Fotó: Antal Erika
A hetvenes-nyolcvanas években alkotó nagyváradi, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi művészekről készült szekuritátés jelentésekből, korabeli dokumentumokból látható kiállítás Marosvásárhelyen a B5 stúdióban, a Bolyai tér 5 szám alatt. A Mădălina Brașoveanu által feltárt iratok Antik Sándor, Baász Imre, Elekes Károly, Ferenczi Károly és Szörtsey Gábor képzőművészek levelezését, azokat az eseményeket dokumentálják, amelyeken ők részt vettek.
2015. október 14., 20:332015. október 14., 20:33
A kiállítás a volt Szekuritáténak a korabeli művészettel való viszonyát szándékszik demisztifikálni: az itt bemutatott esetekben nem maga a művészet volt a megfigyelt, hanem a magyar nacionalizmus, amellyel a művészeket gyanúsították – fogalmazott Mădălina Brașoveanu, a kiállítás kurátora. A kiállítás megnyitóján az érintett művészek közül jelen volt Elekes Károly és Antik Sándor is. Elekes érdeklődésünkre elmondta, korábban nem volt kíváncsi a saját szekus dossziéjára, ám, amikor Mădălina Brașoveanu néhány évvel ezelőtt felhívta a figyelmét, hogy szekus dossziékat készül kutatni, érdeklődni kezdett, mi is lehet azokban. A kurátor ugyanakkor arra is figyelmeztette az érintetteket, miután már beletekintett a dossziéknak a kisebb anyagrészébe, hogy az lelkileg és szellemileg is nagyon érzékenyen fogja érinteni őket. Mădălina Brașoveanu ezek után elkezdte a kutatást a Szekuritáté levéltárában Bukarestben, közben folyamatosan tartotta a kapcsolatot a művészekkel. A kutató szerint miközben ezek az iratok eredetileg arra hivatottak, hogy történelmi forrássá váljanak, sajátos módon provokálják az archívum-kutatást, ugyanis nemcsak, hogy nem azért voltak kitalálva, hogy történelmi adatokat közvetítsenek, hanem sok esetben, félrevezethetnek vagy akár hazudhatnak is.
Antik Sándort a dossziék művészettörténeti szempontból érdeklik. Szerinte azokat nem önmagukban kellene értékelni, hanem abban a rendszerbe helyezve, amikor a megfigyelések történtek. A kurátor arra is figyelmeztetett, hogy a kiállítás anyaga nem képviseli arányaiban sem a művészek követési dossziéinak a mennyiségét és tartalmát, sem a volt Szekuritáté archívumában lévő kulturális tematikájú dossziék számát. Ezek a dokumentumok, közvetlenül vagy érintőlegesen, fontosak lehetnek a kortárs romániai művészettörténet számára – mondta Mădălina Brașoveanu.
A tárlat október 28-ig látogatható. A szervezők a látogatási szándékát kérik jelezni e-mailben a következő címen: arteast.b5studio@gmail.com, vagy telefonon a 0747-815 145-ös és a 0744-775 183-as számon.
szóljon hozzá!