Mit kell tudni a tavaszi fáradtságról?

Mit kell tudni a tavaszi fáradtságról?

Fotó: Pál Árpád

A tavaszhoz olyan pozitív értékfogalmakat társítunk, mint életenergia, újjászületés, újrakezdés, szerelem, és furcsának tűnhet, ha valaki ebben az időszakban fáradtságról, levertségről, ingerlékenységről, fejfájásról panaszkodik. A tavaszi fáradtság jelenségét Kósa-Ráksi Katalin marosvásárhelyi háziorvos, illetve Németh-Jakab Imola és Gagyi Leonóra pszichológus segítségével jártuk körül.

Hajnal Csilla (R)

2017. március 19., 13:232017. március 19., 13:23

A tavaszi fáradtság a lakosság 20-30 százalékát érintő, tél végén, tavasz kezdetekor fellépő állapot, amely a szervezet „tavaszi üzemmódra\" való átállását kísérheti. Ez az önmagában is megterhelő folyamat a télen megcsappant energiatartalékok hatására csak fokozódik. Ilyenkor hiába a zöldellő természet, a hívogató napsugarak, az érintettek általános lendületvesztést, bágyadtságot, kedvetlenséget tapasztalnak.

A szervezet természetes reakciója

Kósa-Ráksi Katalin marosvásárhelyi háziorvos szerint fontos tisztázni, hogy orvosi értelemben a tavaszi fáradtság nem betegség, hanem a szervezet természetes reakciója, amikor téli üzemmódról tavaszira vált át. A fáradtságérzet kialakulásáért elsősorban a hormonháztartásban bekövetkező változások tehetők felelőssé. A tél során – részben életmódbeli tényezők, részben a fényhiány miatt – a megcsappant energiakészlet befolyásolja az alvási hormon (melatonin) és a boldogsághormon (szerotonin) normális termelődését. Télen az alvási ciklus hosszabb, mivel a fényhiány miatt megnő a szervezet melatonin-termelése. A szerotonin hiánya depressziót, örömtelenséget okozhat.

„Tavasszal a több napfény hatására ezek a hormonszintek megváltoznak (csökken a melatoninszint), de a szervezet csak nehezen áll át a tavaszi fényviszonyok által diktált ritmusra, ami bágyadtságot, aluszékonyságot, fejfájást, szédülést okoz. Ezeket a tüneteket nemcsak a fényhiány okozza, hanem a téli időszakban megszokott zsírosabb, kalóriadúsabb étrend is, kevesebb zöldséget, gyümölcsöt fogyasztunk, így vitamin- és ásványianyag-hiány is kialakul\" – magyarázta Kósa-Ráksi Katalin háziorvos. Hozzátette, sajnos sokan felelőtlenül diagnosztizálják magukat, és a tavaszi fáradtságot valamely komoly betegség tüneteiként élik meg, ezért mindenféle vizsgálatokat végeztetnek.

Ez azért fordulhat elő, mert a tavaszi fáradtságnak általánosak a tünetei, amelyek más kórképekben is szerepelnek, többek között hasonlóak lehetnek a vérszegénység, krónikus májgyulladás, bizonyos daganatos és endokrin betegségek tünetei. Fontos, hogy ha 2-3 héten belül nem enyhülnek a tünetek, forduljunk szakorvoshoz a helyes diagnózis felállításához. Kósa-Ráksi Katalin azt is elmondta, hogy a legveszélyeztetettebb korosztály a serdülőké és a fiatal felnőtteké, akik iskolai kötelezettségeik és a mozgáshiány miatt nagyobb fizikai és szellemi stressznek vannak kitéve, de a vitaminok és ásványi anyagok csökkentett bevitele is hozzájárul az állapot kialakulásához. A fiatalok ugyanakkor gyorsabban regenerálódnak, mint az idősebbek. A középkorúak csoportjából a nőket és férfiakat egyenlő arányban érinti a tavaszi fáradtság. Érdekes módon az idősek kevésbé érintettek, mert anyagcseréjük lassúbb és energiaigényük is kevesebb – mondta a szakember.

Lelki tünetek: türelmetlenség, kedvtelenség

Az orvosi megközelítés mellett – amely elsősorban a jelenség fiziológiai tényezőire koncentrál –szükség van a lélek megfigyelésére is. Németh-Jakab Imola pszichológus szerint a tavaszi fáradtság a szervezet válaszreakciója a változásra. „Azt jelképezi, hogy igenis a természet részei vagyunk. Egy változás, bármi is legyen az: munkahely, esküvő vagy a tavasz, stresszel jár, ami önmagában nem rossz, sőt lehet motiváló, így a stresszre adott reakcióink is különböznek\" – fogalmazott.

Hozzátette, nem lehet egy jól körülírható tünetcsoportot megállapítani, de leggyakrabban türelmetlenség, nyughatatlanság, fáradtság, kedvtelenség, ingerlékenység, koncentrációzavar, kimerültségérzés jelentkezik. Gál Leonóra pszichológus szerint a tavaszi fáradtságot sokan összetévesztik a depresszióval. „Igazából a tünetek szinte megegyeznek, a depressziós is mindig fáradtnak érzi magát, nincs semmihez kedve, nem motivált, szomorú, de az időtartamuk különbözik. A tavaszi fáradtság kevés ideig tart, míg a depresszió tünetei hosszasak\" – utalt a két állapot közötti lényegi különbségre a szakember.

Németh-Jakab Imola ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy az elhúzódó tavaszi fáradtság tényleges depressziós állapotot idézhet elő, ami tartós szomorúsággal és önbizalomhiánnyal járhat. Az okok ugyanakkor különbözőek, egyénileg változóak lehetnek. „Okozhatja az évszakváltás is, de szerepet játszhatnak különböző fizikai okok is, mint a vitaminhiányos étkezési stílus vagy a mozgáshiány\" – tette hozzá.

Nem normális, ha nem vagyok boldog tavasszal?

A pszichológus szakértőket arról kérdeztem, hogyan hat a lélekre a tavasz. Németh-Jakab Imola úgy véli, tisztulási folyamat megy végbe, ahol a felgyülemlett testi és mentális, kevésbé szükséges és kevésbé hatékony részektől van esélyünk megszabadulni. A rendszerezés, áttekintés, a hasznos és kevésbé hasznos elkülönítése nemcsak a ruhatárunkra vonatkozik, a pszichénkre is ráfér egy lelki nagytakarítás. „Ilyenkor az ember lelke megtelik reménnyel, boldogsággal, kivirágzik, új célokat tűz maga elé. Várja, hogy kint legyen a természetben, boldogabb, energiára lel a napfénytől. Ilyenkor több ötlete van, jókedvű, derűs, nyitottabb az emberi kapcsolatokra, többet kommunikál, pozitívan áll a dolgokhoz. A tavasz érkezése gyógyszerként hat a lélekre\" – mondta el Gagyi Leonóra.

Ennyi pozitív, léleksimogató szó után jogosan tevődik fel a kérdés: hogyan érezheti magát az, aki éppen a tavaszi fáradtság tüneteitől szenved? Nem jelent-e az amúgy is kellemetlen állapot mellett többletterhelést számára, hogy a „tavaszi ember\" boldogságképének akar megfelelni? Németh-Jakab Imola szerint fontos megkérdeznünk magunkat arról, hogy mit várunk el magunktól tavasszal? Mosolyokat? Gondtalanságot? Pörgést? Mi történik, ha mi nem érezzük ezt, miközben körülöttünk mindenki láthatóan jól szórakozik?

Ilyenkor az egyén kirekesztettnek, elszigeteltnek érezheti magát, eluralkodhat rajta a szorongás. A legfontosabb talán tudatosítani, hogy nem vagyunk egyedül, ez egy átmeneti állapot, amivel sokan megküzdenek, és általában nem okoz súlyos, hosszan tartó tüneteket. Az önvád, önmagunk másokkal való összehasonlítása rossz szokás, és csak negatív gondolatokhoz vezet, amelyek nehezítik az állapotból való kikerülést. Az önelfogadás, az önazonosság érzése – ami néha azzal jár, hogy elfogadjuk magunkat szomorúan, boldogtalanul is – talán a legfontosabb segítség, amit önmagunknak nyújthatunk.

Életmódbeli változtatások

A tavaszi fáradtság kellemetlen tünetei ellen megfelelő táplálkozással és életmódbeli változtatásokkal is védekezhetünk. Kósa-Ráksi Katalin háziorvos szerint, ha úgy érezzük, hogy kedvetlenek, gyengék vagyunk, érdemes minél több gyümölcsöt (alma, banán, narancs, később tavaszi gyümölcsöket), tejterméket (kefir, joghurt), zöldséget (spenót, bab, lencse) és folyadékot (gyógytea, ásványvíz, friss gyümölcslevek) fogyasztani.

A vitamindús étrend mellett lehet szedni multivitaminokat, magnéziumkészítményeket és B-komplexet. Az életmódbeli változtatásokkal megelőzhetjük, vagy mérsékelhetjük a már kialakult tavaszi fáradtság tüneteit. A futás hatására például nemcsak edzettebbekké, ellenállóbbakká, kitartóbbakká válunk, hanem boldogabbak is leszünk. Fontos, hogy az edzettségi szintünkhöz, képességeinkhez mért mozgásformát válasszuk, és tegyük rendszeressé életünkben. Bármely mozgásforma vagy testedzés endorfint szabadít fel a szervezetben, amely a jó közérzetért felelős hormon. Lelki kapaszkodót nyújthat a kedvenc tevékenységeinkre szánt idő, a családdal, szeretteinkkel szervezett közös program, és ugyanígy egy kellemes beszélgetés, a természetben töltött idő is lélekemelő lehet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM