Játszótere Marosvásárhely

Kovács Levente neve bizony húzóerő manapság is, a Bernády Házban nem lehetett férni a könyvet szorongató és könyvet kereső emberektől a kiadvány bemutatóján. Mindannyian látni akarták a színészoktatót, rendezőt, a történetmesélőt, aki Balási András kollégája szerint „mosolyt és derűt visz, ahova csak belép”.

Számvetés félének készült, aztán életút is lett belőle

Ránézek az életemre – ez a címe a kötetnek, amely nem csak személyes élményekről, hanem színháztörténetről, oktatásról is szól. „Nyugdíjba mentem 2010-ben, közben változások történtek máshol is, más lett a vezetése a Művészeti Egyetemnek, a színháznak. Pont ezért azt gondoltam, hogy ez egy olyan korszak, amikor vissza lehet nézni bizonyos dolgokra. Ilyen számvetés félére gondoltam először, aztán az az ötletem támadt, hogy ne csak a színházról szóljon az egész, hanem Vásárhely életéről, és mindarról, amit én itt végigéltem. Majd arra gondoltam, hogy ezt egy olyan emberrel kell megcsinálni, aki mindettől abszolút távol áll. Életkoránál fogva, de származásánál fogva is, hiszen máshonnan jött” – mondja a kiadvány születéséről Kovács Levente. A könyv alapjául szolgáló interjúkat és a könyv szerkesztését így egyik volt diákja végezte, Kádár-Dombi Katalin, akinek cikkeit egykor a Vásárhelyi Hírlap hasábjain is olvashatták. Katalin állítja: élete egyik legmeghatározóbb élménye volt a munka, hiszen nem csak tanárával, hanem egy általa tisztelt személlyel beszélgetett.

„Szűkebb értelemben Marosvásárhely, tágabb értelemben a Kárpát-medence  a játszóterem” – állítja Kovács Levente, akinek csak Marosvásárhelyen 26 „játszóteret” sikerült megszámlálni, legyen az egy templom vagy egy udvar a színházak és iskolák mellett. Mindemellett pedig Nagyvárad, Szatmárnémeti, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Temesvár színpadjain is otthonosan mozgott a rendező.

Párkapcsolati szabályok akkor és most

Így utólag a főszereplő és a kérdező is állítja, szemérmes könyv született, annak ellenére, hogy van szó benne gyerekkori szerelmekről és ifjúkori szexualitásról is, amit – mint Kovács Levente állítja – ma már tanítani kellene a fiataloknak. Kiderül a könyvből például, hogy a rendező serdülőkorában nem létezett kapcsolat bemutatás nélkül, utána jött a „járás, majd a smárolás, smacizás” – idézi fel a valamikori íratlan szabályokat Kovács Levente, aki bizony mindhárom feleségét is a színháznak köszönheti ilyen vagy olyan módon. A könyvbemutató időpontja kettős ünnep volt Kovács Levente és felesége, Killár Kovács Katalin számára, másnap volt ugyanis pont negyven éve annak, hogy kiderült, lesz köztük valami.

Nem zárt le semmit, dolgozik tovább

A könyv megjelenése azonban nem egy szakasz lezárását jelenti, a színész-rendező éppen csak ránéz az életére. „A cím is egy olyan nem befejezett cselekvésre utal. Megyek és ránézek, az élet olyan, hogy ő visszanéz. Ez a ránézés egy adott pillanatot rögzít, de nem gondolom, hogy ezzel összegeztem is: megvan a leltár és kész, vége. Nem, én dolgozom tovább, ahogy az erőm, egészségem és a körülmények engedik” – jegyzi meg a rendező. S nem is kell már olyan sokat várni arra, hogy Kovács Levente munkáját újra láthassuk. Januárban kezdődnek a Rekviem egy házért olvasópróbái, s nemsokára ismét a kisterem lesz Kovács Levente játszótere.