Dumaszínház a Kövesdombon

Ismét Marosvásárhelyen nevettetnek a Dumaszínház tagjai, ezúttal Kiss Ádám és Janklovics Péter szórja a poénokat, míg hazai dumaszínházasunk, Zsók Levente a műsorvezető szerepét vállalta el.

Szász Cs. Emese

2014. október 06., 16:522014. október 06., 16:52

2014. október 06., 17:052014. október 06., 17:05

Nem csak kenyérrel él az ember, hanem például viccekkel is – vallják az Erdélyi Dumaszínház szervezői, s 2013-ban el is indultak, hogy nálunkfelé is emeljék az emberek örömszintjét.

Ezúttal két újabb, televízióból ismert dumaszínházas érkezik Marosvásárhelyre. Október 12-én, vasárnap 18 órakor Kiss Ádám és Janklovics Péter lép fel a Maros Művészegyüttes előadótermében.

Kiss Ádám a Dumaszínház egyik legfiatalabb tagja, aki már akkoriban stand-upolt, amikor még nem is sejtette, hogy ez a műfaj létezik. Szalagavató-forradalmár, az iskolarádió fenegyereke. Gyerekkorában Fábry Sándor szeretett volna lenni. Tőle tudjuk, hogyan lehet lapostányérral pókerezni, miért visel napszemüveget a nap, és mit jelen a wellness-ajánlatokban a csokoládépakolás. A játékkonzol-függő humorfesztivál győztes, Kissfilm rendező és vágó. A welcome-rántotthús fogalmának megalkotója, aki titokban szeretne sütemény-stylist lenni, de semmiképpen nem lila lakkdzsekiben, legfeljebb egy Szütyiő-vel. Panel-Lackó hű barátja, a piszológus nővér öccse, a vérvételek és tanévnyitók antihőse. A Kiss Kiss Benk Benk című könyv szerzői közül Kiss Kiss. Nagy Éva reciproka, Nagy Feró inverze, a szép, magyar, irodalmi nyelv elkötelezett védelmezője. A Dumaszínház FC válogatott játékosa. Mottója: Az élethez kell egy szerencsi Kiss – írják róla a Dumaszínház honlapján.

Janklovics Péter a Kisherceg tudósa, a Revizor, járási orvosa, idegbeteg, tolószékes rendező, zeneakadémiai oktató, és a Sziget arca is volt már. Egy ember, akiben számtalan személyiség találkozik most már a dumaszínpadon is. Színész, humorista, performansz-harcos, kisfilm-hős, és szerethető antihős, alkalmi jelleggel rádiós műsorvezető. Évtizedes színészi tapasztalattal is lámpalázas előadás előtt. Megmondta: senkiháziak kezében a popszakma, és nem megy ki a szigetre, inkább üzérkedik a jegyekkel. Susogós melegítő, zsír verda, trikó, fonetikus angoltudás, ő Mr. Prodizsáj, akinek a humorára sem mondhatja senki, hogy nem tetszetős. A literál zenei stílus nagykövete, a legtehetségesebb Michael Jackson-imitátor Michael Jackson óta.

A két standupos mellett a hazai dumaszínházasunk, Zsók Levente vállalta a műsorvezető szerepét. Az előadásra jegyek kaphatók a Kultúrpalotában, valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház jegyirodájában is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei