Útban a fény felé

„Csíkszereda ismert a városban élő és alkotó számos képzőművész révén, nagyon sokan tanulmányaik végeztével itt helyezkedtek el, de vannak olyan alkotók is, akiket az élet máshová sodort és ott teljesedtek ki képzőművészként. Az utóbbiak sorába illeszthető Nuridsány Éva, aki tavaly töltötte a 70. életévét, és Debrecenben – ahol jelenleg él – egy, az alkotói pályáját átfogó jellegű kiállítással tisztelték meg születésnapján. Erről értesülve Csíkszereda elöljáróiként – Ráduly Róbert Kálmán polgármester és jómagam – úgy gondoltuk, hogy fontos lehet mind a város, mind az alkotó számára, hogy itt is bemutatkozzon egy tárlattal” – emelte ki honlapunknak Antal Attila alpolgármester.

Hozzátette, hogy Nuridsány munkásságát népszerűsíti az a művészalbum is, amely a kiállítással azonos címmel jelent meg a Csíkszereda Kiadóhivatal gondozásában, ezt is ismertetik a tárlatmegnyitón.

Nuridsány Éva a Márton Áron Gimnáziumban volt tizedik osztályos diák, amikor a vásárhelyi művészeti középiskolából Csíkszeredába érkezett egy rajztehetséget kutató csoport. Ekkor fedezték fel tehetségét, és meghívták felvételizni. Marosvásárhelyen főként az akvarell technikával foglalkozott. Képzőművészeti tanulmányait Kolozsváron folytatta, ott végezte a főiskolát. Először Aranyosgyéresre ingázott, ott tanított rajzot, majd sikerült a kincses városban elhelyezkedni, az alkotói stílusa viszont Debrecenben teljesedett ki.

„Kolozsváron nem volt műtermem, mivel albérletben laktam, továbbá akkoriban a hét napból hatot dolgozni kellett, így jóformán nem volt lehetőségem festeni. Persze akvarelleket azért festettem, főképp tájképeket, portrékat és csendéleteket. Néha sikerült is a megyei tárlatokon részt vennem, voltak egyéni tárlataim Kolozsváron, sőt 1973-ban az egyik vándortárlatomat Csíkszeredába is elhozhattam. Az alkotói stílusom azonban Debrecenben forrt ki. 1983-tól élek ott, aránylag hamar sikerült a művészeti tanszéken elhelyezkedni, ahol heti hét-nyolc órát kellett hetente tanítani. Itt sikerült kiteljesednem, megtetszett a tűzzománcozás, és később a vegyes technikát kedveltem még meg” – részletezte honlapunknak.

Témáin is látszik, hogy honnan származik, legtöbb alkotása – főleg a tűzzománcai – vallásos ihletésűek. Mint kifejtette, kimondottan kedveli az ikonfestészetet. A Mikó-várban kiállított munkáinak más része a magyar nemzeti jelképek, a Szent Korona, a jogar és a pallást elemeiből, szimbólumaiból építkezik. Vegyes technikájú munkáin a papírt nemcsak háttérként használja, hanem dolgozik is vele: gyűrve, tépve érdekes formákat alkot, ezeket a festékkel megalapozott vászonra ragasztja, majd megfesti.

Általában mély érzelmi témákat dolgoz fel, szerinte mindannyian, akik a földön élünk, arra törekedünk, hogy a fénybe jussunk. „Tárgyiasult világunkból elvágyódva keresem az ember helyét a mindinkább kitáguló és egyre rejtélyesebb, de fantáziával bejárható világban. Műveimben a fent a világosság, a béke, a jó; a lent a sötétség, a zűrzavar, a rossz; középen – a fent és a lent között – van az ember, akinek gyökerei a lentben vannak, de lelkében a fentre vágyik” – fogalmazza meg életfilozófiáját, művészi felfogását.