Gyalogszerrel Udvarhelyről Csíksomlyóra

Gyalogszerrel Udvarhelyről Csíksomlyóra

A székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Plébánia idén is megszervezi a hagyományos csíksomlyói gyalogos zarándoklatot. A 2018-as pünkösdi búcsú mottója: Legyen nekem a Te igéd szerint (Lk 1, 38).

Elhúzódó beruházás után Udvarhely végre átveszi a Bányai sporttermét

Hosszú idő után sikerült kijavítani a vizesblokkot a székelyudvarhelyi Bányai János Szakközépiskola sporttermében, így az ingatlant – amelyet 2010-ben kezdtek építeni és 2012-ben nyitottak meg, majd tavaly nyáron bezártak – a héten átvette az Országos Befektetési Ügynökségtől a város.

Elhúzódó beruházás után Udvarhely végre átveszi a Bányai sporttermét
2018. május 07., hétfő

Idén három játszóteret kellene felújítani Székelyudvarhelyen

Még májusban elkészül Székelyudvarhelyen a Szabók utcai játszótér, és a tervek szerint két másikat is teljesen felújíttat idén a székelyudvarhelyi városvezetés. A Megújulnak játszótereink program eddig az ütemterv szerint halad.

Idén három játszóteret kellene felújítani Székelyudvarhelyen
2018. május 07., hétfő

A Kossuth-díjas Keleti Éva fotóiból nyílt kiállítás Székelyudvarhelyen

A Kossuth-díjas Keleti Éva fotóművész páratlan színész- és íróportréiból, színházi pillanatképekből nyílt kiállítás vasárnap a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében.

A Kossuth-díjas Keleti Éva fotóiból nyílt kiállítás Székelyudvarhelyen
2018. május 07., hétfő

A víztisztító ülepítőjébe fulladt egy férfi

Egyelőre ismeretlen körülmények között a Harvíz Rt. székelyudvarhelyi víztisztító állomásának egyik ülepítő medencéjébe esett egy férfi és megfulladt.

A víztisztító ülepítőjébe fulladt egy férfi
2018. május 07., hétfő

Új pihenőhelyek a Szarkakőn és a Rez-tetőn

Turistajelzések, fedett pihenők, helyismereti tájékoztatók segítik mostantól azokat a természetjárókat, akik szívesen töltik szabadidejüket Székelyudvarhely környékén túrázgatva.

Új pihenőhelyek a Szarkakőn és a Rez-tetőn
2018. május 07., hétfő

Elpocsékolt órák Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely jó része – tudomásunk szerint a városközponttól a felső Bethlen-negyedig – közel két órára elektromos áram nélkül maradt. Helyi és megyei szintén is kértünk magyarázatot, kevesebb sikerrel. Panaszból viszont nincs hiány.

Elpocsékolt órák Székelyudvarhelyen
Elpocsékolt órák Székelyudvarhelyen
2018. május 07., hétfő

Elpocsékolt órák Székelyudvarhelyen

2018. május 07., hétfő

Értékmutató tárlat, amelynek lelke van

Úgy emlékeztek őseikre, az egyház 450 éves küzdelmére, megvalósításaira szombaton a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör és a Haáz Rezső Múzeum rendezvényén, hogy hálát adtak eredményeikért, és láthatóvá, bárki számára megnézhetővé tették értékeiket.

Értékmutató tárlat, amelynek lelke van
2018. május 06., vasárnap

Az ország legjobbjai között az udvarhelyi séf

Rangos belföldi versenyre készül a székelyudvarhelyi Balázs Hunor, a séf ugyanis bejutott a Selgros Románia és a Pro Tv által rendezett Arena Bucătarilor elnevezésű verseny elődöntőjébe.

Az ország legjobbjai között az udvarhelyi séf
2018. május 04., péntek

A siketek is megtapasztalhatják a zene csodálatos világát

Egyedülálló zenei projekttel lepik meg az erdélyi magyar siketeket és nagyothallókat. Az eseményeket több településen tartják, ahol a siketek a szó szoros értelmében érezhetik és élvezhetik a zene csodálatos világát.

A siketek is megtapasztalhatják a zene csodálatos világát
2018. május 04., péntek

Parancsolatok: tíz vers, tíz dal, tíz grafika

A Tízparancsolat mai, friss értelmezését vállalta el három éve egy költő, egy zenekar és egy grafikus. A projekt mára napvilágot látott egy kiadvány formájában.

Parancsolatok: tíz vers, tíz dal, tíz grafika
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Friss hó a Hargitán
Megnyitás

Friss hó a Hargitán

Noha lejárt már a téli szezon a Madarasi Hargitán is, attól még ideig-óráig visszatérhet a tél a hegyekbe. Így is lett, lehavazott a Hargitán, videón mutatjuk a már magunk mögött remélt tél visszasettenkedését. Reméljük, csak beköszönt, megy is tovább.

2018. május 04., péntek

Ezeket a kutyákat lehet most örökbe fogadni Székelyudvarhelyről

Honlapja van a székelyudvarhelyi városi kutyamenhelynek – adja hírül a városháza sajtóirodája. A weboldalon elsődleges információként közzéteszik a befogott és menhelyen tartott ebek fotóját – rövid ismertetővel –, így bárki követheti sorsukat, örökbe- és visszafogadhatja őket.

Ezeket a kutyákat lehet most örökbe fogadni Székelyudvarhelyről
2018. május 04., péntek

Reális veszélyt jelentenek a járókelőkre az omladozó épülethomlokzatok

Csak a vakszerencsén múlt, hogy nem egy kétéves kisgyerekre szakadt rá a tégladarab egy omladozó székelyudvarhelyi ház homlokzatáról a közelmúltban. A történet nem egyedi, a városházára havonta érkeznek bejelentések veszélyesen romos házfrontokról.

Reális veszélyt jelentenek a járókelőkre az omladozó épülethomlokzatok
2018. május 03., csütörtök

Nem mindennapi képzőművészeti tárlat nyílt Székelyudvarhelyen

Húsz kortárs képzőművész harmincöt munkája képezi az idei Termést: az éves gyűjteményes kiállítás nyolcadik stációjának ünnepélyes megnyitóját csütörtökön tartották a Haáz Rezső Múzeum Kossuth utcai képtárában.

Nem mindennapi képzőművészeti tárlat nyílt Székelyudvarhelyen
2018. május 03., csütörtök

Egyházköri ünnepet ülnek a Magyar Unitárius Egyház megalakulásának 450. évfordulója alkalmából Székelyudvarhelyen

Lelki, szellemi, tárgyi örökséget, közösségi kulturális hagyatékot mutat az a kiállítás-megnyitóval egybekötött rendezvénysorozat, amellyel a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör és a Haáz Rezső Múzeum tiszteleg a hétvégén.

Egyházköri ünnepet ülnek a Magyar Unitárius Egyház megalakulásának 450. évfordulója alkalmából Székelyudvarhelyen
2018. május 02., szerda

Önsegítő csoport indul kismamáknak Székelyudvarhelyen

Szülési traumát feldolgozó önsegítő csoportot indít május 15-én Szalay Zsuzsanna pszichológus és Tófalvi Beáta pszichoterapeuta. Ide olyan anyukákat várnak, akik nem tudták feldolgozni a szülés alatt vagy után szerzett negatív élményeiket.

Önsegítő csoport indul kismamáknak Székelyudvarhelyen
2018. május 02., szerda

Jöttek, láttak, és megint a semmivel maradtak

Betelt a pohár az árvátfalviaknál, azonban nem vízzel, abból ugyanis hiány van a faluban. Kereken öt éve, hogy a település magasabban fekvő részein nem működik a szolgáltatás, így a helybéliek vedrekkel hordják a vizet a közkútról. A megoldás az udvarhelyi hálózatra való rácsatlakozás lenne...

Jöttek, láttak, és megint a semmivel maradtak
2018. május 02., szerda

Kazinczy-érmet kapott két udvarhelyi diák

Kazinczy-éremmel tért haza Győrből a Benedek Elek Pedagógiai Líceum két diákja: a szentegyházi Kedves Kriszta és a székelyudvarhelyi Varga Eszter a Szép magyar beszéd elnevezésű versenyen bizonyított.

Kazinczy-érmet kapott két udvarhelyi diák

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye