Vörös december: régi sebeket téphet fel a Székelyföldön is forgatott dokumentumfilm

A gond talán még nem is Agache fiával van – bevallása szerint 2007-ig foglalkozott az apja ügyével, utána abbahagyta. A filmben az apja sírja mellett áll, és ő is indulatok nélkül beszél a 19 évesen átélt tragédiáról. Sokunk jól emlékszik arra, hogy a kilencvenes években a romániai magyar közélet állandó velejárója volt az 1989-ben elkövetett székelyföldi rendőrgyilkosságok ügye, közülük az Agache-ügy húzódott a legtovább. Nem célunk itt az eseteket elemezgetni, nagyon sok cikk és tanulmány jelent meg ezekről, tény azonban az is, hogy Székelyföldön nem csak román milicistákat lincseltek meg, voltak közöttük magyarok is.

A megszólalók és a 2019 tavaszán-nyarán felvett képek közé (ezek az említett székelyföldi településeken készültek), illetve Balázs Ferenc és Szabó Károly közismert felvételei közé minduntalan vissza-visszavágják Gelu Voican-Voiculescu egy borzasztó kegyetlen mondatát („Într-o revoluție se ucide! Asta este realitatea!” – vagyis „Egy forradalomban embereket ölnek! Ez a valóság!”), ami egy idő után már nagyon idegesítő, főleg egy olyan embertől, aki az akkori eseményekben való tevékenysége miatt vádlottak padjára került.

Túl késő már?

Átfogó, részletekre kitérő dokumentumfilm az 1989-es eseményekről az elmúlt harminc év alatt igen sok készült, az évfordulókon egymást érték a beszélgetések, a visszaemlékezések. Ám a romániai magyarság körében, a Székelyföldön lezajlott eseményekről sajnos nagyon kevés, és ami volt, az is visszhangtalan maradt. Véleményem szerint a megoldás talán az lett volna vagy az lenne a jövőben, hogy magyar dokumentumfilmesek is készítenek egy vagy több filmet, netán sorozatot erről a témáról. Mert szép dolgok az úton-útfélen hangoztatott hagyományőrzés vagy a kihalóban levő mesterségek és más témák, de a harminc évvel ezelőtti decemberi események nálunk is eléggé homályba vésznek, és igencsak szükség lenne egy átfogó, szigorúan az eseményeket rekonstruálni próbáló filmre, olyanra, amely legalább megpróbál kicsit is rendet vágni a fejekben kavargó zűrzavarban.

Jó példaként hoznám fel az udvarhelyi Szabó Attila tévés szerkesztő (Aves Média) alkotásait, aki néhai apósának, Szeley-Szabó Lászlónak az udvarhelyi eseményekről készített felvételeit felhasználva készített (ezeket itt és itt lehet megnézni) filmeket, illetve egy 1994-ben forgott UTV-produkciót. A Farkas Antal és munkatársai által készített sorozatból csupán egy epizód van fent a világhálón, nem mellékesen az ebben a sorozatban elhangzottak képezik az alapját annak a tanulmánynak, illetve szövegnek, amelyet Gidó Csaba történész több kiadványban és cikkben többször is megjelentetett azóta.

Az udvarhelyi eseményekről újabb fényképfelvételek kerültek a nyilvánosság elé tavaly, a harmincadik évfordulóra, mégpedig a Dávid Sándor fotói. Majd’ három évtizeden át két udvarhelyi fotós, Balázs Ferenc és Szabó Károly mintegy két-három tucatnyi képét ismerte a nagyközönség, ezekből több kiállítást is rendeztek, illetve szinte minden visszaemlékezést ezekkel illusztráltak – mondanom sem kell, hogy ezek a képek vannak benne a Vörös december 18. epizódjában is.

Néhány dolgot (például ilyen volt az udvarhelyi városháza rendhagyó kiállítása és kiadványa) leszámítva sajnos nem sok dolog történik az emlékezetkonzerválás frontján, és félő, hogy az akkori események lassan-lassan mitizálódni fognak. A még élő szemtanúk meghalnak, vagy ők maguk is másképp gondolnak majd sok dolgot azokról az időkről. A visszaemlékezéseket átitatja már a romantika, a pátosz, illetve a harag, a sértettség vagy pedig a rendszerváltásról keringő rengeteg, azóta sem tisztázott zavaros történet, mendemonda, amit talán soha nem lesz alkalmunk leellenőrizni. Most is nehéz, és lehet, hogy túl késő is már.

A dokumentumfilm szóban forgó része, a Hargitai tragédia (Tragedia harghiteană) címet viselő 18. epizód a TVR+ oldalán nézhető vissza.