Lövétei Lázár László marosvásárhelyi estje

Akik olvassák a Székelyföldet, azok számára nem ismeretlen Lövétei Lázár László neve – mutatta be a Bernády Házban Nagy Attila a költőt, akiről elmondta, hogy 1972-ben született Lövétén, innen a Lövétei előnév. A „keresztapa” Bölöni Domokos író volt, aki javasolta a fiatal költőnek, hogy vegye fel szülőfaluja nevét is – idézte fel a névadás történetét a meghívott, akit akkoriban az adminisztráció gyakran összetévesztette „Laziccsal”, vagyis Lázár László szerkesztővel. Lövétei a kolozsvári műszaki egyetem gépészmérnöki szakára iratkozott be, ahol három szemesztert ki is járt, majd magyar-román szakot végzett a Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsész karán. 1998 óta főszerkesztője a Csíkszeredában megjelenő Székelyföldnek.

A fordításokról szólva, a vendég elmondta, jelenleg egy moldovai fiatal szerző szövegén dolgozik, akinek nagyon erős nyelvezetét, remélhetőleg sikerül magyarra fordítva is visszaadnia. „Nem elég, hogy moldáv, de kábítószerezik és rajong az irodalomért” – mondta a főhősről a fordító, aki szerint az írásban benne van az egész kelet-európaiság. Irodalmi cizelláltság nélküli, nagyon érdekes és nyers szöveg – tette hozzá.

Lövétei Lázár László több kötetet letett már az olvasók asztalára, hogy melyik mikor és hogyan, vagy miért íródott, arról faggatta Nagy Attila a szerzőt, aki szűkszavúan, távolságtartóan válaszolt a kérdésekre, elmondva magáról azt is, hogy nehezen barátkozik, nem szívesen nyílik meg az emberek előtt, ez a távolságtartás erős jellemzője, a verseit sem szívesen olvassa fel közönség előtt. Az asztalra kitett kötetek között ott volt a legelső, A névadás öröme (1997) című, az azt követő Távolságtartás (2000), a Két szék között (2005), az Arany versek. Széljegyzetek Arany Jánoshoz (2009), az Árkádia-féle (2009), a Zöld (2011) című kötetek. A versekről, a kötetcímekről beszélgetve a hallgatóság megtudhatott egyet s mást a szerzőről: például azt, hogy kedvenc költője Arany János, akinek versei mindig ott lapulnak a zsebében, utazáskor azokat olvasgatja, valamint Pilinszky János, akinek összes verseit miniatűr, kézírással átírt kis füzetkében hordja magánál. A Két szék közt című kötet tulajdonképpen kibeszélése volt egy súlyos betegségnek, az abból adódó lelki állapotnak. „Terápia volt kiírni az élményt” – mondta a szerző, aki nagyon sok halálélményhez közeli verset olvasott abban az időszakban a világ- és a magyar irodalomból. Nagy Attila elmondta, még orvosként is „mellbevágta” a kötet.

Lövétei Lázár László számos díjat, elismerést kapott, többek közt a A Romániai Írók Szövetségének Debüt-díját, a Faludy-díjat, a Tehetséges Magyarországért Alapítvány díját, Látó Nívódíjat, Nizzai kavics-díjt, Radnóti-díjat.  

Végül saját verseiből olvasott fel a költő, illetve a köteteiből néhányat Nagy Attila osztott meg a hallgatókkal. Az estet Csiha Emese hárfajátéka zárta, azt követően a szerző dedikált.