Ők (k)is kertészlegények

Székely ruhát ölt magára a három legény a családból húsvét másodnapjának reggelén Tánczos Barnáéknál. Két kisfiával először a feleségét, majd a nagymamákat locsolják meg, aztán következnek a lányunokatestvérek, az óvodás- és iskolástársak, keresztanyák. A csíki szenátor elmondta, régebb a barátokkal járt locsolni, utána pár évig nem, de hat-hét éve, amióta a nagyobbik fia el tudja mondani a locsolóverset, minden évben mennek. „Kedvenc locsolóversem nincs, a versmondástól a fiaimnak köszönhetően meg is szabadultam, mert minden figyelem rájuk összpontosul, és én már nem kell mondjak. Talán az a legszebb ehhez kapcsolódó élményem, amikor először elmondták a locsolóversüket.”

András Mihálynak, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatójának az utóbbi idők legkellemesebb locsolós emléke, amikor az együttes férfitagjaival közösen látogatták meg a lányokat húsvét másodnapján. „Úgy öntöztük meg a lányokat, hogy a táncosokból toborzott zenekarral jelentünk meg, a táncosok különböző hangszereken játszottak. A nagy lelkesedésnek a folytatásaként azóta néhány táncosunk, köztük lányok is, népi hangszeroktatásra járnak a művészeti népiskolába délutánonként. Az akkori locsolásnak az öröme kiváltotta ezt a továbbtanulást. Nagyon szeretném, ha idén is lenne ilyen közös locsolási szándék az együttes tagjai körében” – árulta el az igazgató, hozzátéve, hogy egyébként otthon tölti a húsvét másodnapját, mert az ő korában amúgy már nem illik egy tojásos zacskóval dülöngélni az utcán. „Négy lányom van itthon, valahogy úgy helyezkedek a házban, hogy ne zavarjam a locsolást, de azért lássam, hogy miféle fiatalemberek jönnek a lányokhoz locsolni. Mint felelős édesapa, aki nem szól bele, amit elég nehéz, de visszafogom magam és figyelek.”

Nagy esemény a locsolás a Borboly családban is. A megyei önkormányzat elnökének két lánya is piros tojásokkal várja a locsolókat, míg édesapjuk a rokonokat, ismerősöket, barátokat látogatja meg. Borboly Csaba elmondta, a lányos apák sorsát most már ő is érzi. „Szűkebb családi körben nagy esemény, azon kívül évente változik, hogy kihez megyek el. Gyerekkoromnak egyik legnagyobb eseménye volt a locsolkodás. Ez egy bevett rituálé volt, hogy minél több tojást gyűjtsünk össze. És aznap este vagy másnap ebédre rakott krumpli készült kolbásszal. Olyan finom rakott krumplit édesanyám soha nem tudott főzni, mint a locsolás utáni napon. Változik a locsolóvers is, régebb sokfélét mondtam, akár meredekebb szavakkal is, de ezeket a verziókat ma már nem mondom el.”

Szép emlékként idézte fel Veress Dávid csíkszeredai önkormányzati képviselő, hogy fiatal korában a lányok locsolkodáskor virágot tűztek a legények mellére. „Most már ez nem divat, de nagyon szép volt, mert nagyon büszke volt a cseperedő legény sok bokrétájára. Általában kölnivízzel, szagos vízzel locsoltunk, a szülők segítettek egy-két lejes kölnivel, nyuszi formájú kölnisüveg volt. Az Én kis kertészt mindenhol kellett tudni, utána saját költeményeket is mondtam” – emlékezett vissza. Az utóbbi években a rokonságban levő nőkhöz, ismerősökhöz, komaasszonyokhoz és munkatársakhoz jár locsolni, mert úgy véli, a hagyományt éltetni kell, és ez többről szól, mint egy „kölnizés”. „Arról szól, hogy ébredés van, a tavasz ébredése és a feltámadás üzenete. A feltámadott Krisztus követeként jártunk valamikor házról házra ilyenkor. Mindenképp közösségformáló ereje van.”

Régebb igen, az utóbbi években viszont nem járt locsolni Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda játékos-edzője. „A pályafutásom miatt nem nagyon voltam itthon, ezért kimaradt ez a szokás. Amire legszívesebben visszaemlékszem ezzel kapcsolatban, hogy barátokul öten-hatan egyszerre mentünk a fiatal lányokhoz. Ezek számomra szép emlékek, sajnálom, hogy kimaradt.”

Gyermekkori locsolós emléket elevenített fel Günther Ottó rádiós műsorvezető: bár az utóbbi években nem jár locsolni, annak idején, mint minden legényke Csíkban, természetesen ő is ment. Nevetve mesélte, hogy egy alkalommal híre futott: Fazakaséknál a hetediken eredeti, német Haribo gumicukorkával kínálják a locsolókat. Nosza, gyorsan felszaladtak, de mire odaértek, már elfogyott. Olyan is volt, hogy a lányokat kicsit több vízzel sikerült meglocsolni, aminek azért a virágszál annyira nem örvendett.

Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja sem jár az utóbbi években locsolni, most már a fiai mennek, akik nagyon várják húsvét másodnapját. A főkonzul, aki marosvásárhelyi származású, elmondta, gyerekkorában elterjedt szokás volt ott is a locsolkodás, és ő is minden évben eljárt locsolni. Eleinte az édesapjával, utána már a barátokkal locsolta meg az osztálytársnőket. „Mindig nagy várakozással tekintettünk erre a napra, hiszen nagy élmény volt barátokkal együtt elmenni a lányokhoz. Egy olyan élmény jut eszembe, mikor már nagyobbak voltunk, és egy barátomnak volt egy rossz autója, amely épp az egyik forgalmas kereszteződésben elromlott. Így mindannyian, akik benne ültünk, szépen felöltözve löktük a régi Škodát, hogy valahogy kijussunk a kereszteződésből. Szép emlék az is, amikor már a gyermekeimet vittem locsolni. Budapesten ugye már kevésbé elterjedt ez a szokás, úgyhogy inkább ismerősök, szomszédok, rokonok körében zajlott a locsolás. De élmény az is, amikor a gyerekek próbálják a verset, és nem egyszerű ugye a kölnit sem kiválasztani, hogy mivel locsoljon az ember, azért, hogy elfogadható legyen mindenki számára.”

Általában épp úton van húsvét másodnapján Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója, húsvétra ugyanis hazautazik a családjához, és hétfőn tér vissza Csíkba, mert kedden már próbál a társulat. Három fiú unokája van, kettő már kamasz, a harmadik hatéves, ő az édesapjával megy locsolni, akárcsak annak idején az igazgató a fiával. „Ezek nagyon szép emlékek. Arra is emlékszem, amikor apám vitt engem. Aztán a szatmári társulatban is szokás volt eljárni locsolni annak idején, amikor fiatalok voltunk. Él a szokás, szórványosan bekapcsolódom, csak már nem gyakorlom a dolognak azzal a teljességével, amint azt annak idején csináltuk: reggel elindultunk idejében, megvolt a logisztikája és a terve, hogy hová megyünk el. Mindenképp egy jó közösségi szokás” – véli Parászka, aki még azt is megosztotta velünk, hogy a fiúk mellett van egy ötéves lányunokája is, aki idén már várja a locsolókat, és ez különösen megadja a családban a húsvéti ünnep fényét.

Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere is jár locsolni, úgy gondolja, ez a szokás társadalmi esemény is. A közelebbi nőismerőkhöz szokott elmenni húsvéthétfőn, az elmúlt években fia, illetve fiúunokája és veje kíséretében. Úgy gondolja, fia idén inkább már a barátokkal megy locsolni, ő pedig immár két fiúunokája és veje társaságában látogatja majd meg az ismerősöket. A locsolóverset illetően úgy fogalmazott, ebben az életkorban már vagy nagyon bugyuta, vagy enyhén pikáns verset szokott előadni.

„Zöld erdőben jártam gyöngyharmatos reggel, Tündérkút vizéből vizet merítettem, Tündérkút vizével locsolgatni járok, Szagoljátok az illatát asszonyok, leányok.” Időtlen idők óta ezt a verset mondja locsoláskor – osztotta meg velünk Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. Minden évben meglocsolja a család nőtagjait, édesanyját, anyósát és a komaasszonyokat. Eddig a fiaival járt, de ők – egyikük 17, a másik 15 éves – most már „függetlenedtek”. „Arra emlékszem, hogy annak idején többnyire kisebb csapatba tömörülve jártunk locsolni. Amikor kisgyerekek voltunk, akkor tojásért és az egy lejért, aminek nagyon tudtunk örülni. Aztán rájöttünk, hogy a versmondás és a locsolkodás milyen fontos. Középiskolában már egy-egy pohárral is megittunk, utána jött az esemény újra felfedezése a két fiammal, és ez volt a legtartalmasabb, legörömtelibb része a locsolkodási tapasztalatomnak.”

Korodi Attila parlamenti képviselő minden évben eljár locsolni húsvét másodnapján, és minden évben más verssel készül. Többnyire nem parfümmel, hanem vízzel szokott locsolni. Gyerekkorában a keresztszüleihez és néhány osztálytársához ment, most barátokhoz és komákhoz. „Most már jobban élvezem, mint gyerekkoromban, teljesen más a hangulat. Megvan az a közösségi szerepe, ami miatt annak idején a szüleink is locsoltak.”

Bár az utóbbi években csak a nagyon közeli szomszédokat és rokonokat locsolta meg, idén több helyre is elindul locsolni Muszka Sándor költő, de ezúttal már a két és fél éves kisfiával, mivel úgy véli, vele is meg kell ismertesse ezt a szokást. „Hajdani legénykoromban úgy volt, hogy miután lelátogattuk a leányokat, fiúkul összegyűltünk és elég sokáig folytatódott a húsvéti locsolás mulatsága” – emlékezett vissza. És bár kisiskolás korában mondott utoljára locsolóverset – akkor is az Én kiskertész legény vagyok kezdetűt –, idén minden bizonnyal fog a kisfiával együtt.

Székelyudvarhelyi lévén ott jár locsolni Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója. „A nagymamám generációjához járok, az idős nénik elvárják, hogy elmenjek hozzájuk minden évben. És azokhoz járok, akikhez gyermekkoromban még nagytatámmal mentem. Ők már 85-90 éves nénik. Azt szokták mondani, Zsoltika, de megnőttél, mióta nem láttalak” – mesélte nevetve az igazgató, aki verset is szokott mondani nekik, általában ugyanazt, bár ők erre nem emlékeznek. Ezért mindig megdicsérik. Ezt a locsolóverset még gyerekkorában tanulta Gyarmati: „Igen szép és nevezetes húsvét másodnapja, melyet őseink is igen nagy gonddal ültek meg. Én is messzi földről jövök, hogy virágot locsoljak és az szépen nőjön.”