Négy országból érkező kilenc képzőművész közös műtermévé alakult át tíz napra a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának márványterme. Itt zajlik ugyanis augusztus 21–31. között a Free Camp elnevezésű nemzetközi képzőművészeti alkotótábor.
2013. augusztus 26., 20:022013. augusztus 26., 20:02
2013. augusztus 26., 20:272013. augusztus 26., 20:27
A kilencedik alkalommal megszervezett tábor, akárcsak az előző években, teljes alkotói szabadságot biztosít tematikailag és műfajilag is a résztvevő művészeknek. „Minden tábor végén rá szoktak kérdezni a résztvevők, hogy mikor jöhetnek még. Már ez jellemzi a tábort. Három visszatérő művész van, ugyanis nem lehet mindig ugyanazokkal az emberekkel tábort csinálni, frissítünk, minden évben jönnek újak. Hogy a mostani tábort mi jellemzi leginkább, nem tudom, majd a végén derül ki. Komolytalanság lenne a részemről, hogy én megfogalmazzam, milyen ez a tábor. A kiállításon meglátjuk. A résztvevők többnyire konkrét alkotói programmal jönnek, ugyanis ez alkotói tábor. Nem plein air képeket alkotunk, nem tájképezünk, hanem a hozott alkotói programba a résztvevőket itt ért hatások beépülnek. Ettől lesz szép, ettől lesz Free Camp. A tábor jellege a végén fog megfogalmazódni. Még alkotási folyamatban vagyunk, van, akinél még tiszta a vászon, ezért a végén fog megfogalmazódni, milyen is volt a 2013-as Free Camp” – magyarázta Botár László, a tábor művészeti vezetője.
A tábor idén is nyitott a nagyközönség számára, az alkotókat meg lehet látogatni munka közben, el lehet beszélgetni velük, bár ezt a lehetőséget a helyi képzőművészeket kivéve nem sokan használják ki.
Damó István Magyarországról érkezett a táborba, mint mondta, nem meglepő számára, hogy egy városi környezetben zajlik a tábor. „Az a bizonyos plein air festészet nem áll közel hozzám. Fiatal koromban csináltam – nem nézem le – csak valahogy túl vagyok ezen, és a bensőségesebb, az énünkből fakadó kérdések foglalkoztatnak inkább. És ehhez viszont elég a műterem. Úgyhogy ez nem meglepetés, mert ilyen körülmények között dolgozom általában. Ha az ember a természetbe vágyódik, akkor kimegy. Én jól érzem itt magam, végül is itthon vagyok, mivel brassói származású vagyok, Bukarestben is éltem, onnan mentem ki Magyarországra, és szívesen jövök haza. Ahogy az ember öregszik, egyre inkább keresi a gyökereit, és jobban érzi magát itthon, mint otthon. Ott sem rossz, mert megtaláltam a helyem, de az ember nem tud gyökerek nélkül élni. Változik az ember szemlélete is, vagy bölcsebb lesz, vagy butább, vagy mind a kettő, és ez meghatározza az ember mindennapjait, és a munkát is persze. Ez természetes. Az ember megtanulja a kettősség tükrében szemlélni a dolgokat. Ha hazajövök, akkor itthon vagyok, ha odamegyek, hazamegyek. És éppen ezért nagyon jól érzem itt magam” – osztotta meg alkotás közben velünk gondolatait a művész.
„Amikor Laci meghívott, volt egy elképzelésem, ami épp foglalkoztatott, és ezen dolgozom itt a táborban. Ez a kisebb munka egy groteszk táncos figurát ábrázol, és ezt fejlesztem, több változatot festek erről. Ez egy biztos kapaszkodó és e köré építek most egy pár munkát. Ez a negyedik éppen” – mutatta a táborban készült és készülő alkotásait a csíkszeredai Vorzsák Gyula.
Bukarestből két képzőművész érkezett idén a táborba, ők először vannak itt. „Vasárnap este meglátogattuk a szárhegyi alkotótábort, azt mondták, életükben nem érezték ilyen jól magukat. Németországból, Ausztriából, Romániából és Magyarországról vannak résztvevők, összesen kilencen. Én vagyok a kilencedik, mint szervező, de nem tudom megállni, hogy ne dolgozzak, és csak nézzem, hogy a többiek mit csinálnak, én is alkotok” – mondta a tábor művészeti vezetője.
„Első alkalommal vagyok itt a táborban és ezen a vidéken, nagyon tetszik. Az emberek nyitottak, jó nézni az itt levő művészeket, amint alkotnak. Az is tetszik, hogy nincsenek megkötések” – véli Marius Mustaţă, az egyik bukaresti résztvevő. Oana Bordeanu is bekapcsolódott a beszélgetésbe: „Nagyon jó ez a tábor, lehetőségünk van több országból érkező művésszel találkozni, látni, hogy miképpen dolgoznak, eszmecserét folytatni velük. Egy tanár kollégámtól értesültem erről a lehetőségről, őt meghívták ide, de nem tudott eljönni, és engem ajánlott. Nem volt konkrét elképzelésem a tábor elején, kísérletezek inkább, aztán a végén kiderül, mit sikerült alkotni.”
A Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Cultura Nostra Egyesület által szervezett táborban készült alkotásokból szokás szerint kiállítás is nyílik, ezúttal a Megyeháza Galériában. A Vorzsák Gyula (Románia), Biró Gábor (Románia), Oana Bordeanu (Románia), Marius Mustaţă (Románia), Botár László (Románia), Damó István (Magyarország), Dóró Sándor (Németország), Fazakas Csaba (Ausztria), Tompa Lehel (Ausztria) munkáiból álló tárlatot Túros Eszter művészettörténész és Nicolae Bucur műkritikus nyitja meg augusztus 30-án 18 órakor, az alkotásokat szeptember 30-ig lehet megtekinteni.
szóljon hozzá!