Legyen divat a magyar!

Legyen divat a magyar! – ezzel a jelszóval szerveztek ruhabemutatót a nemzeti ünnep alkalmából Pilvaxszá alakult Múzeum Kávézóban. Tizennégy modell különböző stílusú magyaros ruhákat öltött magára, egyszerűbbet vagy díszítettebbet, bársonyból vagy selyemből készültet, olyant, amely menyasszonynak való, de olyant is, amely bármely eseménynek ünnepi viselete lehet.

A bemutató legtöbb ruháját Szőcs Anna tervezte és varrta, a másik rész Demeter Irénkétől származik, akinek gyűjteménye van a fűzős díszmagyar ruhákból, s immár 15 éve adja kölcsön különböző alkalmakra, ezúttal a Pilvaxba is hozta el ezeket. Volt azonban néhány magyaros stílusú ruhát viselő hölgy, aki otthoni szekrényéből kapta elő öltözetét, hogy bemutassa azt a nemzeti ünnepen.

96 éves néni mellénye ihlette az első darabot

Szőcs Anna több mint tíz évvel ezelőtt egyszerűen valami különleges ruhát szeretett volna készíteni a lánya konfirmálására, amikor egy díszmagyar ruha került ki kezei közül. Akkor egy 96 éves néni díszmagyar ruhájának a felsőrészét kérte kölcsön a hétköznapokban könyvelőként dolgozó Szőcs Anna, és arról vette le az első mintát. Aztán lánya ruhája önmagát „reklámozta”, s ismerősök kezdték kérni, készítsen nekik is hasonló öltözetet. A díszmagyar ruhák szaporodtak, az akkori konfirmandus Blanka pedig azóta is büszkén hordja öltözetét, sőt édesanyja egy-egy bemutatóján akár a műsorvezető szerepét is vállalja. A Pilvaxban is Szőcs Blanka volt az, aki elkalauzolt minket a díszmagyar ruhák világában.

A díszmagyar história

A rögtönzött modellek és ruháik megtekintése közben kiderül az is, hogy honnan is ered a díszmagyar. Rómer Flóris művészettörténész volt az első, aki tudományos rangra emelte a viselettörténetet. A díszöltözet létrejöttéről így emlékezett meg: „1830 körül egy ruhaművész ezen magyartalan divatnak (a nyugat-európai divatot értette ezalatt) harczot izent és a régi magyar ruha szabását tanulmányozván, magyar divatképeket állított össze és e tekintetben az általános reformot vitte keresztül”. Az említett „általános reformhoz” a mesterek számára a 16–17. századi, a magyar történelmi múlt jelentős személyiségeiről készült metszetek szolgáltak mintául. Innen eredtek az ötletek, ezek formálták újjá a 19. századi bársonyokból, selymekből, a kor ízlésének megfelelően komponálva meg a ruhadarabok díszítését is. A firenzei, velencei, milánói és genovai selyem, damaszt, bársony első osztályú alapanyag volt ezekhez a míves, színes díszruhákhoz. A magyar főurak Isztambulból és Görögországból is szereztek be kelméket. Később, színpompás kelmék után elterjedt az egyszínű fekete, mely az ellenállás, a magyarság jelképévé vált.

Párta, ha eladó a viselője

Az anyagok és díszítő elemek minősége a társadalmi hovatartozást mutatta. „Minél díszítettebb, drágább anyagból készült, annál jómódúbb volt az illető. Én sima bársonyból varrom leginkább ruhákat” – szögezi le a ruhák megálmodója, aki csupán az 1920-as évekre jellemző menyasszonyi ruha esetében használt selymet. Az ara viselete fehér szaténselyemből és hímzett csipkéből készült, zsinórozása és gyöngyözése ezüstözött, a ruha éke, az apró gyöngyszemekkel díszített párta, s a hozzá való hímzett fátyol.

Szőcs Anna ruhái közt van sima, fekete bársonyból készült viselet, óarany zsinórozással, kézzel felvarrt színjátszó üveggyöngyökkel, meg egy bordó, amelyet ezüst gyöngyszemek tesznek egyedivé, mindkettő a „nagyasszonyok” ruhája. A fiatal lányok számára is ékes ruhaköltemények kerültek bemutatásra, ezek elengedhetetlen kelléke a párta, amely bizonyítja, hogy viselője hajadon, de a ruhakölteményhez tartozhat hímzett kötény is.

A szervezők elárulják, a ruhákon több ezer gyöngyszem, több tíz méter zsinór van, díszítése pedig igazi kézi munka. Még egy négyéves fiúcskára is díszmagyar mellényke kerül, a hagyományőrzést ugyanis nem lehet túl korán elkezdeni. A díszmagyar öltözetek több mint száz évig részesei voltak a magyar történelem ünnepeinek és gyászának, így az 1848–49-es szabadságharcnak is, s ma is megállják a helyüket.