Szabad-e locsolni?

Három évvel ezelőtt Antal Zsolt, a Hargita együttes egyik táncosa egy vidéki kultúrházban korabeli fotókból álló kiállítást nézegetett. Az egyik fotó épp a locsolkodást örökítette meg, ahogy egy csoport viseletbe öltözött legény a kút mellett épp megöntözni készül a szintén viseletbe öltözött leányt. „Arra gondoltam, hogy itt az együttes keretében legyen egy visszapillantás a múltba, hogy mi fiúkul beöltözünk népviseletbe, és a lányokat meglocsoljuk. Megbeszéltük a fiúkkal, hogy jó lenne ezt visszahozni, újraindítani, és így alakult, hogy két évben is együtt mentünk az együtteshez tartozó lányokat meglocsolni” – emlékezett vissza Antal Zsolt. Az első ilyen locsolkodós alkalomkor bizony meglepődtek az együttesben táncoló lányok. Amint a két táncos mesélte, jó néven vették, hogy felkeresték őket.

Csíkszentkirályi locsolkodók

Az együttes táncosai között találjuk Gábor Dénest és Hozó Leventét, mindketten csíkszentkirályiak, és mivel a faluban ők vezetik a Vadrózsa néptánccsoportot, kedvet kaptak, hogy a következő évben odahaza is felelevenítsék ezt a hagyományt. „Egy próbán feltettem a kérdést, hogy fiúk, nem lenne-e kedvetek a közös locsolkodáshoz. Lelkesen fogadták az ötletet, össze is gyűltünk tizenöten húsvét másodnapján, és viseletbe öltözve mentünk el a lányokhoz. A következő évben nem tudtunk menni, mert az együttes tagjaival jártunk locsolni, mondtuk is ezt nekik. Az egyik próbán aztán odajött két fiúcska, és kérdezték, hogy ők esetleg székely ruhában mehetnének-e locsolni. Először meglepődtünk, aztán nagyon örvendtünk, hogy hála Istennek, hogy előző évben láttak minket. Megszerveztük nekik a locsolást úgy, hogy vedret díszítettünk, húsvét másodnapján találkoztak a templomudvaron, közösen elmentek a misére, és onnan indultak együtt locsolni. Mindenki a táncos párját lelocsolta egy veder vízzel” – mesélte Gábor Dénes.  

„Cinvider, duba, kas, rakott pityóka”

„Ez régebb is úgy lehetett, hogy a legények közt volt egy összetartó valaki, aki mondta, hogy most megyünk. Összehívta a fiúkat, közösen feldíszítették a cinvidret, annak a rendje és módja szerint, egy koszorú volt rajta és egy kis virág vagy virágcsokor a fülén” – avatott be Antal Zsolt.
Tavaly az együttes legényei kisbuszt béreltek, azzal járták körbe a lányos házakat hajnali öt órától este tizenegyig. „Dubát béreltünk, és azzal mentünk, még Remetén is voltunk. Mondta is a feleségem, hogy én mindent megértek, hogy mész locsolni, rendben van, de hajnali ötkor…” – fűzte hozzá nevetve Antal.

„Úgy szoktuk, hogy hárman-négyen mondanak verset, hogy ne teljen el az egész nap versmondással. A tavaly úgy oldottuk meg, hogy költöttünk egy dalt a fiúkkal közösen, és azt énekeltük el. Öten zenéltek, s én mivel nem nagyon tudtam hangszeren játszani, nekem maradt a veder, Böjte Robi fogta a lányokat” – emlékezett vissza Gábor Dénes. Ezúttal már a lányok is viseletbe öltözve várták a locsolókat. Kérésünkre a két táncos nekünk is elénekelte a dal első szakaszát, melyet egy felcsíki lassú csárdás, a Domokosi sörkertben kezdetű nóta dallamára írtak:

„Húsvét másdonapjára beültek a táncosok a dubába,
Elmentünk mi locsolni, nem hagyjuk mi a lányokat hervadni.
Elmentünk mi locsolni, nem hagyjuk mi a lányokat hervadni.”

Az együttesnél és Szentkirályon a „vederhordón” kívül volt egy „kashordó” is a társaságban, az utóbbi feladata a piros tojások összegyűjtése volt. „Húsvét harmadnapján meghívtuk a lányokat, kellett hozzanak főtt pityókát, csináltunk egy nagy rakott pityókát, és közösen jót ettünk. Nagyon jó volt, meg tudtuk köszönni a lányoknak, hogy fogadtak, ők meg tudták köszönni, hogy mentünk” – véli Gábor.

Idén sem hervadnak el a virágszálak

Az idén az együttes legényei nem mennek locsolni, mint megjegyezték, nem azért, mert nem érdemelnék meg a lányok, hanem mert mindenkinek családi elfoglaltsága van. Csíkszentkirályon viszont Gábor Dénes és Hozó Levente vezetésével 30-35 viseletbe öltözött legény indul el a lányos házakhoz húsvét másodnapján. A lányok kicsit megijedtek, mikor erről a létszámról tudomást szereztek, de a fiúk megnyugtatták, hogy minden háztól csak egy tojást fognak elhozni. „Jó, hogy elkezdtük, és reméljük, hogy még három-négy faluban sikerül elindítani ezt a tanítványaink között. Alcsíkon és Felcsíkon is szép dolog lenne, ha minél több fiatal menne székely ruhában locsolni” – fejezte ki reményeit Gábor.   

Élővé tenni a hagyományt

Az együttes táncosai különböző vidéki néptánccsoportokat is oktatnak, szeretnék, ha az ott táncoló fiatalok is elindulnának locsolkodni, vagy fogadnák a locsolókat húsvét hétfőjén. „Én Vacsárcsiban is oktatok, és remélem, hogy ott is összeverbuválódnak a fiúk, és beindul a locsolkodás a régi idők szerint: viseletben, cinviderrel, és a lányok viseletben fogadnák. Ismerjük a közmondást, hogy egy fecske nem csinál tavaszt, de meghozza a tavasz hírét, így ha beindul egy-két helyen a locsolkodás, akkor lehet, hogy jövőre másik két falu fog bekapcsolódni, és »ellepi« a felcsíki, alcsíki falvakat. Így lesz élővé a hagyomány, amelyről úgy gondoljuk, hogy szép és jó dolog” – hangsúlyozta Antal Zsolt.

A két táncos és jó barát ötlete alapján indították el néhány éve a kaszáló kalákát, tavaly pedig ganézó kalákára gyűltek össze.

„Addig ne haljunk meg, amíg ki nem próbáltuk, hogy milyen érzés lehet kaszálni, ganét hányni. Mert időben nem tudunk visszamenni, de megpróbálhatjuk azt, hogy mégis milyen lehetett, miként éltek az őseink” – tette hozzá Antal. „Minden ilyen dolognak közösségformáló ereje van, és ez a legfontosabb. Mert ha ez a rohanó világ mindenkit elvisz valamerre, és nem tartunk össze, nem gondolkodunk együtt, nem szervezünk ilyen dolgokat, akkor elszáll az idő a fejünk felett, és utána bánhatjuk, hogy miért nem tettük.”