A legfrissebb helytörténeti kutatásokról értekeztek Marosvásárhelyen

A legfrissebb helytörténeti kutatásokról értekeztek Marosvásárhelyen

Köztéri szobrokról, lakóházakról, közintézményekről, pallér mesterekről, századfordulói polgári miliőről, épületek történetéről esett szó a harmadik alkalommal megrendezett műemlékvédelmi konferencián Marosvásárhelyen.

Antal Erika

2016. december 12., 14:412016. december 12., 14:41

A város színeváltozása címet viselő rendezvényen helyi és magyarországi előadók ismertették a város műemlékeivel kapcsolatos, 2016-os kutatásaik eredményeit.

Hogyan épült a Székelyföldi Iparmúzeum, kinek a támogatásával és mit tartalmazott az első kiállítás? – ­ többek között erről beszélt Székely Miklós budapesti művészettörténész, aki az előadásában a múzeum elhelyezésének és szobrászati programjának tanulságait részletezte. Kiderült: Baross Gábor ipari és kereskedelmi miniszter támogatta a múzeum létrehozását a milleniumi ünnepségek alkalmából.

Az egykori Kossuth Lajos és Iskola utcák környékének köztéri szobrairól értekezett Vécsei Hunor, a kolozsvári egyetem doktorandusza. II. Rákóczi Ferenc mellszobráról, a Bartók Bélát, Petőfi Sándort és Aranka Györgyöt ábrázoló alkotásokról, valamint a holokauszt áldozatainak emlékművéről beszélt, részletezve, hogy mikor, milyen javaslatra, hol, milyen támogatással állították fel azokat. Például az 1907. október 29-én, az Arany János és Kossuth Lajos utcák találkozásánál felállított Rákóczi-mellszobor alkotója Székely Károly szobrászművész volt, akit párizsi tartózkodása alatt kértek fel, hogy a fejedelem hamvai újratemetésének évfordulójára készítse el a művet.

Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben a címe annak a tanulmánykötetnek, amely a Maros megyei múzeum és az Erdélyi Múzeum Egyesület közös kiadásában, Orbán János szerkesztésében látott napvilágot, és amely kilenc tanulmányt foglal magába. A 17. század végétől a 20. század elejéig terjedően életműveket világítanak meg ezek a tanulmányok, körvonalazva a folyamatot, amelynek során a korai idők fundálóitól a barokk kor építőmesterein, majd a birodalmi modernizáció hivatalnok-építészen át némi késéssel ugyan, de a 19. század közepére Erdélyben is kikristályosodtak a modern értelemben vett építészetet meghatározó igények és feladatok. A kötetet Entz Géza budapesti művészettörténész ismertette.

A konferencián személyesen nem lehetett jelen, de Skype-on jelentkezett be Anthony Gall Ausztráliából, aki a Kós Károly közreműködéséről beszélt a Bernády-féle középítkezésben, és az erőátviteli telep lakóépületeinek történetét is vázolta. A marosvásárhelyi művészettörténészek közül többek közt Oniga Erika dr. Szilágyi Sándor a Kossuth Lajos utcában található egykori lakóházáról értekezett, a századfordulón jellemző polgári miliőre fektetve a hangsúlyt, Orbán János a Rózsák tere 52. szám alatti épület történetét ismertette, Karácsony István a marosvásárhelyi Transzilvánia szálló stílusváltozásairól tartott előadást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!