A Barátok közt után: karizmatikus nők bőrében Csomor Csilla

Az nagyon jó, ha valaki engem már onnan ismer, és ezen túl mutathatok még valamit, ami tetszhet. Szerencsére általában nem szokott előfordulni, hogy kevesebbet tudok nyújtani, mint amit képviselek. Én tartalmas embernek és művésznek érzem magam, azok az anyagok is, amelyekhez nyúltam, ezt igazolják. Ilyen minőségű, ilyen kor- és színháztörténeti szempontból is revelatív anyagokkal nagyon kevesen foglalkoznak. Nem véletlenül mondják, hogy a monodráma a színpadi műfajok koronázatlan királynője, merthogy teljesen egyedül vagy, magadra utaltan. Ez egy missziós munka. 

– Hogyhogy mégis belevetette magát?
– 2009-ben csináltam meg a Dérynét, 2013-ban pedig a Blahát. Ezek mind saját ötletből létrehozott anyagok, és mindkettő olyan élethelyzetben született, amikor lekötetlenek voltak a vegyértékeim, amikor színház vagy a televíziós sorozat nélkül maradtam, és nem tudtam mit kezdeni magammal.

Én nem tudtam várni a sült galambot: nem kaptam munkát, hát csináltam magamnak, hogy ne rossz energiákra menjen el ez az idő, hanem értékesen, értelmesen építsem be az életembe. 

– Mindkét primadonnát magáénak érezte az erdélyi közönség, sőt Déryné Székelyudvarhelyen is fellépett egy társulattal. Még milyen közös pontokat találunk bennük, önökben? 

– A Nemzeti Színház nagy közös nevező. És az erdélyi fellépések. Amikor a Dérynét megcsináltam, össze is írtam az emlékirata alapján, hogy hol voltak fellépései. Egyfolytában úton volt, de kiemelt helyszíne volt Kolozsvár, Nagyvárad. Blahát a kolozsváriak kiváltképp imádták, de hát őt mindenhol, Bécsben is ott akarták fogni. Borszékre járt fürdőzni, elhangzik az előadásban is az ott látott székely leány. Jómagam eddig négy erdélyi településre kaptam meghívást, Nagykárolyba, Székelyhídra, Szatmárnémetibe, és most itt, Székelyudvarhelyen léphettem fel.

Az más kérdés, hogy a magánéletük úgy volt kuka, ahogy volt, talán a Blaha egy picikét jobban állt, ő csapongott a szerelmi skálán, három férje volt, de Dérynének rosszul sikerült az egész nőies vonal, mert nem volt gyereke, csak egy részeges, agresszív férj jutott neki. De ez volt nekik szánva, ők erre voltak kiválasztva, és ettől lett óriási az életművük. 

– Sejti, hogy önnek mi volt szánva?
– Hiszek a sorsszerűségben, de nem vagyok maximálisan fatalista. Vannak csapások, amik mentén alakul az ember élete, és mindig ott van a szabad akarat, hogy erre vagy arra megyek. Én nagyon erős elhívást éreztem, és a hivatásomban erősen ragaszkodom a megrögzöttségeimhez, de tudom, hogy nagyon sok minden nem rajtam múlik. Mindig próbálok jó időben jó helyen lenni, de nem a lehetőségre várok, hanem mindig magamat próbálom egy olyan szinten tartani, hogy ha adódik egy helyzet, ne kelljen rám várni. Ez egy örök készenléti állapot, ami belém égett. Érzem azt a felelősséget is, hogy jó példával járjak elöl, mert sajnos nem erre mutat a világ, pedig a jövő generációinak nagyon fontosak lennének az útmutatások, és nem mindegy, milyen kommunikációt, hozzáállást, stílust, viszonyokat látnak. Ezért vallom, hogy ha valaki ismert művész, annak úgy is kell léteznie, viselkednie. 

– Hogyan tud egymás után két ilyen karizmatikus nő bőrébe bújni?
– Ha egy előadást csinálok, már az is kiskanálszindróma. A kihívás inkább az volt, hogy hétszáz km-re vagyunk a megszokott otthoni környezettől, ahol minden kéznél van, de óriási lelkesedést tapasztaltam, és igazán profik az itteni szakemberek. A fogadtatás is nagyon jó volt. Annyira örülök, hogy nyit erre a fajta anyagra a közönség ebben a régióban! Nem győzőm hangsúlyozni a missziós munkánkat, mert ebből nem lehet megélni, de ez a szerelem, ami áldozatokkal jár, és ha erre még rá tudjuk kapcsolni a vájtfülűeket, akkor mi köszönjük szépen, meg vagyunk elégedve, és minden rendben van.