Hegedűs Csaba: naponta lépnünk kell céljaink eléréséhez

– Jó évet zárt a magyar birkózás, a Magyar Birkózószövetség elnökeként hogyan élte meg?

– Nagyon örülök annak, hogy az év végét úgy fejeztük be, hogy Hatos Gábor barátom megkapta a bronzérmet a londoni olimpiáról, így végül három szerzett éremmel zártuk az ötkarikás játékokat. Úgy végeztünk az elsők között, hogy Bácsi Péter, akitől akár aranyat is vártunk, az első mérkőzésén komoly sérülést szenvedett, meg is kellett operálni. De ne legyünk elégedetlenek, hiszen az olimpiát megelőzően kiegyeztem volna a három éremben. Mégis azért kicsit csavarja a szívemet, mert egy arany azért elkelt volna, és aki látta Lőrincz Tamás döntőbeli mérkőzését, annak a játékvezetéssel kapcsolatban bizonyos kérdőjelek maradhattak a gondolatában. Nincs más hátra, csak az, hogy a következő olimpiát megnyerje.

– Hatos ellenfelét doppingolásért zárták ki, mennyire árnyékolja be tette a birkózósportágat? Össze lehet hasonlítani például Lance Armstrong tiltott szerekkel való élésével a kerékpársportban?

– Az üzbég tudomásom szerint vízhajtót szedett, mivel négy éven keresztül egy súlycsoporttal feljebb birkózott, és az olimpiára fogyott le. Nem jellemző a birkózósportra a dopping, nem hiszem, ha bármiben is befolyásolná. Szerintem nagy merészség volt neki, hogy egy súlycsoporttal lejjebb indult.

– Az elmúlt két olimpián versenyigazgató volt, vállalná a következőt is?

– Nem biztos, nehéz dolog. Óriási felelősség, de egyben óriási megtiszteltetés is. Őszintén mondom, ha felkérnének, nem biztos, hogy elvállalnám. Nagyon nehéz munka, és a nap 24 órájában bármikor rajtam kívülálló dolog, probléma adódhat, ami a birkózást befolyásolhatja. Mind a kettőre úgy tekintek vissza, hogy életem legnehezebb feladata volt. Nem volt megoldhatatlan, de idegileg és fizikailag is megviselt mind a két alkalom. Természetesen egy csoda részese lehettem, amit nagyon köszönök az életnek.

– A nőknél csak Sastin Marianna képviselte Magyarországot az olimpián, várható-e előrelépés a hölgyeknél?

– Nagyjából mi tíz évet le vagyunk maradva a lányoknál. A magyar ember nehezen fogadta el, hogy a nők is elindulnak a birkózásban. Én úgy látom, hogy utánpótlásban kezdünk felzárkózni, nem a világ kimondott élmezőnyébe, hanem a középmezőnybe. Marianna valóban hosszú időn keresztül a legeredményesebb versenyzőnk, de lassan-lassan pályafutása vége felé közeledik. Dénes Mercedesz egyik legnagyobb reménységünk, aki az elmúlt években sikert sikerre halmozott.

– És a férfiaknál a behozható-e a lemaradás a posztszovjet, valamint a távol-keleti államokkal?

– Azt nem tudjuk behozni, hiszen nekik sokkal nagyobb a merítési lehetőségük. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy birkózásban hetedikek lettünk az olimpiai pontversenyben. Úgy gondolom, hogy a kiélezett mezőnyben, abban a harcban, amiben az említett országok több tízmilliós lakosságával vesszük fel a versenyt, nagyon komoly helyen vagyunk.

– Többször is megfordult Korondon, sőt, a Lőrincz Márton-emlékverseny vándorkupája az ön nevét viseli, milyen érzés visszajárni ide?

– Mindig is különleges számomra ide eljönni. Lőrincz Mártont személyesen nem ismertem, viszont edzőm, Keresztes Lajos bácsi sokat mesélt nekem a régi múltról, többek között Lőrincz Mártonról is. Mindannyiunk számára különleges dolog, mikor egy pillanatra megállunk, és tisztelgünk nagy elődeink előtt. Ezért is éreztük fontosnak, hogy személyesen jelenjünk meg itt, jelezvén, hogy fontosak számunkra az ilyen események. Továbbá bízom abban, hogy sikerül megvalósítanunk egyik nagy álmomat, és a környéken megszervezzük Románia, Magyarország és Erdély válogatottjával egy hármas csapattalálkozót. Remélem, ha idén nem is, de jövőre meg tudjuk ezt valósítani. Addig nem akarom szögre akasztani a birkózócipőmet, míg ezt a történelmi dolgot létre nem hozzuk.

– Akkor ez azt jelent, hogy jó a kapcsolatuk a román szövetséggel?

– Nem jó a kapcsolatunk a román szövetséggel, hanem kiváló. Ez nem ma alakult ki, hanem hosszú évtizedekkel korábban, még abban az időben, mikor versenyző, majd szövetségi kapitány voltam. A mindenkori vezetőséggel nagyon jó baráti kapcsolatban vagyunk, nagyon sokat tudtunk segíteni egymásnak, és remélem, hogy a jövőben is így lesz.

– Mit üzen a fiatal sportolóknak?

– A mai fiatalság már más orientáltságú, mint amilyenek az én időmben voltak. Ma már 65. évemet taposom, de azt gondolom, ha más nem, talán az én életutam példaértékű lehet számukra. Hiszen egy kis faluból, a Vas megyei Sárvárról indultam, és meg tudtam valósítani álmaimat. Ha minden nap egy lépést teszünk a vágyunk felé, bármit elérhetünk.

A magyar sport századik olimpiai bajnoka

Hegedűs Csaba 1948-ban született a Vas megyei Sárváron. Kötöttfogású birkózói pályafutását a szombathelyi Volánnál kezdte, majd 1967-ben került át a Budapesti Vasashoz. Tehetségére hamar felfigyeltek, ötszörös magyar bajnok volt, majd 1971-ben 82 kg-ban aranyérmet szerzett a szófiai világbajnokságon. Ekkor kapta a Mr. Tus és a Tuskirály beceneveket, hiszen minden mérkőzését tussal nyerte meg. Egy évvel később ért pályája csúcsára, az 1972-es müncheni olimpián aranyérmes lett, megszerezve a magyar olimpiai csapat történetének 100. aranyérmét. 1973-ban súlyos balesetet szenvedett, de felépült, majd 1976-ban és 1977-ben is Európa-bajnok volt, 1979-ben vonult vissza. Pályája befejeztével kinevezték szövetségi kapitánnyá (1980–1989), ezután a Magyar Birkózószövetség alelnöke, majd elnöke lett (1992–). A pekingi és a londoni olimpia versenyigazgatója volt.