Szentes Zágon: A hitelesség a legfontosabb

Szentes Zágon fotótárlata február elejéig látogatható a Székelyföld Galériában

Az alkotó a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola szobrászat szakán végzett, ezt követően Kolozsváron a Képzőművészeti Egyetem fotó-, videó- és számítógépes képfeldolgozás szakán folytatta felsőfokú tanulmányait, majd 2004-ben és 2005-ben a budapesti Magyar Iparművészeti Egyetem DLA-s (Doctor of Liberal Arts) hallgatója volt.

Ahogy megtudtuk tőle, párhuzamosan műveli a festészetet, grafikát és fotózást, és amint honlapján fellelhető munkáin érezhető, nála ez a három terület össze is fonódik és szorosan ki is egészíti egymást.

Fotóit szemügyre véve egyből érezhető a festő és grafikus gondos, kompozíciós munkája, szemlélete, a színek és a geometriai formák harmóniája, dialektikája. Ki tudja választani éppen azt a valóságszeletet, amely a legelevenebb erővel tud hatni, mindig keres, és mondhatni mindenhol talál. Ahogy a jelenlegi tárlat is igazolja, nemcsak az utazásai során érintett egzotikusabb tájakról, témákról tud beszédes műalkotást létrehozni, hanem a nagyon banálisnak mondható környezetről is, amelyek mellett nemcsak a laikusok mennek el nap mint nap, hanem a művészek figyelmét is többnyire elkerülik. Ilyen például a csíkmadarasi vasúti állomás váróterme.

„Nem kergetem a témát, hanem az újdonság élménye hajt. Nem témát vadászok, hanem pásztázom a láthatárt, és ha észreveszem az izgalmas, érdekes kompozíciót vagy a szokatlan összefüggést, azt örökítem meg, több erőt érzek ebben, mint a megszokott dolgokban” – részletezte munkamódszerét honlapunknak Szentes Zágon.  

Tizenhárom alkotásból álló tárlatát az utóbbi öt év „terméséből” válogatta, köztük nincs tematikai összefüggés, mégis nagyon erősen összeköti a képeket az egyéni látásmód és sajátos, míves kompozíció.

„Szentes Zágon a lehető legegyszerűbb módon közöl. Bizonyos értelemben minimalista. Képeit jól megválogatja, mennyiségileg is inkább a keveset választja, mindig a lehető legkonkrétabb, jól körülhatárolható kép-tárgyra összpontosít. És bár a nagyon erőteljes, igen gyakran kontrasztokra épülő színtörténések/események, illetve a különböző formák, tömegek, textúrák dialektikája az uralkodó képein, fotóinak intenzitása mégsem az érzelmeket fűti, sokkal inkább valamiféle távolságot teremt, egzotikumot, amely mindig a különösség erejével hat – legyen szó egy csíkmadarasi vagy akár egy horvátországi szigeten készült fotográfiáról.

A lokális jelleg mintha egyáltalán nem lenne fontos ezeken a sorozattá szerveződő fotók esetében. Képei urbánus, mondhatni kozmopolita légkört sugároznak. A fotós szembetűnően a színek, formák, felületek játékára összpontosít, geometrikus pontossággal komponálja képeit, talált tárgyait, és bár látszólag alig foglalkozik az emberrel, mégis minden képe az ember jelenlétére utal. Az éppen adott környezetből hozza létre kompozícióit, sajátos mennyiségi és minőségi kontrasztokat teremt. A szín- és formaesemények izgalma, feszültsége ellenére sem kerülünk azonban igazán közel a látottakhoz. Marad egyfajta objektív távolságtartás” – elemezte Szentes Zágon egyéni stílusát Túros Eszter, művészettörténész a tárlat megnyitóján.

Az alkotó fotóművészet iránti alázatát igazolja, hogy egyáltalán nem folyamodik a technika által nyújtott képmódosítási lehetőségekhez. „Inkább meg kell keresni azt a kompozíciót, ami adja magát, és nem utólag kell vágni és színezni. Számomra a fotózás csak így lehet hiteles” – emelte ki honlapunknak Zágon.

Legtöbbször kettős hatással bírnak ezek a fotók. Az összképet, amelyen az első pillantásra tűnik fel a festői látvány, egy gondos szín és formai kompozíció uralja, de a gondosabb szemlélés után kirajzolódnak a nem mindennapi részletek is, gondolok itt elsősorban a Jelsán, Vernazzán és Costineşti-en készült fotókra – tette hozzá a művész.