Fotó: Kristó Róbert
Mezey Ildikó a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola pedagógusa, ismert képzőművész, illusztrátor. Alkotásról, anyaságról, az élet apró dolgairól beszélgettünk.
2013. február 20., 17:032013. február 20., 17:03
2013. február 20., 20:022013. február 20., 20:02
– Van egy tizenhét és egy hároméves lányom, főállásban anya vagyok, számomra ez az elsődleges. Tizenhét évvel ezelőtt Kolozsváron végeztem grafika szakon, majd hazakerültem és elfoglaltam a meghirdetett állást. Azóta tanítok és nagyon szeretem. Idén még ötödikesek osztályfőnöke is vagyok, ami elég embert próbáló. Ezért is egy nagyon sok gyermekes anyukának érzem magam.
– Felelősségteljes feladat felfedezni a gyermekben a tehetséget, fejleszteni azt.
– Nyomja is a vállamat. Maximálisan kihasználom az időt, sokszor szünetben is bent vagyok a gyerekek között. Amikor tanítok, szívvel-lélekkel, százszázalékosan azt teszem. Észrevétlenül én is rengeteget tanulok a gyerekektől. Általuk lettem az, aki vagyok. Nem tudom, milyen tanár vagyok, remélem elég jó ahhoz, hogy megfeleljek nekik. Az egyetemen nem tanították meg, hogy miként kell tanítani. Az évek alatt szép lassan, kölcsönösen neveltük egymást. Egy gyerek számára fontos a motiváció, fontos, hogyan visszük tovább a tehetséget. Fenn kell tartani a gyerek jó viszonyát a művészettel, mert nagyon sok gyerek indul innen, aztán szép lassan meggondolja magát, valami miatt nem válik be neki ez az iskola, megunja vagy telítődött. Ha nem érzem meg, hogy miként kell bánni egy gyermekkel, sok mindent elronthatok, elvághatom a lehetőségeit. Ezért nagy a felelősség, főleg a középiskolások esetében. Sokan azt mondják, hogy nem lehet megélni a művészetből, és váltanak. Megértem, ezek nagyon prózai dolgok. Van, aki azt mondja, elég volt, nem tetszik, rossz élményei vannak, és azért akar váltani. Ha éberen tudjuk tartani a művészetek iránti szeretetét, akkor marad.
– Nemcsak a tanítás a fontos az életében, elég sok mindennel foglalkozik.
– Kicsi idő kell jusson az alkotásra is. Muszáj, „kényszerget” belülről, nem lehet hagyni. Festek, rajzolok vagy kombinálom a két műfajt. Én ugyan grafikát végeztem, de rajzolónak tartom magam, nem foglalkozom a hagyományos grafikai technikákkal, nem vagyok a szó hagyományos értelmében vett grafikus. Ugyanakkor mindig is szerettem illusztrálni. Ahogy nekem mesét kezdtek olvasni a szüleim, egész kis koromtól felnőtt koromig, folyamatosan illusztráltam mindenféle irodalmi élményt, amely megérintett. Sajnos ma az illusztrálás csak egy kicsi része a munkámnak, pedig nagyon szeretem. Úgy gondolom, hogy ez az én erősségem. Valamikor húszévesen már illusztráltam egy könyvet, ezt egy hosszabb szünet követte. Aztán Fekete Vince Piros autó lábnyomai a hóban című verseskötetének illusztrálása nagy élményt jelentett, nagyon szerettem. Később a Gutenberg Könyvkiadó keresett meg a Mátyás-mesék sorozattal, de illusztráltam Kozma Mária-könyvet is. Vannak még próbálkozások, készültek illusztrációim kiadásra váró könyvekhez. Szeretném, ha gyakoribb lenne az ilyen felkérés, lehet, hogy jobban meg kellene mutatnom magam. De ilyen vagyok, szeretek visszavonulni, a háttérben lenni. Ugyanakkor volt egy nagyon szép munkám, talán tíz éve, színház-jelmeztervezés a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió színház egy felnőtt és egy gyermekelőadásához. Ez is egy külön világ, nagyon tetszett, örülök, hogy egy kicsit bele tudtam kóstolni. Szintén nagy élmény volt éveken keresztül a központi parkban a gyermekváros kialakítása. Kollégáimmal öt évig dolgoztunk rajta, minden esztendőben készültünk, újítottunk. Izgalmas, szép munka volt. Egyébként idén a város karácsonyfájára az angyalokat mi készítettük.
– A lányai örökölték-e a művészi hajlamot?
– A nagy lányom, Aletta a Márton Áron Gimnázium tanulója, de most tizenegyedik osztályban eldöntötte, hogy ő mégis csak a művészi pályát választaná. Rajzol, és képzőművészeti egyetemre készül mellettem, biztatom is nagyon. Örülök, hogy így döntött, mert ez egy plusz. Az embert át tudja menteni a válságidőszakon, nagyon sok pozitív dolgot ad az életben. Az mellékes, hogy anyagilag mennyire éri meg, de én például nem nézem soha ezt a felét, és szeretném, ha ő sem nézné. Ha ez lenne a fontos, akkor mindig elégedetlenek lennénk.
– És a kicsi lány?
– Borika nem rajzol, ő táncol. Az mondja, ő nem tud rajzolni, hagyja, hogy én rajzoljak. Lehet, kicsit gátolja, hogy nem tudja még megrajzolni azt, amit a testvére, vagy amit én...
– De gondolom, ismeri az édesanyja által illusztrált meséskönyveket…
– Neki ez nagyon természetes, mutatja, mit rajzoltam, sokszor még azt is, amit nem én készítettem. A nagy lányomnak is nagyon tetszik, ő át is vette valamelyest a stílusom. Ő is illusztrál, az a típus, mint én, és ha mutatom a rajzait a kollégáimnak, azt mondják, olyanok, mintha én rajzoltam volna.
– Amikor nincs munka, nincs alkotás, mivel töltődik fel?
– Van egy nagy „titkom”. Egy csoporttal heti két alkalommal másfél órában felnőtt jazzbalett-oktatásra járok, amit nagyon szeretek. Számomra ez nagyon jó kikapcsolódás, akkor csak azt csinálom, csak ott vagyok, és ezzel töltődök fel, ott engedem ki a gőzt. Erről nem szívesen beszélek, mert tudom, hogy nem egy olyan komoly dolog. Akkor találkoztam ezzel a lehetőséggel, amikor megfogant Borika. Talán ezért is szeret ő nagyon táncolni. Nekem ez adja az energiát, teljesen új dolog, semmi köze ahhoz, amiről szól az életem. Egy kis sziget az életemben. Egy kicsit visszaköszön a munkáimon keresztül is, nem igaz, hogy nem hat rám. Van egy táncos-balettes sorozatom is, de a munkáimban jelen van a mozgás, a mozgás szépsége, a nőiesség. Tulajdonképpen ez az igazi ok, amiért szeretem, mert nagyon nőies.
– Fontos a nőiesség?
– Százszázalékosan arról szól az életünk. Én egy nagyon nőies nőnek érzem magam, ami elsősorban belső dolgokban nyilvánul meg. Jelent ez érzékenységet, rengeteg empátiát az emberek felé és sok szeretetet a gyerekek iránt. Most a nőiesség leredukálódott az anyaságra és az azzal kapcsolatos teendőkre.
– Apropó anyaság. Másként élte meg tizenhét éve és másként három évvel ezelőtt?
– Teljesen másként. Harmadéves egyetemista voltam, egy évet be is kellett fagyasztanom, hogy tudjak babázni, majd visszatértem az egyetemre. Olyan is volt, hogy bevittem a gyermeket a műterembe, és amíg aludt, egy olyan állványra fektetve, amin a modell kell üljön, hamar elvégeztem a munkát. Ha így adódott, így csináltam. Jött, és nagyon tudtam örülni neki. Most pedig vártuk nagyon. Öt évig vártuk, hogy legyen, és amikor megszületett, azt hittem, hogy a mennyországba kerültem. Teljesen más élmény volt. Valószínűleg más lesz a nevelési stílus is. A nagylány feladatok elé volt állítva, elvárásokat támasztottunk vele szemben, kihívások vártak rá. Neki szavalni kellett, jól tanulni, rajzolni, énekelni, táncolni, gitározni. A kicsi úgy lesz jó, ahogy van, és örülünk minden pici rosszaságának.
– Fontos, hogy egy nő anya is legyen?
– Teljes mértékben. Én ezáltal tudtam kiteljesedni, és a szülés után éreztem azt, hogy nincsenek görcsös álmaim, vágyaim, nem hajszolok semmit, nem kell nagy feladatok elé állítanom magam, mert az elég feladat, hogy mindennap anyának kell lennem és végezni a dolgom. Addig egy ábrándos fiatal lány voltam tervekkel. Hamar jött az anyaság, és gátakat szabott. Magyarországra készültem egyetemre, tovább akartam tanulni, pályázni, kiállításokat szerettem volna. Ezekről le kellett mondani, de majd behozom, vagy már egy részét be is hoztam a lemaradásoknak.
– Nincs megbánás?
– Nincs. Nyugalom, csend van bennem. Úgy érzem, ez így jól van, így kell történjen. Végzem a feladatomat. Így jut energiám arra, amit lehet, akkor elkapkodtam volna. Azt gondolom, hogy ha valahol veszítek is, eljön az az idő, amikor be tudom pótolni. Nem gond. És jönnek a feladatocskák folyamatosan. Mindig van munka.
– Ön hogyan határozná meg a saját stílusát?
– Nálam az alkotás ösztönös, belső kényszer. Nem tudatos, nem programszerű, nem racionális, nem tartozik semmilyen irányzathoz, mert nem akarom, nem is tudnám követni. Mások szerint mind nagyon nőies dolgok, feminin jellegűek, meg rengeteg gyerekvilággal kapcsolatos motívum jelenik meg a munkáimban. Teljes mértékben rólam szólnak, de ez nem tudatos. Megszületnek, és kész. Ez a varázsa, hogy áramlik, muszáj kimondani, kibeszélni, kifesteni.
– Jut idő az alkotásra?
– Nagyon-nagyon szeretnék festeni, rajzolni, megért bennem sok minden, és gyűl, gyűl. Papírra kellene tenni a dolgokat. Várom azt a percet, hogy leülhessek a vászon vagy a papír elé, és csináljam, csináljam. Most töltöm a negyven évet, és azt hiszem, ez fordulópont lesz az életemben. Kicsit oda kellene arra is figyelni, ami eddig elmaradt, vagy háttérbe szorult. Magánemberként nem kívánok egyebet, mint csendet, nyugalmat, békét. Minden anya erre vágyik. Ha ez megvan, jöhet a rajzolás, illusztrálás.
A háromnapos eseménysorozaton néptáncosok, gazdálkodók, helyi lakosok és városi látogatók találkoznak, hogy együtt elevenítsék fel a régi idők kaszáló hangulatát.
Helikopterrel jött Székelyföldre pénteken Ion Țiriac, Románia legismertebb sport- és üzletembere, aki jégpályákat nézett meg, valamint az utánpótlás-jégkorongról is tárgyalt. Úgy tudjuk, hogy Zsögödben Lénárd András üzletemberrel is találkozott.
Fakivágásra készülnek Csíkszeredában, Hargita Megye Tanácsának székelye körül, az érintett szakaszon útlezárásra kell számítani július 14-én, hétfőn.
Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
szóljon hozzá!