Szobrokkal közvetített üzenetek

Sebestyén Róbert szobrász (balról) „magyarázza” kisplasztikáját

Nagyon találó a táborszervezők által választott cím, ugyanis a kortárs szobrászat ad életjelt magáról, egy példás összefogás nyomán. Sepsiszentgyörgy önkormányzata állta a tábor költségeit, továbbá a városrendezői iroda köztereket ajánlott fel a meghívott tíz alkotónak, hogy töltsék meg ezeket tartalommal.

„A múlt rendszerben a hagyományos városképeket részben tönkretették a szürke tömbházakkal, és maradt egy csomó üres tér, zöldövezet rendezetlenül. Táborunk célja az volt, hogy nagyméretű organikus szobrokkal töltsük ki a teret, hogy jobbá, élhetőbbé tegyük ezek hangulatát. A szürke geometrikus háttér jól kiemeli a fából készült alkotást. Azért is választottuk a faszobrászatot, mivel elsősorban székelyföldi szobrászokat hívtunk meg, és szem előtt tartottuk a környék famegmunkálási hagyományait. Az alkotások tehát egyfelől kapcsolódnak akarva vagy akaratlanul a székely népi fafaragászati hagyományokhoz, képzőművészeti szempontból pedig szervesen nőnek ki az erdélyi faszobrászati hagyományokból” – emelte ki portálunknak Éltes Barna háromszéki szobrász, a tábor kurátora.

Hozzátette, a szobrászok maguk választották ki a helyszínt, és ehhez komponálták az alkotást. A tábor tehát szabadtéri volt, ami azért is fontos, mert a járókelőkkel, a terek használóival is szóba elegyedhettek. „Az az igazság, manapság nagyon kevés ember jár kiállításra, ezért táborunk előnye, hogy az egyszerű ember láthatja az egész alkotási folyamatot, beszélgethet a szobrásszal, így jobban meg tudta érteni és be tudta fogadni az alkotást.”

A Silóban a térplasztikákat természetesen a róluk készült fotók segítségével tárják közszemlére, de a vándortárlatra elhozták a tábor résztvevőinek néhány kisplasztikáját is. A vándortárlattal a szervezők nem titkolt célja, hogy más városok érdeklődését is felkeltsék a hasonló projektek iránt.

Bara Barnabás csíkszeredai szobrászt is kérdeztük a sepsiszentgyörgyi tapasztalatairól. A képzőművész példásnak tartja a tábort, ahol tiszteletben tartják az alkotói szabadságot. Szerinte a mentalitás Csíkszeredában nem engedné meg, hogy hasonló projektet szervezzenek. Nálunk ugyanis a közterekre hirdetett szoborpályázatokon többnyire a nonfiguratív alkotásokat már indulásból le szokták söpörni az asztalról.

Kár szerintem, mert szükség lenne felvenni a csatát az átkosból átörökölt terek sivárságával, ahogy megfogalmazta ezt különben Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész is: „Az immár másodjára megszervezett szobrásztábor (Jelek 2010 – a szerk.) éppen azzal nyerte el rangját, hogy általánosabb, közérdekű célokat követ, esztétikai-szellemi térszervező funkciót lát el. Ha e művészeti akció által mozgásba hozott erők aktivitását küzdelemként próbáljuk leírni, akkor az derül ki, hogy itt az ellenfél nem egy másik hatalmi, kulturális identitás, hanem éppen annak a HIÁNYA (sic!), az újkori városkép, jelesen a tömbháznegyedek és azok környékének vizuális, lelki-szellemi sivársága. A táborban létrejött alkotások pedig nem a megrendelők propagandisztikus érdekeit, hanem kizárólag azt a mindenkori egészséges alkotói ambíciót jelenítették meg, amely felvállalva a művészet szakmai hagyományainak méltó folytatását, de az egyéniség hitelességének erejét is mozgósítva, szembehelyezkedett az erőltetett ütemben felépült város nyilvános tereinek kaszárnyaszerű, otromba funkcionalitásával, spirituális sekélyességével, személytelenségével.”