Magyar lélekvesztők a népek tengerében

A kötet a Kárpát-medencén kívül élő magyarokról szól. Ők képezik a harmadik ágat, melyről a Veress Dávid által szervezett, a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat meghívottjai, a kötet szerzője, illetve a róla és a könyvről értekező Molnár Vilmos író, a Székelyföld szerkesztője beszélt.

Gazda József az Antarktiszon kívül már minden kontinensen megfordult, és nem unatkozó turistaként, hanem mindenhol az ott élő magyarok sorsproblémái foglalkoztatták. Ezeket a szélrózsa minden irányába szóródott magyar sorsokat gyűjtötte össze mint jó pásztor, ha már az elcsatangoltakat nem tudta hazaterelni – emelte ki Molnár Vilmos. A szerzőt az „oral histoy romániai nagy öregének” titulálta, mivel a húsz kötetet meghaladó, monumentális munkásságának több mint felét az ebben a műfajban írt könyvek teszik ki. „Ezek a népi és nemzetsors szociográfiák jobban hozzájárultak a székely nemzettudat ébren tartásához, mint sok terjengős tanulmány e témában. Rengeteg gyűjtőmunka, aztán feldolgozás, rendszerezés előzi meg ezeknek a műveknek a megjelenését” – véli Molnár Vilmos.

A jelenleginek is, ahogy a szerzőtől megtudtuk, a megírása másfél évtizedbe telt. Nem véletlen, hiszen, ahogy a Székelyföld szerkeszője megjegyezte, „enciklopédikus igénnyel összeállított és megírt mű. Közel 1200 oldalon a Kárpát-medencén kívüli magyarság élete elevenedik meg, ezernél is több – sokszor kalandregénybe illő – egyéni sorson keresztül. Ők a harmadik ág, merthogy a sok mosásban összement anyaországban található az első, a körülöttük, de még a Kárpát-medencén belül élő magyarok alkotnák a másodikat. Jó vastag a harmadik ág is, sokfelé szerteágazó, ahány országban magyarok élnek, annyifelé” – hangsúlyozta Molnár Vilmos.

Az est folyamán kiderült, hogy kevés olyan zegzúga akad ennek a világnak, ahol magyarral nem lehetne találkozni. „Mindenki magyar, csak tagadja” – mondja a kötetben az egyik adatközlő.

Természetesen, ha a nemzeti öntudat ápolását vesszük figyelembe, azért nem rózsás a helyzet. Ahogy Gazda József is megjegyezte, az Amerikai Egyesült Államokban rengeteg a magyar, hisz a Rákóczi-féle szabadságharctól kezdve, főképp ebbe az országba mentek a magyarok. Ez a magyar diaszpóra a legnépesebb, körülbelül négymillió személyt számlál, de közülük csak úgy háromszázötvenezren tartják magukat magyarnak. Ezt furcsállta, hiszen ő arra a következtetésre jutott, hogy mindenhol nagyon is megbecsülik a magyarokat.

Ahogy felvázolta, éppen azért nagy veszteség számunkra e harmadik ág, mivel főleg értelmiségiek mentek el, akik tudással és jó vállalkozókészséggel rendelkeztek.

Vannak persze, olyan magyarok is, akik mindent megtettek és megtesznek az identitásuk megőrzése érdekében. Kialakultak magyar közösségek is, templomokat építettek, magyar házakat hoztak létre, és a gyerekeiket magyarul tanítják. Gazda József szerint az ilyen gyerekek nagyon jó nyelvi készséggel rendelkeznek, akár öt-hat idegen nyelvet is könnyedén megtanulnak. Ezeket a közösségeket a hullámzó óceánon hánykolódó kis lélekvesztőkhöz hasonlította, valószínűsíthető, hogy a víz végül elnyeli ezeket a diaszpórákat, de talán a kettős állampolgárság egyfajta mentőövként szolgálhat számukra.