Magnificat a Kárpátokban a tánc világnapján

Gálaműsorral ünnepli a tánc világnapját a Léda Kulturális Egyesület. Az idei produkció – amelyet április 29-én 18.30-tól mutatnak be a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában – egyik különlegessége, hogy ezúttal nemcsak a Léda Tánctanoda diákjai, hanem több néptánccsoport, színészek és még egy taekwondocsoport is fellép az előadásban.

Péter Beáta

2012. április 25., 16:062012. április 25., 16:06

2012. április 25., 16:162012. április 25., 16:16


„A tánc világnapjának megünneplését úgy képzeltük el, hogy ne csak a Léda Tánctanodának legyen az ünnepi gálaműsora, hanem több néptánccsoport képviseltesse magát. Ezért a csobotfalvi hagyományőrző néptánccsoporttal, a Borsika együttessel és a csíkcsomortáni Magyarok Nagyasszonya néptánccsoporttal együttműködve hoztuk létre az előadást, több mint hetven szereplő/táncos lesz látható” – osztotta meg velünk Svella Adél, a Léda Tánctanoda vezetője, az előadás egyik koreográfusa és rendezője. Mint elmondta, a Magnificat a Kárpátokban című előadás a teremtéstörténettel kezdődik, amely a Kárpát-medencébe van helyezve. Ádámot és Évát ebből az idillikus környezetből Lucifer elcsábítja a saját birodalmába. Amikor észreveszik, hogy Lucifer becsapta őket, hiába próbálnak a saját erejükből visszatalálni a régi életükhöz, szükség van az égi segítségre, és ebben a nehéz helyzetben jelenik meg számukra Mária, aki megmutatja nekik az utat. „Az előadás mondanivalója, hogy a jó és a rossz harcában Mária mindig megvédi az ő népét és megáldja a Kárpát-medencét” – összegezte a történetet a rendező.

Az előadásban Lucifert Kiss László színművész, Ádámot Bilibók Attila színművész, Évát Görbe Gyopár, Máriát pedig Svella Adél alakítja. Közreműködik Mag István és Theil Emilia, valamint a Phoenix Sport Club taekwondo csoportja Simó Mihály négy danos mester vezetésével. „Amikor és ezelőtt három évvel kézhez kaptam a Magnificat a Kárpátokban forgatókönyvét és zenei anyagát (szöveg Papp László, zeneszerző Sárosi Péter – szerk. megj.), nagyon szép volt a szövege, a zenéje, de nem volt dramatizálva, és ha nincs cselekménye az egésznek, nem tudom színpadra ültetni. Azzal kellett kezdjem, hogy ki kellett találjak egy kerettörténetet: Ádám és Éva egy idillikus képben aratnak és szüretelnek. Ebből a közegből Lucifer elviszi a saját birodalmába, ahol a pénz hatalmával, a drog mámorával próbálja őket csábítani. Ebben a piszkos jelenetben kialakul egy verekedés. És ezt a verekedős jelenetet taekwondósokra bíztam, mert a mozgáseszköztárukkal ezt a verekedést akrobatikusan meg tudják oldani úgy, ahogy én elképzeltem. Nagyon könnyen alkalmazkodtak, a mesterük ügyesen végigvezette őket a történeten, lépésről lépésre megcsinálta azt a mozgássorrendet, amire szükség volt ebben a jelenetben”– mesélte Svella Adél, aki László Csabával közösen koreografálta a néptáncelemek és a modern balett ötvözetéből létrejött táncokat.

„A néptánc része László Csaba munkája, aki eldugott vidékekről hozta elő a tánclépéseket és nagyon szépen rátette a zenére. Összességében a koreográfia úgy van kitalálva, hogy a szöveget illusztrálja, minden nagyon szimbolikus és nagyon hatásos” – véli a rendező. „A finálé érdekessége, hogy fáklyás táncot táncolunk, úgyhogy erre nagy izgalommal készülünk, mindenki készenlétben áll, hogy ne történjen baleset.”

Az előadást, melynek létrejöttét Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány támogatta, pünkösd szombatján és vasárnapján is meg lehet tekinteni. „Ekkor nemcsak a helyiekre számítunk, hanem a zarándokokra is. A fiatalok és a gyerekek áldozatos munkája által, a tánc és a zene nyelvén juthat el hozzájuk Csíksomlyó üzenete egy olyan előadásban, amely szórakoztató és hagyományápoló is egyben” – mutatott rá Svella Adél.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 19., csütörtök

Intervenciós kardiológia Csíkszeredában – életmentés helyben

A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.

Intervenciós kardiológia Csíkszeredában – életmentés helyben
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban

A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban
2026. március 18., szerda

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában
2026. március 18., szerda

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Nemzetközi ötletpályázatot hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására

Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletpályázatot kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.

Nemzetközi ötletpályázatot hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására
2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni

A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni
2026. március 15., vasárnap

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában

Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában

Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában
Hirdetés