Diktatúrák újságírói szemmel

− Kötetében ábécé sorrendbe rakta az egyes diktatúrákat, hogy elkerülje az osztályozást. Mégis arra kérném, hogy egy rangsort állítson fel. Melyik a jelenlegi legkeményebb diktatúra?

– Ha rendszerezni kellene a diktatúrákat puha és kemény jelzők mentén, egyértelműen Észak-Korea győzne. Ez az általam eddig ismert legdurvább diktatúra. Én, aki Romániában értem a Ceauşescu-rezsim végét, akkoriban azt hittem, hogy kifogtam a létező világok legrosszabbikát, de tévedtem. Ceauşescu egy gyenge kezdő, ahhoz képest, amit a kommunizmus hülyeségei, abszurditása és az ázsiaiak fanatizmusa össze tudott hozni ebben az országban. Észak-Korea korunk legzártabb állama, újságíróként esélyem sem lett volna bejutni. Amúgy a diktatúrákat sohasem újságíróként, hanem a baptista szeretetszolgálat munkatársaként vagy turistaként keresem fel. Észak-Koreába még turistaként sem lehet bejutni, sőt a segélyeket folyósító szervezet tagjaként is nagyon nehezen kaptam meg a beutazási vízumot. Továbbá, ahogy megérkeztem, minden lépésemet figyelték, állandóan kísérőket kaptam, bárhová mentem, azt azelőtt az illetékesek jóvá kellett hagyják. Ott nincs olyan, hogy elindulsz egyedül – tegyem fel – egyet sétálni, hanem minden program az előre leírt forgatókönyv szerint zajlik és kísérőkkel.

− A másik véglet, tehát a „legpuhább” diktatúrának Kuba tűnt. Ott volt a legkönnyebb bárkivel szóba állni vagy kapcsolatokat felvenni, szabadabban lehet tevékenykedni.

− Látszólag Kubában nincs diktatúra, hiszen azok az emberek, akikkel kapcsolatba léptem, vállalják, hogy ellenzékiek, de ez csak a látszat. A hatalommal való békés szembeszállásuk miatt retorziók érik őket, néha meghurcolhatják, megverhetik és börtönbe is zárhatják ezért. Igaz, hogy ezek ritkább esetek, talán ez a latin kultúrának, mentalitásnak, habitusnak is köszönhető, ugyanakkor ez a rendszer rendkívül alattomos. A hatalom ugyanis teljesen ellehetetleníti az ellenzékiek helyzetét, és nemcsak anyagilag vagy egzisztenciálisan – vagyis, hogy nem kaphatnak munkát, hanem ezeket az embereket a barátaiktól is leválasztja. Ha valakire rásütik az ellenzéki bélyeget, azt az embert teljesen elszigetelik, megtiltják a barátainak, hogy felkeressék, és el tudják érni, hogy egyedül maradj.

− Románia egy kicsit kilóg a sorból, hisz itt már húsz éve megszűnt a diktatúra, miért került bele mégis egy napjainkban működő rendszerekkel foglalkozó riportkötetbe?

− Románia példáját azért raktam be, hogy egy diktatúra végét is feltüntessem. A Ceauşescu házaspár utolsó óráiról készült riport markánsan érzékelteti, hogy a legördögibben, legprofibban összerakott diktatúra is néhány óra alatt megbukik. Beszéltem a diktátor házaspár utolsó negyvennyolc órájának az összes – még élő – szereplőjével tíz évvel ezelőtt, és kiderült, hogy pitiáner hibák miatt buktak le. Például Târgoviştéről, ahol a helikopterük leszállt, és másképp kellett meneküljenek, a testőreik megállítottak egy Daciát, és azzal próbáltak továbbmenni. Néhány kilométer után meg kellett állniuk, mert kifogyott a benzin... Kérdezte is a diktátor a sofőrtől, hogy miért nem tankolt, mire az elmagyarázta, hogy elfogyott az a 15 literes benzinadag (ráció), amelyet abban a hónapban jogosult volt kiváltani. Ceauşescu értetlenkedett, hisz nem tudta, hogy a Román Szocialista Köztársaságban ilyen korlátok léteznek, ő úgy képzelte, hogy mindenki azt vásárolhat, amit akar. Egyszerűen nem volt tudomása annak a rendszernek a hétköznapjairól, amelyet ő üzemeltetett. Az volt a következtetésem, hogy a diktátorok egy teljesen más világban élnek, és amikor hirtelen minden változni kezd, akkor a saját rendszerük csapdájába esnek.

− Bolívia első látásra egy demokratikus államnak tűnt, amíg nem gyilkolták meg Eduardo Rózsa-Florest, az erdélyi, szovátai születésű Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert, valamint be nem börtönözték az önkényesen terroristáknak nevezett csoport két túlélő tagját, a magyar Tóásó Elődöt és a bolíviai–horvát Mario Tadic-ot.

− Igaz, hogy a jelenlegi bolíviai elnököt, Evo Moralest demokratikusan választották meg, de egy olyan rendszert kezdett kiépíteni, ami engem személyesen kísértetiesen emlékeztet a Ceauşescu-diktatúrára. Gyakorlatilag mindenkit bebörtönzött, aki ellenzéki és politikai ambíciói lehettek, meglátásom szerint Tóásóék pere egy koholmány, és arra volt jó, hogy az ellenzéki pártot lefejezzék. Ebben a perben 38 vádlott van, és Tóásó Előd mellett jó néhány volt kormányzót és politikust tartoztattak le (nyilván, nem a jelenlegi elnök pártjából) és persze, néhány olyan gazdag befolyásos embert, aki pénzével segítette az ellenzéket. Természetesen, akik idejében értesültek, hogy ők is le lesznek tartoztatva, el is menekültek az országból. Ők Argentínában, Brazíliában és Spanyolországban kaptak mentelmi jogot. Már ez a tény is arról árulkodik, hogy Bolíviát diktatúraként kezdik elkönyvelni, hisz a nemzetközi jog szerint, a mentelmi jog csak a politikai menekülteknek jár. Evo Morales tehát levadássza politikai ellenfeleit, persze, így könnyen nyerhet.

− Ilyen szempontból a riportkötet így egy egészet alkot, hisz egy olyan diktatúrával (Bolíviával) kezdődik, amely most épül, és egy olyannak az elemzésével fejeződik be (Román Szocialista Köztársaság), amelyik éppen bukik be.

− Igen, érdekes különben, hogy egy ábécé sorrendet állítottam fel, mégis, szerencsés egybeesések folytán, ez a szerkesztési ív is kijött. Nagyon sokat töprengtem, hogy milyen kritériumok szerint rendezzem az anyagokat. Minden diktatúrának van egy-egy olyan vonása, ami miatt, aki benne él, azt hiszi, hogy az a legrosszabb. Nyilván, a diktatúrák lakói nem tudnak utazni, így nincs összehasonlítási alapjuk sem, ezért nem osztályoztam, hanem a betűk sorrendjét vettem alapul. Különben először a Japánban történő földrengés és szökőár, valamint a természeti katasztrófák sújtotta országokról szóló riportkötetemet szándékoztam megjelentetni, az is reményeim szerint karácsonyig elkészül, a Micsoda útjaim... sorozat második köteteként. A bolíviai újabb látogatásaim azonban meggyőztek, és Tóásó Előd miatt úgy gondolom, hogy a magyarok számára ez fontosabb. Én bízom benne, hogy a Diktátorok könyvét azzal a jó érzéssel olvassák, hogy hála Istennek, nálunk már megbukott. Szerintem, az idősebb korosztály, aki még felnőttként élt a Ceauşescu-rezsimben, nagyon sok közös vonást fedez fel a különböző diktatúrák között.

A kötet megvásárolható a Székelyhon.ro webáruházában.