Múltunkat kutatják csontvázak vizsgálásával

„A késő középkor hihetetlenül gazdag történelmi, társadalmi, kulturális, gazdasági és szellemi eseményekben. Tulajdonképpen a modern Európa keletkezése itt, a Balkán és a Kárpát-medence térségében kezdődött. Például az európai seregek veresége Mohácsnál 1526-ban utat nyitott az ottomán hatalomnak, ők egészen Bécsig masíroztak. Ugyanakkor olyan közép- és nyugat-európai változások, mint a reformáció és utána az ellenreformáció, mély barázdákat húztak az erdélyi térségben. Legfontosabb azonban, hogy a történelem nem egy absztrakt eseménysor, amelyet krónikákban leírva, mozzanatokban vagy tanulmányokban fedezhetünk fel. A történelmet felmérhetetlenül sok ember és sok pillanata alkotja. Ezek az emberek egyenként élték meg a történelmet. Udvarhely melletti kis falujukban érezték, gondolták, napról napra élték a történelem pillanatait, abban az mozgástérben, amely egész Európa történelmére kihatott. Ezeknek az embereknek a vizsgálata lehetővé teszi, hogy megértsük ennek a népnek a létét: hogyan éltek, mit ettek, mit éreztek, mit gondoltak, hogyan haltak meg. Ennek a projektnek az eredményei segítik majd a nemzetközi tudományos kutatás részvevőit belefoglalni Erdélyt is az egyetemes emberi történelembe” – fogalmazott Gonciar arra a kérdésünkre, hogy miért pont itt kezdtek el vizsgálódni.

A csoportok első húsz kutatója négyhetes laboratóriumi munka után a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Látvány- és hangzóanyagtárában számolt be felfedezéseiről pénteken. A kutatók – főként egyetemi hallgatók – kétfős csoportokban laboratóriumban vizsgálták a Haáz Rezső Múzeum szakemberei által 2007-ben Telekfalván feltárt középkori gyermektemető maradványait.

A beszámolók előtt a projekt egyik vezető tanára, Jonathan Bethard biológiai és törvényszéki antropológus, a bostoni egyetem professzora köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy a 2007-es ásatásokkor felszínre került 69 tetem maradványaiból egy felnőtt és egy fiatal kivételével mind csecsemő vagy kisgyermek volt. Harmincat faládákban temettek el, a többit pedig elföldelték. Az első kutatócsoport ebből a 69-ből csak 37 maradványt vizsgált meg. Azt is megtudtuk Bethardtól, hogy a jelenlegi telekfalvi templom egy kisebb kőtemplom helyére épült. A mostani épület alatt két másik építmény maradványait is felfedezték. A csoportok a sírhelyeket különböző szemszögből vizsgálták. Tíz, tizenöt perc alatt mutatták be tanulmányaikat. Munkájukat megosztva olyan kérdésekre válaszoltak, hogy miként maradtak meg és kövesedtek el a szerves anyagok, mi volt az életkoruk a halál pillanatában, milyen tápanyagok voltak a szervezetükben, milyen betegségekben szenvedhettek, mi lehetett a haláluk oka, de érintettek olyan témákat is, mint a középkori temetkezési szokások, személyek és közösségek identitástudata, valamint a sírhelyek statisztikai adatai: a tetemek fekvési szöge, mélység, csoportosulás.

Olyan dolgokat tudhattunk meg, hogy például – a nyugati (ír) korabeli kultúrával ellentétben – a székelységben a nem megkeresztelt kisgyermekeket is eltemették. (Az írek településen kívül temették el azokat a gyermekeket, akik még nem voltak megkeresztelve.) Mivel több olyan csecsemő csontváza is fennmaradt a telekfalvi templomban, akik születésük pillanatában, fogantatásuktól számítva a 34. és 40. hetükben haláloztak el, logikus volt a következtetés, hogy emberszámba vette őket az akkori társadalom.

A sírhelyek csoportosulásából megtudhattuk – a tetemek fekvésének és temetési mélységének függvényében –, hogy akik a halottakat eltemették, valószínűleg tudtak az előbbi sírok létezéséről. Az egyetlen felnőttsír teteméről megtudtuk, hogy egy 50 és 60 év közötti asszonyról van szó, aki valószínűleg kiemelt társadalmi helyzetben lehetett, több okból is: ujján pecsétgyűrűvel temették el, a tény pedig, hogy a templomban az egyedüli felnőtt-tetem, kivételes státusra vall. A 67-es sír gyermekéről megtudhattuk, hogy betegsége miatt angolkórra utaló deformálódások látszottak csontjain. A gyerekek tetemeinek maradványait elemezve édesanyjuk étkezéséről is képet alkottak a kutatók. Minden csoport azt ígérte, hogy folytatja a megkezdett munkáját, és olyan elemzéseket fog végezni a mintákon, amelyekhez nem voltak meg a feltételek ebben a laboratóriumban: kémiai vizsgálatok, izotópvizsgálatok stb., hogy kiteljesíthessék tanulmányaikat.

Bethard a konferencia záróbeszédében azt állította, hogy apróságoknak tűnnek ezek a bizonyítékok, de a 2001-től Erdélyben végzett archeológiai vizsgálatok a következő öt évben tervszerűen folytatódnak, összességében pedig hatalmas adatbázist fejlesztenek további kutatóknak.

Hétfőn negyven új önkéntes kutató érkezik Székelyudvarhelyre. Két csapatra oszlanak. Az egyik csapat tagjai folytatják a laboratóriumi munkát a még rájuk váró harminc telekfalvi maradványon, a másik pedig a fenyédi csonka templom környékén fog neki ásatásokat végezni további sírok feltárása érdekében.

„Lelkes önkéntescsapatokkal dolgozunk Erdélyben 2001 óta. A diákok értékes tapasztalatot szereznek az archeológia terepmunkájában, a gyakorlatok közben pedig megismerik és megszeretik az erdélyi közösséget és kultúrát. Az évek során már többször is visszatérőkkel dolgoztunk együtt, soknak pedig szakmai fejlődését is követhetjük” – magyarázta Andre Gonciar.

Colene Knaub, a toledói egyetem diákja izgatottan tekintett a következő öt hét elé: az első csoportból marad, és részt vesz az ásatásokban, valamint befejezheti a statisztikai adatokat tartalmazó tanulmányát a telekfalvi gyermeksírokról. „Nagyon sok mindent elárulnak a tények, amik adatokon alapulnak. Sokaknak azok az adatok, hogy milyen mélyen, milyen szögben fekszenek a tetemek, csak egyszerű számok, viszont kutatótársaimnak felbecsülhetetlen értékű bizonyítékok. Abban szerzünk gyakorlatot, hogy miként tekintsünk ezekre a bizonyítékokra, miként kezeljük őket. A történelmi kutatás pedig az emberiség fejlődéséhez elengedhetetlen: csak úgy jelölhetünk ki irányt magunknak, ha tudjuk, honnan jöttünk. Azt pedig, hogy a mában élek, semmi sem bizonyítja jobban, mint az igen, nem, köszönöm és szívesen után az első magyar szó, amit itt megtanultam” – mesélte lelkesen. Rövid szünet után nevetve mondta: „pálinka”.