Béke a bejövőnek, áldás a távozónak

Szülőföldjéhez, Marosszékhez sem maradt hűtlen. Torboszlón született, Marosvásárhelyen járt középiskolába, Kolozsváron végezte a főiskolát. Ha Udvarhely és a környék meghatározó az életműben, ugyanúgy a Maros és a Nyárád mente is az. A táj, a képi élmény a legkülönbözőbb művésztelepeken való tartózkodás, a valós és képzelt, külső és belső utazások által „rakódik”, vetül rá a képekre.

Nagy Miklós Kund marosvásárhelyi művészettörténész megnyitóbeszédében elmondta, Török-Bíró Erzsébet munkásságát 1968 óta követi figyelemmel. Úgy látja, különleges tehetsége és a nagy mesterek – Pikolti Gábor, Bordi András, Incze István, Nagy Pál, Szentimrei Judit, Bene József – segítségével már igen fiatalon kialakította egyéni stílusát. „Érdekes – mondta a művészettörténész – egy gyönyörű nyárutóból, őszelőből lépünk be a kiállítóterembe, ahol ugyanazt a színpompás ragyogást látjuk a képeken.” Csakhogy a művész jóvoltából ez a fényességes szépség maradandó, olyan üzenet, amelyet borúsabb és hidegebb napokra is magunkkal vihetünk.

Folytonos látásmód képekkel

Ha jobban megnézzük a műtárgyakat, tulajdonképpen három határozott műfaji, technikai elkülönülést figyelhetünk meg. Nem két, hanem három kiállítás az egyben! Vannak a pasztell- és akrilképek, vannak a szőnyegek és a drapériák. A képek tulajdonképpen azt a vonulatot képviselik, amelyet ötven éve láthatunk Török Bíró Erzsébetnél, nem lehet évszám, a munkák keletkezése alapján különválasztani őket, folyamatosan ugyanazzal a látásmóddal, változatlan minőségben fest és rajzol. A pályaív alakulása egyáltalán nem befolyásolja az alkotói derűt és pontosságot. Ilyen téren nem útkereső, s nem formabontó. 

Kísérletezés szőnyegekkel

A festményekkel ellentétben a szőnyegek viszont mindig a kísérletezés lehetőségét nyújtják. Különboző tájelemeket, szimbólumokat új kontextusba helyezve igyekszik más megvilágítású és egyéni mondanivaló közvetítésére. Azt is elmondhatjuk, hogy az élményeket szabadon értelmezi, akárcsak Bartók annak idején, kiapadhatatlan nyersanyagként, forrásként használva a népzene elemeit saját kompozícióiban. Minden szőnyeg egy-egy izgalmas próbálkozás, amelyekkel elrugaszkodván olykor a valóságtól és a helytől arra törekszik, hogy hazavezesse, mégis itthon tartsa a műélvezőt. Török Bíró Erzsébet munkáit elsősorban itteni, itthoni szemmel érdemes nézni. Feltételezhető, hogy mindennek van másfajta „olvasata” is, hiszen másutt is nézik, igénylik, kedvelik munkáit, ugyanis az ország számos városába, Közép- és Nyugat-Európa kiállítóhelyeire is eljutott az évek során. 

Szimbólumvilág drapériákkal

A harmadik kiállítási „réteg”, a harmadik technika a drapéria. Néhány alkotásán az akvarellekre emlékeztető eljárással, hatalmas textíliára applikálja mondandóját, oly impulzívan, annyira hatásosan, hogy magával ragad a tavaszi virágzás, a megújhodás izzó romantikája. Egy-egy ilyen képe, ha intézményben vagy közösségi térben helyezik ki, képes „felfűteni” egy hatalmas csarnokot is. A drapériák másik csoportja immár a szimbólumok világába vezérel. Jelen esetben a székely kapukról átvett szimbolika által üzen. Teljesen másképp, más módszerrel, de annál meglepőbben, vitathatatlan eredetiséggel, vendégségbe hívogatón és áldást osztva a kilépőnek.

Török-Bíró Erzsébet kiállítása három héten át, október 3-áig tekinthető meg a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében és az előtéri kisgalériában.

Képalá: