Dombóvári: én csak szófosó erdélyieket ismerek

„Pont annak vagyok a híve, hogy a közönség, az közönség. Még pozitívan sem szeretnék megkülönböztetni senkit. Maximum az van, hogy egyeztetek pár kifejezést, hogy ki hogyan használja, és körbepuhatolózok, hogy ugyanazokat a műsorokat látják-e, mint én. Mert hiába beszélnék a saját élményeimről, ha a közönségé teljesen már. Kell a keresztmetszet. Az elején felmérem, hogy ki hogyan reagál, mi tetszik neki, min szórakozik jól, és abba az irányba viszem tovább a műsor.”

Arról, hogy mit „kell hozzon magával” és mit kell megtanulnia ebben a szakmában egy humoristajelöltnek, úgy vélekedik, hogy legfőképp a tanulásra való hajlamot, képességet. „Tudni kell, hogy ez egy szolgamunka, kiszolgálunk igényeket. Nevettetni nagyon jó dolog, de egyben nehéz is. Amit hozni kell, az a te nyitottságod, saját humorod, önmagad, a lényed, hogy az egész lényedet fel kell vinni a színpadra.

Valamint a színpadi jelenlétet meg kell tanulni. Hogy milyen vagy alapból, azt lehet, hogy nem lehet befolyásolni, lehet, hogy bizonyos dolgokra születni kell, én nem hiszek az ilyen nagy szavakban, de az, hogy hogyan beszélsz, hogy szerkeszted a műsort, merre nézel, hogy gesztikulálsz, ezeket mind meg lehet tanulni. Aztán utána ez mind pregnáns lesz, rögzül és a részeddé válik.”

– mondja.

A turnéjára magával hozta a nemrégiben megjelent könyvét is. „A Félkövér című regény egy vicces fogyástörténet… Nem életmódkönyv, nincsenek benne megoldások, nincsenek benne tanácsok. Az én életemnek a súlyokkal való küzdelmét írtam le, de nem önéletrajzi jelleggel, bár azt is raktam bele, hanem csak szórakoztató a könyv. Ennyiről szól az egész. Talán ha egy kicsit ki tudunk nevetni engem, akkor magunkkal szemben engedékenyebbek leszünk” – vallja a humorista.

Önállóan eszik vagy valamivel?” – tette fel ezúttal ő nekem a kérdéseket. De mivel én szűkszavú székely vagyok, nem árultam el sokat, hadd legyen meglepetés. Remélem, azóta valaki meglepte egy borkán erdélyi finomsággal.