Ahol otthonra talál a kultúra és a tudomány is

Emberfeletti kihívás elé nézett az a múzeumbarát, aki a szombaton tartott Múzeumok Éjszakája minden programpontján részt vett volna: a három helyszínen zajlott rendezvénysorozat késő délután gyerekprogramokkal rajolt a Képtárban. A kicsik bábjátékot láthattak, majd egymásnak és szüleiknek meséltek, illetve volt farigcsálás, festés, rajzolás is Moldován Mária képzőművész vezetésével.

A programok egyébként szándékosan voltak egymásra szervezve, éppen azért, hogy míg a gyerekek az alkalmi gyermekmegőrzővé átalakult Képtárban játszva alkottak, addig a szülők Róth András Lajos vezetésével megtekinthették A táguló Gutenberg-galaxis című tárlatot a múzeumépületben. Az idei, sorban harmadik Múzeumok Éjszakáján kiemelt cél volt egy kis tudományosságot is belopni a programok közé, ezért a kora esti órákban előbb Nyárádi Zsolt régész számolt be a Márton Áron téren végzett régészeti ásatások eredményeiről, majd Gyöngyössy János tartott kiselőadást kézzel írott és illusztrált könyvének munkafolyamatásról.

Város a város alatt

Nyárádi vetítéssel egybekötött, Város a város alatt című helytörténeti előadásán oly nagy volt az érdeklődés, hogy sokan kiszorultak az előadóteremből. Kevéssé ismert, hogy 1955-ben kerültek elő régészeti leletek a Patkóban, amikor azt az azbesztvezetéket fektették le, amelyet az elmúlt hetekben, a térfelújítás során kicseréltek. Ezek a bronzkori, középkori és római leletek nem voltak dokumentálva, és a 70-es évekbeli árvíz ezeket is megsemmisítette. Sófalvi András és Nyárádi Zsolt régészek tehát a kutatások kezdetén néhány sornyi feljegyzésen kívül semmit nem tudtak a Patkóról. Annyi még kiderült, hogy 2000-ben a csatornázási munkálatokkal a tér mindkét oldalát átvágták, de akkor sem került sor régészeti megfigyelésre, csupán szórványos leletanyag került Szász Viktor magángyűjteményébe.

A tér két oldalán ásott árkokban a régészek egyebek közt egy 17. századi leégett épületre, külső tűzhelyek maradványaira, illetve egy lekövezett felszínre bukkantak, a tér felső felében megnyitott szelvényből pedig egy kőépület maradványai kerültek elő, mely a 16–17. századra keltezhető. Mint Nyárádi elmondta: olyan területet kerestek, amely viszonylag érintetlen, ahol nem történtek újkori beásások. A háromszor két és fél méteres területen 13–14. századi lekövezett járófelületet találtak, ahonnan több állatcsont és számos edénytöredék került elő, ami arra utalt, hogy a térnek ezt a részét intenzíven használták.

„Ezekben az időkben szokás volt a nagy ünnepek, vásárok alkalmával közös lakomák, ökörsütések rendezése, ezeknek a csontanyagát taposták bele a járószintbe” – magyarázta Nyárádi. Ugyancsak gazdag leletanyag került elő az Árpád-kor végére tehető régészeti rétegből: összesen öt pénzérme, melyeket jelenleg is restaurálnak, így pontos behatárolásuk még nem történhetett meg.

„Ez a réteg egyben a középkori város utolsó szintje is, hisz ezt elbontva egy sötét fekete humuszréteget találtunk, amelyben nem voltak régészeti leletek. A humuszréteg alatt bukkantunk rá a római korszak rétegére, mely mintegy 40–50 centiméter vastagon húzódik a tér alatt. Innen is gazdag leletanyag került elő, az alatta lévő őskori réteg alatt pedig, másfél méter mélyen elértük az agyagos altalajt” – sorolta. S bár a leletanyag nagy része továbbra is restaurálásra vár, a feltárt régészeti „kincsek” újabb betekintést nyújtanak az Udvarhelyi-medence történelmébe. Mellesleg a Patkóban feltárt legkorábbi leletek az időszámításunk előtti 3500–2500 közötti időszakra, a késő bronzkorra tehetők.

A város történetének eddigi legkorábbi leletei viszont a ferences templomban zajlott régészeti felügyelet során kerültek elő, ezek az újkőkorra, az időszámításunk előtti 5500–4500 közötti időszakra keltezhetők.

Gyöngyössy János rendhagyó könyvbemutatója is sok érdeklődőt vonzott, az előadás nemcsak érdekesnek, de rendkívül humorosnak is bizonyult. A szerző a nemrégiben negyedik kiadást is megérő Székely templomerődök című kézzel írott kötetének alkotási folyamatáról beszélt, hogy a diákévek gúnyrajzaiból és az egyetemi évek önarcképén túl miként született meg a kötet kódex stílusa.

Népszerű volt Péter Alpár képzőművész performansza is: az egyszeri és megismételhetetlen alkalom azonban kis magyarázatot is igényelt. Mint a képzőművész elmondta, a performansz során felhasznált két alkotás (egy „művészkönyvecske” és a piros papír tetejű ház) önmagában is egy installációt alkot, ennek átalakulása a performansz maga. S ahogy a múzeumterem padlóján landoló papírrepülők száma nőtt, úgy fogyott a részvevők türelme is, így a performansz végét már csak maroknyian várták ki.

A múzeumi baglyoskodás borkóstolóval zárult az emeleti kiállítóteremben: míg a részvevők a szekszárdi Triga Borpince hatféle borát ízlelgették, addig az igazán különleges hangú Csender Anett sanzonokat énekelt.

A múzeum nagyon figyel a Jézus-kápolnára

Kétségtelen, hogy a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum által gondozásba vett városszéli kápolna és környezete immár jó kezekben van. A város, a Szent Miklós Római Katolikus Plébánia és lelkes civilek, illetve vállalkozók támogatásával a múzeum képes menedzselni ezt az objektumot. Az utóbbi két hónap eredményei – a környezet rendezésének megkezdése, a rendszeres nyitvatartási rend kialakítása – reményre jogosítanak fel, hogy a középkori épületekben oly szegény Székelyudvarhelyen létrejön egy újabb „komplexum”, amely bekerül az idegenforgalmi látványosságok sorába.

Jól átgondoltan szerveztek ide szombaton néhány programot a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat keretében. Tartottak itt interaktív játékokat – Budvár legendája –, Óvni és/vagy róni címmel Dénes Csaba irányításával rovásírást gyakoroltak a legkisebbek és a kevésbé fiatalok egyaránt, sor került a város építészeti nevezetességeit bemutató fotókiállításra, a Quartetto vonósnégyes hangversenyére, filmvetítésre és egyéb programokra is.

Például nem szerepelt az általunk látott programfüzetben, de láttuk, hogy íjászkodni is lehetett, a célba lövés fortélyait tanulhatták a gyermekek, akik hallatlanul élvezték ezt a foglalatosságot. Este volt egy olyan pillanat, amikor eső fenyegette az itteni rendezvényeket, de úgy fél kilenc körül a felhők a Budvár mögé távoztak, és zavartalanul lezajlott minden tervezett előadás.

Sófalvi András régész, aki két évvel ezelőtt a Jézus-kápolnában tartott ásatásokat vezette tudományos igénnyel, elfogultságok nélkül beszélt az eredményekről. Immár nyilvánvaló, hogy ez a kápolna semmiképp nem lehet a XV. század végénél korábbi alapítású. Több hasonló épület vizsgálata után – a gyergyószentmiklósi Szent Anna-kápolna, a Kézdiszentlélek melletti Szent István-kápolna, a száldobosi református templom melletti feltételezett rotunda – e kápolna építéstörténetét és funkcióját a Székelyföld 16–17. századi életét végigkísérő, rendkívül összetett és szerteágazó társadalmi és egyháztörténeti vonatkozások függvényében kell vizsgálni.

A Jézus-kápolna és a többi székelyföldi négykaréjos kápolna esetében nem beszélhetünk önálló stílusirányzat feltűnéséről, csupán a középkori tértípus hagyományának továbbéléséről, annak újrafogalmazásáról. A mai Magyarország területén fennmaradt körtemplomok jobbára falusi plébániatemplomok (Szalonna, Hidegség, Kallósd), létező településsel és temetkezőhellyel – ezek XI–XII. századi alapításúak, a román kor stílusmodorához illeszkednek. A későbbiekben – már a gótika korában – is tovább él (Veszprém, Nyírbátor, Esztergom), sőt a barokk divatja idejében is fel-felbukkan (Vác, Náznánfalva), de a Jézus-kápolna alaprajzi, román korra keltezett analógiáit a Dunántúlon és Dél-Erdélyben kell keresni.

Feltételezhető, hogy egy katona vagy nemesember, aki bejárta akkor Kelet- és Közép-Európát, talán az itteni csodás gyógyulásáért, hálából emeltette másutt látott minták használatával, s a kápolnát később talán saját maga és családja temetkezési helyeként használhatta. Így a kápolna nem függetleníthető a környezetében felszínre törő gyógyvizektől sem.

Örvendetes, hogy elkészült a bejáratnál található háromnyelvű tájékoztató tábla, hogy viszonylag kulturált a környezet, s szakszerű irányítással a múzeum nyitva tartásával azonos időben – nyári időszakban hétfőtől péntekig 9–19, hétvégeken 10–18 óra között – látogatható.