Húsz év, ami már kultúrtörténet

Az olvasók részéről folyamatosan olyan visszajelzéseket kapunk, hogy szeretik, ha színes egy folyóirat, nagyon különféle anyagok, különféle tematikák jelennek meg benne. Úgyhogy gyakorlatilag ennyi volt az indítóok. Azt már nehezebb volt kitalálni, hogy havonta tényleg nívós kéziratokkal, anyagokkal töltsük meg a lapot. Több mint tíz éve 198 oldalon jelenik meg a folyóirat, ezt azért megtölteni minőségi anyaggal nem könnyű, de szerencsére anyaghiányban nem szenvedünk. A legfontosabb szempont a kézirat milyensége, de nagyon odafigyelünk arra, hogy olvasható is legyen. Tehát szakmailag legyen kifogástalan, de lehessen olvasni. Mert tolvajnyelven írt anyagokra sem mi, sem az olvasók nem kíváncsiak.

– magyarázta Lövétei Lázár László, aki 2010 óta főszerkesztője a lapnak. Elmondta, a történelmi és néprajzi anyagok főleg a székelységgel, a csángókkal foglalkoznak, a színházi rovatban híresebb erdélyi színházi emberek is megjelennek, de például az Academica Transsylvania című rovat nemcsak a székelységgel foglalkozik, hanem azokkal a tudósokkal, potenciális akadémikusokkal, akik erdélyiek, és letettek valamit az asztalra.

A Székelyföld szerkesztői szoros kapcsolatot ápolnak a Kárpát-medencei magyar kulturális folyóiratok szerkesztőivel, irodalmi körökkel, cserepéldány-programot is működtetnek. Emellett folyamatosan felkérik őket, hogy mutassák be a lapot különböző helyszíneken. „A napokban állapodtam meg a Petőfi Irodalmi Múzeummal, hogy január 15-én Székelyföld-bemutató lesz náluk. Valamivel korábban a kunszentmártoni városi könyvtárba hívtak meg, február 2-án ott leszek. Ebben az évben is sok helyen jártunk, például a tokaji írótáborban mutattam be a folyóiratot, korábban a hajdúböszörményi írótáborban, azelőtt pedig Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke hívott meg Budapestre. Örülünk ezeknek a meghívásoknak, hiszen minden bemutató alkalmával egy-két előfizető érkezik. Húsz év alatt csak így lehetett felszaporítani szinte ezerre az előfizetők számát. Elmentünk Balánbányára, Ilyefalvára, Kovásznára, mindenfelé.”

Azt hiszem, hogy örökölhetett valamit az építész édesapjától, de én képtelen lennék utána csinálni ezt az egész procedúrát” – fogalmazott a főszerkesztő. Jelenleg tehát külön székházuk van, amelynek a tetőterében egy negyven-ötven személy befogadására alkalmas helyiséget alakítottak ki, író-olvasó találkozókat, kiállításmegnyitókat tartanak itt.

– összegzett.