Keresztek és emlékmű a honvédeknek

Az ajnádi harcok 71. évfordulójára állított újra 12 honvédkeresztet és készíttetett el egy második világháborús emlékművet a csíkajnádi Szent István Szervezet. Az emlékhelyeket szombaton áldják meg.

Szabó Kamilla-Mária

2015. szeptember 03., 11:072015. szeptember 03., 11:07

Több éve végeznek helytörténeti kutatásokat a csíkajnádi Szent István Szervezet (SzISz) tagjai, amelyek során a helybéli világháborús emlékeket is megpróbálták feltérképezni. „Megtudtuk, hogy Ajnádon front volt, felégették a falu nagy részét, az embereknek menekülniük kellett. Az idősek elbeszélése, emlékei alapján kiderült, hol voltak a honvédek emlékére keresztek állítva – hol három, hol kettő. A helyszíneket bejártuk az idős emberekkel, úgy próbáltuk beazonosítani az emlékhelyeket” – számolt be érdeklődésünkre Bogos Róbert.

Miután a helyszíneket sikerült beazonosítaniuk, úgy döntöttek, új kereszteket állítanak a honvédek emlékére. Három helyszínen tizenkét ismeretlen honvéd sírkeresztjét állították vissza: hetet a helyiek által az ajnádi hegyek (Csíki-havasok) Tekerőként ismert részén, továbbá ötöt a falu szélén – hármat Csűrkertben, kettőt Sándor-oldalában. A keresztfákat a szervezet készíttette el a helyi közbirtokosság és a helyi támogatók anyagi segítsége által, illetve volt egy kisebb nyertes pályázatuk is a Communitas Alapítványnál, amelyet az emlékhelyek felkutatására, helyreállítására fordíthattak – részletezte a szervezet tagja. A cserefából készült keresztfákat az illetékes minisztérium felvette a hadisírok jegyzékébe. Múlt héten zajlott a keresztek kihelyezése.

Emellett Varjadorján – miután egy éve felvették a kapcsolatot velük – Magyarország Honvédelmi Minisztériuma és az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület elkészíttette a második világháborúban, 1944. augusztus 31. – szeptember 9. között elesett magyar honvédek emlékművét, amelyet Dóczy András szobrász alkotott meg – tájékoztatott Bogos. 1944. szeptember 5–9. között Ajnádon és a környező hegyekben kisebb, de heves harcok folytak, ezeket a magaslati pontokat öt alkalommal foglalták vissza a fiatal magyar katonák. A magyar áldozatok számát nem tudják felbecsülni sem, az elesett orosz katonák száma hivatalosan 58.

„Ajnádon 1944. szeptember 9-ig zajlottak harcok, utána jött a visszavonulás. A 71. évforduló alkalmából szeretnénk felavatni a második világháborús emlékművet, illetve a 12 keresztet” – emelte ki Bogos. Mint mondta, az erre az alkalomra szervezett szombati ünnepség 11 órakor kezdődik, de mivel terepjáróval lehet biztonságosan megközelíteni a helyszínt, 10 órakor lesz az indulás az ajnádi templomtérről. 11 órakor kezdődik a megemlékező szentmise az emlékműnél (Csíki-havasok, Varjadorja nevű hegyén), amelyet ünnepi beszédek és az emlékmű megáldása követ. A közös ebéd után, fél kettőtől a tekerői keresztek megáldására kerül sor.

A megemlékezők szállítását és az ebédjét a szervezet biztosítja, ezért arra kérnek mindenkit, hogy a pontos létszám meghatározása végett legkésőbb pénteken 12 óráig jelezzék részvételi szándékukat a szervezet vezetőségénél vagy a helyi Alszegi és Tornácos boltoknál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Lakossági konzultáció lesz a felcsíki útfelújításról

Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.

Lakossági konzultáció lesz a felcsíki útfelújításról
2025. augusztus 22., péntek

Ideiglenes székhelyre költözött Hargita Megye Tanácsa

Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.

Ideiglenes székhelyre költözött Hargita Megye Tanácsa
2025. augusztus 22., péntek

Hétvégén újra felbőgnek a motorok Csíkszentkirályon: kezdődik a roncsderbi

Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.

Hétvégén újra felbőgnek a motorok Csíkszentkirályon: kezdődik a roncsderbi
2025. augusztus 21., csütörtök

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban

Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban
2025. augusztus 20., szerda

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda

Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda
2025. augusztus 20., szerda

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is

Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is
2025. augusztus 19., kedd

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét

A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét
2025. augusztus 18., hétfő

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban

A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban
2025. augusztus 18., hétfő

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában

A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában
2025. augusztus 17., vasárnap

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen

Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen