A versmondó tornatanár

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt Határtalanul című pályázat keretében 147 Kárpát-medencei iskolában tart előadásokat. A Radnóti-, Latinovits- és Dudás Kálmán-díjas versmondóval beszélgettünk.

– Miként indult ez a „misszió” ?

– A harmincas éveim elején visszatért a vers az életembe. Gyerekkoromban sokszor mondtam verset, aztán jött egy váltás. Akkoriban nálunk mindenki kosárlabdázó akart lenni, így én is. Úgyhogy testnevelőtanár lettem, és tizenkét évet tanítottam Kunszentmiklóson és Szalkszentmártonban. A versektől ez idő alatt sem szakadtam el, mert mindig olvasgattam és tanulgattam saját kedvtelésre. Amikor 29 éves lettem, összeállítottam egy versműsort, és úgy éreztem, újra el kellene kezdenem versmondó versenyekre járni. Lépcsőről lépcsőre visszajött az életembe a versmondás. Létrejöttek az első pódiumestjeim, jöttek az első sikerek, országos döntők, első helyezések a versenyeken. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a tanári pálya mellett egyre több időmet, energiámat fordítom versmondásra, nagyon fontossá vált az életemben. Megismerkedtem kárpátaljai, vajdasági magyarokkal, és kezdtem járni hozzuk ezekkel a pódiumestekkel. Nagyon szeretek utazni, szeretem a Kárpát-medencét, annyi titok és kincs lappang itt. És ez azt eredményezte, hogy ebben a tanévben otthagytam a tanári pályát, és egy bizonytalan dolgot választottam, mert akkor még nem tudtam, hogy mi lesz ebből. De bíztam benne, hogy valami fog történni. A vajdasági és kárpátaljai baráti és szakmai kapcsolatok miatt úgy éreztem, hogy el kell indulni az úton. Novemberben beadtam egy pályázatot a Határtalanul programba, amely 147 határon túli iskolát érint, azaz 23 kárpátaljai, 24 felvidéki, 24 partiumi, 30 székelyföldi, 40 vajdasági és 6 muravidéki iskolába viszem el a műsoraimat. Magyarországi iskolákba is sokat járok, és van felnőtteknek szóló pódiumműsorom is.

– Hogy van felépítve a Vasútállomás című műsor?

– A pódiumelőadásban csak József Attila versek és prózák vannak. A gyerekeknek szóló rendhagyó irodalmi órákon kiegészítő szövegek is vannak, mesélek József Attila életéről és az én versmondásomról is. Egy olyan József Attilát próbálok bemutatni, aki szerette az életet. Mindenki tudja róla, hogy talán öngyilkos lett, bár vannak más feltételezések is – erről is beszélek a gyerekeknek. Egy olyan képet szeretnék bemutatni róla, hogy noha a gondjaival, bajaival eltelő ember volt, de mégiscsak szerette az életet. Fontos továbbá – és ezt mutatom be a versein keresztül – az Istenhez való viszonya.  Úgy vélem, hogy egy igazán hívő és Istent kereső ember volt. A gyerekeknek szóló órán a gyerekkori József Attilát is bemutatom, aki olyan volt, mint a mostani gyerekek. Akiben benne volt a jóság és a szeretet. Úgy kezdődik a gyerekekkel való beszélgetés, hogy: ti jók vagytok mindannyian. Mert elfelejtjük felnőttként, hogy valóban a Jóisten mindenkit jónak teremtett. Azt vallom, hogy sokkal jobb lenne, ha egymást erősítenénk, segítenénk és bíztatnánk, és nem a negatív dolgokat hangsúlyoznánk állandóan. Hanem megpróbálnánk a gyerekekben is azt a hitet és gondolatot elültetni, hogy ők jók. És hogy hozzák ki magukból ezt a jóságot és a tehetséget, mert mindenki tehetséges valamiben.

– Miért tartja fontosnak „elvinni” a gyerekeknek a verseket?

– A versek egyfajta iránytűk az életünkben. Egy-egy verssor, vers segít sok kérdést megfejteni az életben, önmagunkat megérteni, érzéseinkre magyarázatot vagy választ kapni. Egy-egy vers velünk van akár a szomorúságunkban, akár a jókedvünkben is. Nem beszélve arról, hogy külön ereje és értéke van határon túl magyarul verset mondani. És ez a legfontosabb, hogy a gyerekek megőrizzék a kultúrájukat. És a mai világban, ahol mindenhol azt tapasztalom, hogy mindenki megy külföldre, ugyanúgy a felvidékiek, kárpátaljaiak, erdélyiek, még inkább fontos az, hogy tisztába legyünk a gyökereinkkel és a kultúránkkal. Maga a versmondás hungarikum. Hallottam, hogy itt Csíkban is nagyon sok szavalóversenyt tartanak. Latinovits Zoltán mondta azt, hogy a vers és a versmondás nemzetösszetartó erő. És ezt jobban nem is kell magyarázni.

– Hogyan lehet az irodalmat, a verseket megszerettetni a gyerekekkel?

– Egyrészt személyes példával. Én tornatanár vagyok. Nálam egy jó adu az óra elején, hogy itt van egy  versmondó tornatanár. Persze, mosolyognak, mert nem egy megszokott dolog, de jól összefér. A másik, amivel megfoghatjuk őket, az az őszinteség. A gyerekekkel őszintén kell beszélni, és meg kell hagyni nekik azt a szabadságot, amit egy vers feldolgozásában nem mindig hagyunk meg. Hogy mit gondolt a költő, ne érdekeljen, az a lényeges, hogy számára mit jelent s hogy ő mit érzett abból a szövegből meg.