Quo vadis csíki kosárlabda?

– Mit lehet tudni, van-e döntés arról, hogy a következő idényben hol, milyen ligában indul a csíkszeredai férfi kosárlabda együttes?

– Ilyen jellegű döntés még nem született, sem Csíkszereda városvezetése, sem a szponzorok még nem döntöttek a folytatásról. Nem is dönthettek, hisz bizonytalan a helyzet, a Román Kosárlabda Szövetség májusi közgyűlését kvórum hiánya miatt elhalasztották, szerdán újabb közgyűlés zajlik, és ezen döntenek majd a folytatásról, arról, hogy milyen ligákba lehet benevezni, milyen lesz a B osztály. Én egy hosszabb távú, 3-4 éves, alulról kezdődő csapatépítésnek vagyok a híve, helyi és erdélyi játékosokra építkezve, és természetesen kialakítva egy támogatói kört is. A csíki kosárlabdában az egyetlen biztos fogódzó az utánpótlásképzés, jelenleg több mint száz csíki gyerek játszik rendszeresen a korosztályos bajnokságokban.

– Három idényen át volt a csíkszeredai csapat edzője. Hogyan értékeli ezeket az éveket?

– Bebizonyosodott, hogy minden kezdet nehéz, és a folytatás még nehezebb. Évről évre nőtt a színvonal, szerintem a nemrég befejeződött idény volt a legerősebb, és ez azzal magyarázható, hogy minden csapat 6-6 idegenlégióst használhatott. A mi csapatunk talán az utolsó idényben volt a legjobb, csapatként jól működött az együttes, ez azonban – sajnos – az eredményekben nem tükröződött. Kiesésünket, a sok vereséget sok mindennel meg lehet magyarázni, benne vannak az én hibáim is, és ezekből a hibákból mindenki, klubvezetés, edző, támogató, játékos kellene, hogy okuljon. Azt azonban nem szabad szó nélkül hagyni, hogy a mi költségvetésünk legalább nyolcszor kisebb volt, mint például az élcsapatoké. A rendelkezésünkre álló pénzből megpróbáltunk játékosokat vásárolni, és bár az elején nem hittük el, bebizonyosodott, hogy az olcsó játékosoknak valahol, valamilyen hibájuk, hiányosságuk van. A továbbiakban azt föltétlenül el kellene érnünk, hogy a csapaton belül legyen egy egészséges konkurencia, és a cserepad legyen hosszú.

– Tartotta szavát, a bajnokság közepén benyújtotta lemondását, amit végül a klub vezetősége nem fogadott el.

– Abban egyeztünk meg a bajnokság kezdete előtt, hogy az alapszakaszban öt győzelmet kell elérni, ha nem, akkor távozok a csapat éléről. Csak három győzelem lett, és én be is nyújtottam lemondásomat.

– Milyen volt a kapcsolat az edző és a klubvezetés között?

– Magyar emberek vagyunk, és mifelénk az adott szónak nagyobb értéke van, mint bármilyen szerződésnek. Aki amit ígért, betartotta. Tisztelet és köszönet mindenkinek, aki a kosárlabda mellé állt, bármilyen módon támogatta a csapatot. Hasonlóképpen hálámat és köszönetemet fejezem ki az utolsó meccsig mellettünk álló, lelkes közönségünknek.

– Feltételezzük, hogy a jövő héten kellene indulni a B osztályban. Kiket tudna pályára küldeni? A Csíkban nevelt játékosok közül kiket lehetne hazahívni?

– A hosszú távú anyagi fedezet hiányában minden játékossal eddig csupán egy-egy évre tudtunk szerződést kötni. Tehát pillanatnyilag egyetlen játékosnak sincs szerződése. A helyiek, Vita András, Lokodi Mátyás, Kedves Pál, Héjas Botond és a fiatal Sántus Norbert bevethető lenne. Az elmúlt idényben két általam nevelt játékos játszott a felnőtt román bajnokságban: Adrian Roşu az első ligában az Energia Rovinari együttesében, Raul Olariu pedig Bukarestben egyetemista, a B osztályban kosárlabdázik.

– Ha önön múlna, milyen bajnoki rendszert vezetne be?

– A pénzes kluboknak egy legfeljebb 12 csapatos profi ligát, ahol korlátlan számban lehetne idegenlégiósokat szerepeltetni, és alatta működne a „romániai liga”, amelyben a hazai játékosok kapnának lehetőséget, itt legtöbb 2-3 külföldi szerepeltetését engedném meg. Fontos, hogy ez a liga is olyan komolyan működjön, szinte annyira mediatizált legyen, mint a profiliga. De ez csak álom, nem hiszem, hogy megtörténhet ilyen Romániában.