Meg nem erősített értesüléseink szerint meg sem próbált elrejtőzni, hanem teljesen hétköznapi életet élt Maros megyében a több mint hét év börtönbüntetés elől tavaly óta menekülő Termés utcai Gábor Róbert, akit hétfőn fogtak el a Maros megyei hatóságok.
Tízezer lejre bírságolta az iskolai tej-kifli program egyik beszállítóját a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség a péktermék nem megfelelő tömege miatt.
A pincékben áttelelt zöldségek mellett már bőséges kínálat van friss primőr zöldségekből is a székelyudvarhelyi zöldségpiacon, ugyanakkor vetőmagot, facsemetéket is beszerezhetnek az oda látogatók.
Rosszul parkoló autó miatt állt a forgalom kedden délelőtt a székelyudvarhelyi Szentimre utcában. Az ott állomásozó személyautó miatt elakadt egy haszongépjármű, amely egy utánfutóval közlekedett.
A romániai egészségügyi rendszer teljesít a legrosszabbul a 35 vizsgált európai ország közül. Bulgária, sőt Albánia is jóval túlteljesít a hazai egészségügyön. Az okok után néztünk.
Nem mindenki fog örülni annak, ha eltörlik a hároméves kor alatti gyerekek esetében a társasházi közösköltség-fizetési kötelezettséget, hiszen ezáltal megnő a többi lakó kiadása. Véleményes ügy.
A bringások bosszúságára a tavasz beköszöntével nemcsak a kerékpárosidény kezdődik el, hanem a biciklilopások szezonja is. Éppen ezért egy udvarhelyi kerékpáros szakbolt tulajdonosával és két tapasztalt biciklissel beszéltünk arról, hogyan védhetjük meg kerékpárunkat.
Alig több mint két hónap van még az idei érettségiig, majd a végzős fiataloknak dönteniük kell a továbbtanulásról vagy a munkavállalásról. A pályaválasztásban már közel két évtizede tanácsadással segítik a Hargita megyei diákokat.
Két székelyudvarhelyi középiskola tanulói nyerték meg a legrangosabb erdélyi közgazdasági diákvetélkedőt Kolozsváron. A vasárnapi döntőben az első helyezést a Tamási Áron Gimnázium, a másodikat pedig a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium csapata érte el.
Elfogták hétfőn Maros megyében a letöltendő börtönbüntetés elől kilenc hónapja menekülő Termés utcai Gábor Róbertet – értesült az Udvarhelyi Híradó.
Beteljesült a székelykeresztúri katolikusok álma, április elsején a kaposvári tűzoltók és a helyi önkéntes tűzoltók a helyére teszik a vasárnap püspöki szentmisén megáldott új nagyharangot. Ne csak fülükbe, szívükbe is engedjék be hangját – kérte az egyházközség plébánosa, Kovács Péter.&
Gergely Tímea sütötte idén a legfinomabb házi készítésű mézeskalácsot a kézdivásárhelyi önkormányzata és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által meghirdetett versenyen. A felhívásra összesen 18 nő, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta, akik nem ismerték az édességek mögött lévő személyeket.
Nem szívesen fogadják el a bankok fizetésképtelen adósaiktól a jelzálogkölcsön-szerződésekbe garanciaként belefoglalt ingatlanokat. A lakással való törlesztésre egy tavaly érvénybe lépett törvény ad lehetőséget.
Megvert és kirabolt két idős asszonyt zetelaki otthonukban két férfi szombaton. Az elkövetőket röviddel a bűncselekmény elkövetése után azonosította a polgárőrség segítségével a rendőrség. Értesüléseink szerint mindketten visszaeső bűnözők, az elmúlt hetekben szabadultak a börtönből.
Kicserélik és az út szintjére emelik az aknatetőket és a víznyelőt, illetve kijavítják a kockakövek egyenetlenségeit Székelyudvarhelyen az Iskola utcában.
Az életmentést veszélyeztetik azok az autósok, akik a városi kórház udvarán kihelyezett tiltó táblákat figyelmen kívül hagyva parkolják le járműveiket a mentők útvonalán. Legutóbb egy beteglátogató állta el a mentőautó útját.
A tavalyi év azonos időszakához képest idén 95 százalékkal nőtt a Romániában forgalomba írt használt autók száma. A tendencia alól Hargita megye sem mutat kivételt.
Mindeddig egyetlen hivatalos panasz sem volt a Hargita megyei tejautomatákra, illetve a belőlük vásárolható tejre. Számuk pedig szinte megduplázódott az elmúlt két évben.
A március 25-i erdők napja alkalmából nagy fába vágták fejszéjüket az erdészek: a romániai rekordnak számító egy nap alatt elültetett egymillió csemetét kívánták felülmúlni 1,2 millió facsemete elültetésével. Udvarhelyszéken húszezer fával szálltak be a közösbe.