A tulajdonos tudta nélkül csonkították meg az iskola udvarán lévő fasort

A tulajdonos tudta nélkül csonkították meg az iskola udvarán lévő fasort

Ismeretlen tettesek ellen tesz feljelentést a Római Katolikus Státus, miután pénteken délután előzetes értesítés és engedélykérés nélkül megcsonkították a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium épülete előtt levő fákat.

Nem érti, hogy miért épp az ő hevenyészett kerítése szúr szemet a hatóságoknak

Két év sem volt elég Marosvásárhely városrendészeti szolgálatának, illetve főépítészének, hogy tisztázzon és megoldjon egy olyan kérést, amelynek rendezése napokba, esetleg órákba kerülhetne.

Nem érti, hogy miért épp az ő hevenyészett kerítése szúr szemet a hatóságoknak
2018. január 21., vasárnap

Egy évezreddel „überelte” a románok fóruma az RMDSZ Ezer év Erdélyben, száz év Romániában mottóját

Ezer évvel tromfolnak rá a székelyföldi románok az RMDSZ Ezer év Erdélyben, száz év Romániában mottójú kezdeményezésére.

Egy évezreddel „überelte” a románok fóruma az RMDSZ Ezer év Erdélyben, száz év Romániában mottóját
2018. január 21., vasárnap

Újabb jegyeskurzus indul Marosvásárhelyen

A Katolikus Családpasztorációs Iroda szervezésében február 6-án újabb jegyeskurzus indul Marosvásárhelyen.

Újabb jegyeskurzus indul Marosvásárhelyen
Újabb jegyeskurzus indul Marosvásárhelyen
2018. január 21., vasárnap

Újabb jegyeskurzus indul Marosvásárhelyen

2018. január 21., vasárnap

24 órásra bővül márciustól a Marosvásárhelyi Rádió műsora

Március 2-ától 24 órásra bővül a Marosvásárhelyi Rádió műsora, amelyet eddig reggel 6 órától éjfélig lehetett hallgatni. Ezzel egy sokéves folyamat végére értek – véli a rádió főszerkesztő-helyettese, Szász Attila.

24 órásra bővül márciustól a Marosvásárhelyi Rádió műsora
2018. január 21., vasárnap

A Viszkis – filmvásznon és élőben is

Hódító útjára indul a sokak által régóta várt A Viszkis című film a hazai filmszínházakban is. A híres csíkszeredai bankrabló életéből inspirált film több vetítésén maga Ambrus Attila is részt vesz.

A Viszkis – filmvásznon és élőben is
A Viszkis – filmvásznon és élőben is
2018. január 21., vasárnap

A Viszkis – filmvásznon és élőben is

2018. január 20., szombat

Az igazságügyi törvények ellen tüntettek Marosvásárhelyen – Bukarestben folytatják

Hozzávetőlegesen ötvenen tüntettek az igazságügyi törvények ellen szombat reggel a marosvásárhelyi sportcsarnok előtt. A megmozdulás után mindannyian buszra ültek, és elindultak Bukarestbe, hogy részt vegyenek az ott sorra kerülő tüntetésen.

Az igazságügyi törvények ellen tüntettek Marosvásárhelyen – Bukarestben folytatják
2018. január 19., péntek

Pénz mint ösztönző a kiváló tanulmányi eredmény eléréséhez

Havi ötszáz lejes érdemösztöndíj bevezetését szorgalmazza az RMDSZ Marosvásárhelyen azok a diákok számára, akik dobogós helyet érnek el valamelyik tantárgyverseny országos döntőjén.

Pénz mint ösztönző a kiváló tanulmányi eredmény eléréséhez
2018. január 18., csütörtök

Közelebb hozza a történelmet, emberközelibbé teszi a múltat

Benkő József marosvásárhelyi történész-doktorandusz a Don-kanyari áldozatok emlékrendezvényén állította ki a második világháborús gyűjteményének egy részét. Többek között kulacsok, távcsövek, elsősegélynyújtó doboz, periszkóp, sisak, kesztyű, kanál-gép, egyenruha volt látható.

Közelebb hozza a történelmet, emberközelibbé teszi a múltat
2018. január 18., csütörtök

Marosvásárhely különböző templomaiban tartanak istentiszteleteket vasárnaptól

Vasárnap az egykori Gecse utcai református Kistemplomban Szénégető István római katolikus plébános igehirdetésével kezdődik Marosvásárhelyen az ökumenikus imahét. Idén világszerte január 21. és 28. között kerül sor a Krisztus-hívők egységéért szervezett imahétre.

Marosvásárhely különböző templomaiban tartanak istentiszteleteket vasárnaptól
2018. január 18., csütörtök

Fontos eszközöket kapott ajándékba a nyárádszeredai iskola

A nyárádszeredai Bocskai István Gimnázium diákjai hangfalakat, laptopot és projektort kaptak csütörtökön ajándékba a marosvásárhelyi Studium Prospero Alapítványtól.

Fontos eszközöket kapott ajándékba a nyárádszeredai iskola
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Friss hó a Hargitán
Megnyitás

Friss hó a Hargitán

Noha lejárt már a téli szezon a Madarasi Hargitán is, attól még ideig-óráig visszatérhet a tél a hegyekbe. Így is lett, lehavazott a Hargitán, videón mutatjuk a már magunk mögött remélt tél visszasettenkedését. Reméljük, csak beköszönt, megy is tovább.

2018. január 18., csütörtök

Együttműködés az Összetartozás Templomáért

Már a kivitelezőt keresik a bözödújfalusi Összetartozás Templomának alapozási munkálatához, mivel hatalmas előrelépést hozott az új év. Maros megye RMDSZ-es önkormányzatai összefogtak, és azonos összeggel segítik a templom újjáépítését.

Együttműködés az Összetartozás Templomáért
2018. január 17., szerda

Az orvosi és a Petru Maior egyetem egyesülésének folyamatát elemzik

Szerdán ülésezett a MOGYE és a Petru Maior Egyetem tervezett egyesítését előkészítő egyeztető bizottság. Az ülésen az egyesítésre vonatkozó szándéknyilatkozatot mutatták be a bizottságnak.

Az orvosi és a Petru Maior egyetem egyesülésének folyamatát elemzik
2018. január 17., szerda

Programkavalkád a magyar kultúra napján

Erdély-szerte szerveznek kulturális rendezvényeket a magyar kultúra napja alkalmából a hétvégén és a jövő héten. Marosvásárhelyen sem lesz hiány programokból: gálakoncerttel, népzenei előadással, felolvasó maratonnal és könyvritkaságok bemutatásával ünnepelnek.

Programkavalkád a magyar kultúra napján
2018. január 17., szerda

Székelydata – adatvizualizációs pályázat értékes pénzjutalmakkal

Első alkalommal hirdetik meg a Székelydata adatvizualizációs pályázatot, melynek célja az adatfeldolgozás és -vizualizáció népszerűsítése iskolások, illetve friss egyetemista fiatalok körében. A fődíjas munkát kétezer lejjel honorálják, a projektbe a Székelyhon is betársult.

Székelydata – adatvizualizációs pályázat értékes pénzjutalmakkal
2018. január 17., szerda

A pluszjövedelem több mint egyharmada elmehet adóra

Társadalombiztosítási (CASS) és egészségbiztosítási (CAS) hozzájárulást kell fizetniük ettől az évtől azoknak a természetes személyeknek, akiknek tavaly a munkaszerződésükben szereplő jövedelmükön kívül legkevesebb 22 800 lej értékben egyéb forrásból származó bevételük is volt.

A pluszjövedelem több mint egyharmada elmehet adóra
2018. január 16., kedd

Jó adófizetőnek bizonyultak a marosszékiek

Újra készpénzben is lehet adót és illetéket fizetni Marosvásárhelyen, illetve Maros megye több településén, miután az év első két hetében az informatikai rendszereket ellenőrizték, emiatt pedig szünetelt a pénztáraknál a begyűjtés.

Jó adófizetőnek bizonyultak a marosszékiek
2018. január 16., kedd

Összehangolják a reptérfejlesztéssel az ipari park bővítését

A napokban elkészül az a tanulmány, amelyből kiderül, hogy a marosvásárhelyi repülőtér fejlesztése milyen mértékben teszi lehetővé a közeli ipari park bővítését. Az autópálya vonzza, a gazdasági kiszámíthatatlanság viszont elriasztja a befektetőket.

Összehangolják a reptérfejlesztéssel az ipari park bővítését

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye