A makfalviak teljesítették a küldetést

A székelyek nagy menetelése azon kevés alkalom egyike volt, amely egy tető alá hozta az egyébként egymást marcangoló erdélyi magyar politikai pártokat. Éppen ideje volt egy ilyen gyakorlatnak, mert kezdtem azt hinni, hogy az erdélyi magyar politikai szűklátókörűségnek nincs határa – mondta el Márton Zoltán makfalvi polgármester, aki a szekérkaravánt vezette a 156 kilométeres úton. Közel egy hónapos készülődés előzte meg az indulást. Annak ellenére, hogy előzőleg telefonon minden polgármesteri hivatallal felvették a kapcsolatot és ígéretet kaptak arra vonatkozóan, hogy a toborzókat segíteni fogják, Márton Zoltán nem tagadja, hogy tartott az emberek közömbösségétől és egy kis politikai hátszéltől, MPP-s polgármester lévén RMDSZ-es „felségterületen”. De már az első tapasztalat eloszlatta minden szorongását és az út során csak erősödött benne-bennük az érzés, hogy nemzeti ügyekben nincs, nem lehet pártállás.

Politikusok, civilek, székelyek és idegenek

A karaván október 24-én indult a makfalvi templom elől a parajdi fúvósok kíséretével, a helyi lakosság jókívánságaival felvértezve. A csapatban volt a polgármester mellett Vass Imre alpolgármester, Muszka Árpád és Csonta Ferenc önkormányzati képviselők is, a makfalvi Kiss Károly lelkész, továbbá a községből Kiss Eleonóra, Nemes József, Árkosi Tibor, Kilyén Gizella, Nagy Miklós, Szász Attila, Dósa Endre, Kibédről Madaras Albert, Borbély Zsolt, Marosvásárhelyről Kali Margit, Kerekes Péter és Ibolya, a székelyudvarhelyi Raffai Jolán, és első nap velük tartott az SZNT elnöke, Izsák Balázs is. Őket öt fogatos vitte a hosszú úton: a székelyabodi Nagy Albert, a makfalvi Tamás Vilmos, a hármasfalusi Onuc Géza és Bartha József, a kibédi Orbán Sándor. Az utasokhoz természetesen ideig-óráig mások is csatlakoztak. Márton Zoltán sokat mesélne élményeiről: a tordátfalvi tetőn hintóba ültették, úgy vitték Kobátfalvára, ahol valóságos népünnepély várta. Udvarhelyen lehetőségük nyílt a hangosbemondóval átszelni a várost és hívogatni a járókelőket. Homoródszentpálról a Hagymás-tetőre kapaszkodva a lélegzetük is elakadt: a hannoveri huszárezred tizenkét lovasa székely és magyar zászlókkal, katonás üdvözléssel köszöntötte őket és bevezette Oklándra, ahol fúvószenekar is várta. Baróton a város volt és jelenlegi polgármestereivel együtt ültek egy hozzájuk szegődő helyi szekérre és beharsogták a várost. Volt, aki nagyot nézett a két más-más párthoz tartozó politikust egy szekéren látva, de a cél érdekében és a makfalviak hívására ez sem volt lehetetlen. Nagybaconban az oklándihoz hasonlóan  bandériummal és indulókkal várták őket, a polgármester az utat is lezárta tiszteletükre. Étfalvazoltánon, ahol makfalvi születésű tiszteletes szolgál, fennhangon hirdették, hogy csak a beteg maradjon otthon a menetelés napján. Angyaloson az ékszerdoboz-szépségű parányi református templomban sokan zsúfolódtak össze vasárnap, hogy meghallgassák az igét és a makfalvi tiszteletes imáját. A szertartás végén felcsendült a székely himnusz. Volt a templomban egy Párizsból érkezett hölgy, aki egy szót sem értett magyarul, az arcán mégis pörögtek a könnyek, amikor a tömeg énekelt.

„Jöhet a következő”

A fáradtságért kamatostól kárpótolta a szekerezőket az érintett településekben tapasztalt lelkesedés, a község- és városvezetők, a lakosság segítőkészsége, és nem utolsó sorban egy jól teljesített küldetés sikerélménye. Mindenhol a szimpátia jeleit olvashattuk az emberek arcáról – mondta el Márton Zoltán, aki nem győzi megköszönni a résztvevők példás hozzáállását, kitartását és a karavánt fogadó közösségek buzdítását, segítségét, de annak tudatában, hogy jó ügy építéséhez vetettek együtt téglát, arra kéri a Jóistent, fizesse meg kamatosan fáradozásaikat. Márton úgy értékelte, hogy a küldetést teljesítették és jöhet a következő, mert még hosszú az út az autonómiáig. A Kis-Küküllő menti elöljáró úgy véli: ha van füle és szeme azoknak, akiknek kellene legyen, akkor az október 27-én felvonult hatalmas, fegyelmezett, de határozottan hömpölygő tömeg láttán észbe kapnak, hogy a székelység lassan elért a falig, ahonnan nincs tovább! „A három napos út alatt meggyőződhettünk arról, hogy ki kell és ki is lehet vívni Székelyföld autonómiáját” – tette hozzá a makfalvi polgármester, aki azt sem hallgatta el, hogy az erdővidéki községházák nem hasonlíthatók a Marosszékre jellemző óvatoskodó, kiváró, taktikázó intézményekre, hanem határozottan autonómiapárti, erős öntudattal vezetett hivatalok. „Ha ilyen lenne mindenhol a Székelyföldön a polgármester és  hivatala, mint mondjuk Baconban, nem itt állnánk”.

Kiesett a kerék, megroggyantak a lovak

Nem sétagalopp volt a három napos szekerezés, hanem embert és állatot próbáló menet – mondta el Muszka Árpád résztvevő, és erre csak akkor jött rá igazán, amikor tapasztalta, hogy az útra induló nagy, erős lovak valósággal megroggyantak hazaérkezésre. A tanácsos nem kirándulásként fogja fel a szekerezést, hanem érzi a háttérüzenetét: ha valamit nagyon akarunk, áldozatot is kell érte hozni. És eszébe véste a baconi tiszteletes szavait: a szekér és ez a menet egy jelkép, de vigyázzunk, kit engedünk felülni erre a szekérre.

Csonta Ferenc tanácsos oda-vissza kísérte a szekereket. A fogadtatásokról csak szuperlatívuszokban beszélhet, de nem felejti el, hogy több faluban könnyező öregek álltak ki a kapukba integetni, biztatni őket, két helyen pedig nem tudták visszautasítani az öregek meghívását, és a kocsmánál is meg kellett álljanak néhány percre, de abrakos zsákot is pakoltak egyik helyen a szekérre a hálás szívű emberek. Csonta meg van győződve, hogy a makfalvi karavánnak többszáz olyan személyt sikerült rávennie a menetelésen való részvételre, akik bizonytalanok voltak vagy szándékukban sem állt útnak indulni. Hazatérve a Belgiumban tartózkodó fiának azt mondta: ha New Yorkba utazhatott volna repülőgéppel, az sem lehetett volna akkora élmény számára, mint a hat nap és háromszáz kilométer szekerezés. Persze, a szekérút sem volt zökkenőmentes: egy nappal indulás előtt lebetegedett egy ló, így kiesett a sorból egy nagyobb méretű szekér, indulás után pedig egy újabb szekér maradt le a karavántól. Olaszteleken egyik szekér kereke kiesett, de szerencsére éppen egy szakember kapuja előtt történt, így fél óra múlva a megjavított jármű csatlakozhatott a csapathoz.