakult ki a kapcsolat Székelyfölddel?

L. P.: Már többször is voltunk Székelyföldön, 2004-ben és két évvel ezelőtt Szovátán edzőtáborozott a csapat, nagyon jól éreztük magunkat itt. Amúgy az udvarhelyi születésű Kerekes Barna lett a fiainknak az edzője, és amikor fölvetette a témát, akkor mindenki maximálisan támogatta az ötletet, hiszen tudjuk, hogy ez gyönyörű hely. Nagyszerűen fogadtak, tökéletes volt az ellátásunk. Reménykedem, hogy továbbra is így marad, és a jövőben is oda-vissza tudnak menni a gyerekek.

D. A.: Én többször jártam Székelyudvarhelyen, és nyár végén vetődött fel bennem, hogy amit Erdélyben tapasztaltam, szeretném átadni a Fradinál sportoló gyerekeknek. Ezért Barnának felvetettem, hogy tud-e nekünk segíteni, ki tudunk-e jönni egy edzőtáborba felkészülési mérkőzéseket játszani. A szervezésben nagyon sokat segített nekem, szerencsére össze tudtuk hozni. Úgy gondolom, nem egyszeri alkalom volt, biztos vagyok benne, hogy a Ferencváros utánpótlása többször is fog itt szerepelni, és egy olyan gyümölcsöző kapcsolatot szeretnénk kiépíteni a városi sportklubbal, hogy félévente, évente mindenképp jöjjenek a mi gyerekeink ide, az itteni srácok pedig Budapestre. Hogy mi is érezzük az itteni emberek érzelmeit, és ha eljönnek az udvarhelyiek hozzánk, akkor ott is azt lássák, hogy a Ferencváros nemcsak budapesti, nemcsak országos, hanem a határon túliak csapata is.

– Jelenleg Székelyudvarhelynek nincs felnőtt nagypályás labdarúgócsapata, pedig az utánpótlás országos szinten is jónak nevezhető. A tehetséges gyerekeknek jelenleg nincs jövőképük. Önök szerint hogyan lehetne újra életet lehelni az udvarhelyi labdarúgásba?

L. P.: Igazából mi nem látunk bele ebbe a helyzetbe. De ha az utánpótlás jól működik, akkor szóba jöhet ez a kialakuló kapcsolat, hiszen ha itt van egy bármilyen szintű tehetség, akkor azt észre tudjuk venni a Fradinál, el tudjuk csábítani hozzánk. Jelenleg a csíkszeredai Hodgyai László nálam játszik a második csapatnál, míg a szatmárnémeti Kanyaró Péter az U19-es csapatot erősíti. Most kerültek hozzánk, mindkettőjükkel maximálisan elégedettek vagyunk. Ők jó példát mutatnak az itteni gyerekeknek, hiszen oda lehet kerülni a nagy csapathoz, de ahhoz jól kell dolgozni, alázattal kell elvégezni a munkát. Tudom, hogy nehéz, mikor vidékről elszakadsz a családodtól, és felkerülsz Budapestre, hiszen én is megjártam már ezt az utat, de van miért küzdeni. Van lehetőség, ki lehet törni bárhonnan. Próbáljuk a fiatalabbaknak elmondani, hogy a sikerhez tenni is kell, másképp nem jön a szerencse sem. Lehet, hogy nem lesznek extraklasszis labdarúgók, de most a mai világban az akarat és erő nagyon sok mindenben kárpótolni fogja őket. Rengeteg lemondással jár, nekem is voltak olyan helyzeteim, mikor barátaim elmentek diszkóba, és én nem tudtam velük menni. Kaptam én ezért fehéret és feketét is, 17–18 éves koromban igazából sehova sem mentem. De utólag az ember belátja, hogy megérte áldozatokat hozni, hiszen el tudtam érni céljaimat. Pótolhatatlan élmény volt a Ferencvárossal bajnokságot vagy Magyar Kupát nyerni, ami óriási dolog volt számomra. Ezt próbálom a maiaknak is átadni, aztán van, aki él vele, és van, aki nem. Utóbbi úgyis lemorzsolódik. A lehetőség mindenkinek adott, csak élni kell vele.

D. A.: Amikor az ember kisgyerek korában elkezdi labdarúgó pályafutását, akkor még önzetlenül szereti ezt a sportágat. Ha ez a későbbiekben is megmarad, amihez hozzáadjuk azokat, amiket Peti elmondott, és szenvedéllyel és kis szerencsével párosul, akkor nagyon sokra viheti.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei