
Erdély legösszetartóbb osztályának bizonyult a csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskola VII. ZR osztálya – legalábbis az Erdélyi Keresztény Ifjúsági Egyesület és az Algyógyi Keresztény Ifjúsági Központ Sulijó programja keretében kiírt pályázaton.
2013. január 29., 17:072013. január 29., 17:07
2013. január 29., 19:162013. január 29., 19:16
Az erdélyi magyar V–XII. osztályok számára már második alkalommal meghirdetett pályázatra egy osztálynévsort, egy közös bemutatkozót, valamint egy vicces és kreatív osztályfotót kellett beküldeni, amely tematikájában tükrözi a pályázó osztályközösség szellemiségét. Idén Erdély minden részéről, 121 iskolából 165 osztály jelentkezett a pályázatra. A díjak között kirándulások szerepelnek, valamint a Sulijó program keretében egy csapatépítő hétvége az Algyógyi Ifjúsági Központban.
A zsűri szerint Erdély legösszetartóbb osztályának a csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskola hetedikes zene-rajz összevont osztálya bizonyult. „Az ötletünk azt volt, mivel művész osztályról van szó, hogy egy festményszerű fotót készítsünk” – avatott be a részletekbe Orbán Fitori Melinda, a VII. ZR osztályfőnöke. „Szerencsére sok segítséget kaptunk. Mag Ferenc karbantartó segített a rámát felállítani, mivel kellett egy nagy fa keret, amelyre rögzítsük a kartonlapokat, ez a festmény kereteként szolgált. A kartonlapokat beszereztük, Imets László aligazgató útba igazított az arányok meghatározásában, ugyanakkor Csillag Imola és Orbán Endre kollégáim segítettek, hogy a motívumok valamennyire egységesek legyenek. A gyerekek pedig nekiálltak, és órákon keresztül rajzolták, festették nagy szakértelemmel, nagyon kreatívak voltak, egyik ötlet jött a másik után. Ezután elhívtuk Kristó Róbert fotóst, és ő elkészítette a fotókat. Mi az elsők között jelentkeztünk be, és láttuk, hogy az utánunk bejelentkezők jobbnál jobb ötletekkel jöttek, öröm volt nézni. Így meglepődtünk, hogy a zsűri szerint mi érdemeltük meg az első díjat.”
A második díjazott a parajdi Áprily Lajos-iskola V. A osztálya, a harmadik helyezett a barátosi Bibó József-iskola hatodik osztálya, míg a közönségdíjat a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium X. B osztálya kapta.
Az első helyezést elérő VII. ZR huszonhét tanulója és osztályfőnökük egy ingyenes kirándulást nyert a vajdahunyadi várhoz, ingyenes belépőt a dévai élményfürdőbe, valamint a Sulijó keretében egy csapatépítő hétvégét az Algyógyi Ifjúsági Központban. Az osztály május 9–12. között használja majd ki az első helyezés nyújtotta lehetőségeket.
„Nagyon örvendünk, köszönjük azoknak, akik végig szurkoltak nekünk. Azért is pályáztuk meg ezt, mert népes az osztály, és mint minden más osztályközösségben, itt sem mindenik szülő tudja megengedni, hogy kirándulást fizessen a gyerekének. Nekem mint osztályfőnök, az a lényeg, hogy az egész osztályt vigyem, ha kirándulásról van szó. Ez motivált elsősorban, hogy ne legyen akadály a kiránduláson való részvételben a pénz” – mondta az osztályfőnök. A pályázat kiírói az útiköltséget nem tudják fizetni, így most szponzorokat keresnek. „Nagyon fontosak ezek a kirándulások. Tavaly voltunk Csíkrákoson – sajnos az anyagi problémák miatt csak a fél osztállyal –, és ott láttam, hogy három nap alatt a csapatépítő játékok, beszélgetések, a háromnapos egymásrautaltság mennyire jó hatással van a közösségre, a diák–diák és tanár–diák kapcsolatokra. Előjönnek olyan dolgok, amelyeket itt az iskolában nem tudunk megbeszélni, mert nincs rá idő, az ötven perc osztályfőnöki óra szinte semmi, mert a csengő a torkunkra fagyasztja legtöbbször a gondolatokat, kérdéseket. Az ilyen háromnapos ottléten pedig van időnk mindenre, fel tudjuk tenni a kérdéseinket, ki tudjuk beszélni a mondandónkat.”
A villanyáram-szolgáltató vállalat a következő időszakban topometriai méréseket végez a csíkszeredai elektromos elosztóhálózaton, amely a közepes és alacsony feszültségű légvezetékeket, illetve földkábeleket érinti.
Decemberben benyújtják azt a pályázatot, amelynek célja európai uniós támogatást szerezni a Csíkszeredában tervezett, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt vasúti felüljáró építésére. A finanszírozási szerződés aláírása jövőben történhet meg.
Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.
Az újszülöttgyógyászati osztály kezdeményezésére a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Hargita Megye Tanácsának támogatásával idén is megünnepli a korababákat.
Csíkszereda négy szegletéből négy medvét lőttek ki idén: Csíksomlyón, Szécsenyben, Zsögödben és Csobotfalván volt szükség a legutolsó megoldást választani. A közeli erdőkben még így sem csökkent jelentősen a számuk. Az új jogszabály segítséget jelent.
Továbbra is folyamatban van a nyomozás a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében, ugyanis hivatalos szakvélemény egyelőre nem született a haláluk körülményeiről.
Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.
Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.
Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.
Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.
szóljon hozzá!