Színház két nemzet között: kétnyelvűnek tartja magát Ciugulitu Csaba

Például a dalok nincsenek lefordítva, a román közönség értette, hogy mit énekelünk románul, Iancu pe statuie.... és nem tudom mit csinál, és akkor megkérdezték a rendezőtől, hogy ez egy kicsit nem durva? És a rendező visszakérdezett, hogy jó, jó, de hallottad, mit énekelnek magyarul? S lefordította a magyar éneket. Azt mondták, ja, akkor jól van. Szeretem ezt az előadást, és szeretettel emlékszem vissza, amikor jött a rendező és Székely Csaba, hogy szeretnék-e részt venni ebben a produkcióban. Az igazság az, hogy az elején egy kicsit féltem, tartózkodtam, hogy na ebből mi lesz. Itt, a Nemzeti Színházban megszületett a Double Bind, amelynek ugyancsak a magyar-román viszony a témája. Terveztük, hogy megcsináljuk a MaRót is, de azt mondtuk, várunk még egy évet. A Double Bind egy kicsit más, ami a MaRóban van, azt nagyon érdekesen megírta Székely Csaba. Az oké, hogy megpendít pár olyan húrt, ami vagy a románokat, vagy a magyarokat zavarba hozza egy kicsit, de nagyon szeretem, hogy komikusba vitte át a szituációkat, mint például a Ștefan a székelyek között jelenet, amikor hazaviszi a lány a román barátját, a szerelmét, és az apa felordít, hogy a házamba hoztál egy románt?! Aztán, hogy miként építi fel a jelenetet és hová jut, hogyan lesz vége az egésznek. Nagyon érdekes, nagyon szeretek játszani ebben az előadásban.

dolgoztam Keresztes Attilával, nagyon szeretett. Amikor megkérdezte, vállalod, azonnal igent mondtam. Nem érzékelem, hogy lenne valamilyen különbség a két közösség között. Épp ezt mondtam annak idején Parászka Miklósnak, akivel nagyon-nagyon szerettem Csíkban dolgozni. Ott születtem, ott nőttem fel. Az egyetem után hazamentem és mondtam, itt szeretnék dolgozni. Nyilván még nagyon fiatal voltam, azt sem tudtam, hogy Csíkszeredában létezik színház, akkor alakult éppen. Parászka mondta, hogy jó, Csaba, de itt nincs román tagozat, merthogy én Bukarestben végeztem. Mondtam nem baj, játszom magyarul. Szerintem a színjátszás is olyan, hogy mindegy milyen nyelven beszélek, a lényeg, hogy eljátsszam a szituációt.

– Említette, hogy tíz éve került Marosvásárhelyre. Hogy érzi itt magát?
– Szeptemberben volt éppen tíz éve, hogy családostól, két gyermekkel, a feleségemmel, aki fodrász a magyar tagozaton, ideköltöztünk. Legelőször 1999-ben jártam itt nyáron, és nagyon megtetszett a város. Liviu Pancu a Teatrul Scenába hívott, ahol először a Rómeó és Júliában játszottam Mercutiót, románul persze, Csíkban meg magyarul. Így ismertem meg a vásárhelyi színészeket. Eltelt egy év, a következő évben nem, de a harmadik évben megint jöttem, a Hamletben kaptam szerepet. Akkor már a színészek és a színház vezetősége is akarta, hogy maradjak. Négy évig hívtak, nekem tetszett a város, a feleségem nem ismerte annyira (ő is csíkszeredai), és egyszer úgy döntöttem, költözünk. A kislányom akkor volt egyéves. Nem bántam meg, sőt most már el is döntöttem, hogy itt maradok, házat is vettem.

A színem is megvan ahhoz, hogy megkérdezzék tőlem Bukarestben, rokon vagyok-e Cioaba királlyal. 

– December elseje következik, jövő évben centenárium. Ünnepel?
– Igen, mert december elseje ünnep és Romániában élünk. Édesapám katonatiszt volt, de nem az a durva katonatiszt, aki otthon is parancsokat osztogat. De megtartottuk, és én nagyon szerettem az ilyen ünnepeket, ki is mentem mindig, akárcsak március 15-én. Csíkszeredában én konferáltam az ünnepeket. Kitettem a kokárdát is, és élveztem azt is, amikor édesapám ott volt, a kürttel ő adta meg a hangot, ezek szép ünnepek.