Falanszter és metamorfózis – textíliák által

A fiatal képzőművész, Gidó Szende Melinda a székelyudvarhelyi művészeti líceumban érettségizett, majd a kolozsvári Képzőművészeti és Dizájn Egyetemen tanult tovább (2007–2010), ugyanott végzett mesterképzőt (2012) textilművészet szakon. Egyetemi tanulmányait Budapesten, féléves részképzéssel a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (korábban Iparművészeti Főiskola, MOME) és a Łódz-i Képzőművészeti és Dizájn Egyetemen egészítette ki, ahol Erasmus-ösztöndíjasként tanulhatott. Pár hónappal a diplomaszerzés után még csak tájékozódik a kinti, tágas és perspektívákkal kecsegtető világban.

A januári sepsiszentgyörgyi bemutatkozás után ez a második egyéni kiállítása. Azt tartja, hogy a középiskolai és az egyetemi évek alatt lezajlott kisebb-nagyobb csoportos jelentkezései nem számítanak igazi mérföldköveknek. Nagyjából ugyanaz az anyag kerül a kiállítótermekbe, mint az, amellyel a Lábas Házban ismerkedhettek meg a sepsiszentgyörgyiek, annyi különbséggel, hogy itt, a Haáz Rezső Múzeum galériájában más térbeli adottságok mutatkoznak, más fényviszonyok mellett, más vektorok jóvoltából rendeződnek tárlattá a képek.

Textilművészként úgy alkot, hogy folyton átkívánkozik más műfajok és hordozók területére. Főként a Falanszter-sorozat képein érhető ez tetten, amikor a saját maga által merített papírra készít szitanyomatot, amikor szilikon rudacskákat applikál egy-egy akváriumszerű installáció külső síkjaira, majd megvilágítva az odabent rejtőzködő grafikát, arra szólítja a látogatót, hogy érintse meg a művet, próbálkozzon a tartalmi változtatással. Ily módon az eszményinek „hazudott” világot ki-ki a saját kedve szerint ronthatja vagy építheti tovább. Kép lesz a képolvasó vagy a fénymásoló készülék üveglemezén próbálkozásainkból, egy-egy kéz, egy-egy arc torz nyomata marad ránk. Mintha nem a vélünk kompatibilis hordozót választottuk volna az üzenethez. Az alkotó szerint az itt tetten érhető, illetve provokálható interaktivitást jó lenne fokozni és fenntartani majd a nyitva tartás teljes ideje alatt, de arra asszisztenciára és technikára lesz szükség. Majd a különleges igénnyel jelentkező csoportok számára működtetnek ilyen „segédprogramot”, illetve – a tervek szerint – a jövő hét folyamán, az idei „iskola másként” napjai keretében lesz ilyen különleges tárlatvezetés, amelyet az általános iskolások számára tart majd a múzeumpedagógus.

A kiállítási anyag másik ciklusba, sorozatba szervezett munkái, a Metamorfózis darabjai jobbára áttűnések. Függönyszerűen felfüggesztett textíliák lebegnek a kiállítóterem terében. Mintha azt jeleznék, hogy elválasztják az egyik valóságot a másiktól, a kintit a bentitől. Átlátunk-e vajon arra a másik helyre? Jobb-e? Mindenesetre: az alkotó ránk bízza, hogy döntsünk, hogy gazdagodjunk és gazdálkodjunk a változás során adódó lehetőségekkel. Ha egyáltalán észleljük őket, s ha némi lehetőséget látunk bennük felvillanni. Kevés színt használ Gidó Szendi, a halvány kéket, a leheletszerűen sejtelmes rózsaszínt. Mindenütt a fekete és a fehér dominál, s a kettőből táplálkozó szürke megannyi árnyalata. Nem szereti a meleg színeket, egyelőre nem akar élni a bennük rejlő lehetőségekkel. A kép mellé némi kapaszkodót nyújtanak a művész által írt vagy a másoktól kölcsönvett szövegek. Egyébként itt mindenki egymagában van, s döntenie kell, hogy engedi-e megtörténni azt a folyamatot, amelyből akár ki is léphet, tudva azt, hogy az sem sokkal különb, mint ami a kinti falanszterben és a rendes metamorfózisban található, ahol nincs kecmec: kérlelhetetlenül megtörténik velünk minden, ami születés és halál között szokás. Akár a pályakezdő lelkesedéssel vegyes szorongásainak árnya is felbukkanhat e képeken.

A Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész által megnyitott kiállítás május 7-ig látogatható a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban (Kossuth Lajos u. 29. sz.).