
Alig tanult meg járni, máris a táncmozdulatokat próbálta – Antal Adorján kivívta a zsűri elismerését a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny negyedik elődöntőjén, olyannyira, hogy a legnagyobb pontszámot adták neki, sőt Berecz István zsűritag néhány figura erejéig mellé is állt a parkettre. Szüleivel és a tízéves csíkmadarasi táncossal beszélgettünk.
2015. december 02., 18:502015. december 02., 18:50
A kalotaszegi tánc a kedvence, de a Fölszállott a páva tehetségkutatón ezt egy vajdahunyadi fiú mutatta be, így szentbenedeki szegényest és pontozót láthattunk Antal Adorján előadásában. A negyedik osztályos fiú nemcsak a táncban tehetséges, édesanyja szavaival élve eddig mindig sikerült elsőnek kijönnie az osztályban a tanulásban is. Emellett hegedül, ütőgardonozik, egy időben gyimesi kalapokat gyűjtött, jelenleg a bűvészkedés a hobbija.
A csíkmadarasi Adorján családban a tánc szinte „mindennapos”, hisz 1990-től mindkét szülő a Hargita Együttes tagja volt, Magdolna, az édesanya első gyermekük születésekor hagyta abba a hivatásos táncos karriert, hét év aktív táncolás után. Zsolt, az édesapa az együttes egyik legrégebbi tagja, már 25 éve láthatjuk a színpadon a különböző produkciókban. Mindkét gyermekük vonzódik a népi kultúrához, és ez érthető, hiszen mindig is vitték magukkal előadásokra – tudtuk meg az édesanyától. Nagyobbik fiuk hegedül, Adorján szintén három éve tanul hegedű szakon a tánc mellett. Sőt az angyaltól gardont kért néhány évvel ezelőtt, és azon is megtanult játszani.
„Adorján már kétéves korában elkezdett táncolni. Én a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesben táncolok, mindig követte a műsorainkat, itthon a meglevő műsorszámokat DVD-ről, és így kialakult benne a tánc iránti szeretet” – mesélte az édesapa, hangsúlyozva: „ő saját magától kezdett táncolni, belőle jött ez az ösztön, én csak rásegítek egy-két figuránál. Egészen óvodás korától az volt a programja, hogy hazajött, és a tévé előtt táncolt. Mióta iskolába jár, a tanulás mellett is szakítani kell időt a gyakorlásra. Most a felkészülési idő alatt naponta két-három órát is gyakorolunk.
Hogyan jutott el a Fölszállott a páva tehetségkutatóra – tettük fel a kérdést. Kiderült, hogy korábban nem vett részt hasonló vetélkedőkön, táncházakban táncolt, „ha felkérték, falunapokon egy-egy kis műsort adott. Mikor kezdődött a tehetségkutató, gondoltuk a feleségemmel, hogy a gyerek is megpróbálkozhatna. Nagyon erős volt a mezőny, lehetett számítani ilyenre is, olyanra is, nagyon boldogok voltunk, hogy az elődöntőn megkapta a maximális pontszámot. Az volt a hab a tortán, hogy Berecz István melléje állt. Amikor a gyerek látta, hogy megy fel, érezte, hogy valami jó fog történni. Még abban a korban van, hogy ezt a sikert természetes módon éli meg, nem látszik rajta, hogy ez neki plusz dolog lenne – mondta Antal Zsolt.
A középdöntőre felcsíki táncokat visznek, egy verbunkot, egy Kedves Árpi bácsi féle zsukát meg egy orosz zsukát. Amúgy ezzel a tánccal jutott be Adorján az élő műsorba a borospataki előválogatón – tudtuk meg az édesapától. Adorján legtöbbet vele gyakorol, amikor otthon van, de táncházakban, vagy barátokkal is, ha összejönnek olyan környezetben, szívesen táncolnak. „Tánccsoportba nem jár, én oktatok a közeli falvakban néptánccsoportokat, és szívesen eljön velem, mikor úgy van ideje.”
„Nyáron jött az ötlete a bűvészkedéssel, az internet világában fedezte fel, most rá van állva, itthon kigyakorolja, aztán szívesen megmutatja a baráti körének, hogy mit tanult meséli a vidám gyerekről Antal Zsolt. „Szeretek zenélni, bűvészkedni. Volt egy videó, rákattintottam, láttam, milyen érdekes trükk, volt kártyám is, kipróbáltam, megtanultam – fűzi hozzá Adorján, elmagyarázva, nem csak kártyatrükkökkel próbálkozik, hanem több kellékes trükkökkel is. A műsorról elmondta: „annyira nem izgultam, de egy kicsi volt bennem. Nagyon nem bíztam magamban, mert kicsit a próbák is bajosak voltak, de aztán ráfigyeltem, és meg tudtam csinálni.” Bűvész lesz vagy táncos nagy korában, kérdeztem, mire a válasz: aranysarkantyús táncos.
„Eléggé maximalista, szeret mindent pontosan megcsinálni. Mindenkinek ilyen örömöt kívánok a gyermekeiben” – idézzük az édesanyát zárszóként.
Fölszállott a páva – 2015 a gyermekeké
Az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának harmadik évadában több mint kétezer 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé. Szeptember 4-től nyolc pénteken át a Duna Televízió sugározta a nyári területi válogatásokról készült filmeket, majd 48 produkciót tekinthettünk meg az élő adásokban. A négy elődöntőt két középdöntő követi, a döntőt pedig december 18-án láthatják a nézők. A zsűri elnöke ezúttal is Sebő Ferenc zenész, tagja pedig Timár Böske néptáncos, Kocsis Enikő táncművész-koreográfus, Eredics Gábor népzenész, Berecz István néptáncos és Sebestyén Márta népdalénekes. Négy kategóriában állnak színpadra a versenyzők: a közönség énekes szólistákat és énekegyütteseket, hangszeres szólistákat és zenekarokat, szóló és páros táncosokat, valamint néptáncegyütteseket láthat-hallhat. December 4-től a Duna Televízió szintén élőben sugározza a középdöntőket, amelyekre a környékről be jutott a csíkmadarasi Antal Adorján mellett a gyimesfelsőloki Kesice néptánccsoport, illetve a kosteleki Vrencsán Anita is. A műsorokban a látványos produkciók mellett teret engednek a gyermeki léleknek is – ígérik a szerkesztők. Megtudhatjuk, hogyan kell viselkedniük a fiúknak, mi a lányok feladata, hogyan lehet legyűrni az iskola okozta stresszt, és hogy miért jelent katasztrófát napközisnek lenni, főleg akkor, ha az „ember” kamaszodik.
Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.
A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.
A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.
Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.
Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.
Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.
Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.
Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.
A télies időjárás miatt rövid ideig korlátozták a 7,5 tonnánál súlyosabb teherautók közlekedését Szépvíz és Gyimesközéplok között a 12A jelzésű országúton. A korlátozást 14 óra 30 perc körül oldották fel.
A vidéki települések polgármesterei is tisztában vannak azzal, hogy a mára hírhedtté vált 239-es számú törvény jelentős terhet ró a lakosságra. Csak egy dologgal tudják biztatni a lakókat: a helyben befizetett adók legalább nem vándorolnak Bukarestbe.
szóljon hozzá!