Mesélésre született: Koltai Róbert

Erre az alkalomra egy életrajzi könyv is megjelent, amelynek első bemutatóját ugyancsak Marosvásárhelyen tartotta a művész, aki a maga sajátos spontán, közvetlen módján válaszolgatott az érdeklődők kérdéseire, illetve az életéről, gyerek- és ifjúkoráról, színészi pályájáról, barátairól, színészkollégáiról mesélt.

A könyv címe: Sose halok meg? Az első 75. Szerkesztője Gaál Ildikó, aki lejegyezte a beszélgetéseket, a Koltai visszaemlékezéseit, majd egyeztetett vele, megszerkesztette, könyvvé formázta. Hogy mi került bele? Arra már Koltai Róbert se igazán emlékszik – hangzott el félig tréfásan, hiszen, mikor rákérdez, hogy ez és ez a történet benne van-e, azt a sztorit megírták-e, akkor derül ki, hogy sok minden, sok fontos emlék, poén, jóbarát neve kimaradt. Háromszáz oldalba 75 év sztorijait, poénjait sűrítette bele, barátokat, családot, illetve azokat is, akik nem voltak kedvesek számára. Mert, ahogy mondta, nem nevezné ellenségnek, csupán csak úgy, hogy „nem voltak kedvesek”. Természetesen egy életet, annak összes történetét, összes poénját nem lehet egy könyvben összefoglalni, ezért történik meg az, hogy utólag jön rá, hogy ezt sem, azt sem írták meg, a legjobb barátok, vagy a legjobb poénok kimaradtak.

A könyv történetek által, emlékek révén írja le az életét, felidézve a gyermekkorból néhány érdekességet, a fiatalkori eszmélés pillanatait, eseményeket, amelyek valamilyenképpen meghatározták az életének a további alakulását, befolyással bírtak a továbbiakra. 

Koltai Róbert sérülékenységét azzal a történettel lehet legjobban megérteni, amelyet elmesélt, illetve a könyvében is megírt: főiskolásként a nyári szünetekben munkát vállalt, mert színészként ,,a kutya sem foglalkoztatta”, és pénzre volt szüksége. Egyik nyáron egy üvegesnél dolgozott, ahol rendszeresen ugratták, nem hitték, hogy színésznek tanul, ,,művész úrnak” csúfolták. Meg akarta mutatni, hogy ő is képes az üveglapokat cipelni, és éppen az előtt a gimnázium előtt, ahol az édesanyja tanult, miközben a hatalmas üvegeket cipelte, kioldódott a két számmal nagyobb nadrágja, és a járókelők szeme láttára, a többi munkás hangos nevetése közepette a bokájáig csúszott. ,,Gyakran érzem így magam az életben, a színpadon vagy a kabaréban: mindkét kezemmel fogom a nehéz üvegtáblákat, vigyázok, hogy el ne törjenek, miközben a gatyám lassan a bokámra csúszik, és kilátszik az ülepem” – vallotta Koltai Róbert.

Édesanyja felnőtt asszonyként, háromgyerekes családanyaként járt abba a gimnáziumba és érettségizett, 47 évesen elhunyt. Szülei mellett a nagybátyja, Gyuszi bácsi gyakorolt rá nagy hatást, aki a Sose halunk meg című filmet ihlette. Ő sem érte meg a filmet, már jóval az előtt elhunyt. ,,Arra, hogy én valaha is filmet rendezek, vidéki színészként nem láttam esélyt” – idézte fel az emlékeit a színész, aki az Oscar-díj előszobájáig ,,menetelő” sikerfilmben nem szánt magának szerepet. Ám a producere, Simó Sándor azzal a feltétellel hagyta jóvá a pályázatát, ha a forgatókönyvet egy hónap alatt teljesen megírják, illetve, ha a főszerepet ő játssza benne. Nógrádi Gábor, a forgatókönyv írója, mikor elkészültek, a premier után azt mondta: