A Viszkis – filmvásznon és élőben is

A Viszkis – filmvásznon és élőben is

Hódító útjára indul a sokak által régóta várt A Viszkis című film a hazai filmszínházakban is. A híres csíkszeredai bankrabló életéből inspirált film több vetítésén maga Ambrus Attila is részt vesz.

Az igazságügyi törvények ellen tüntettek Marosvásárhelyen – Bukarestben folytatják

Hozzávetőlegesen ötvenen tüntettek az igazságügyi törvények ellen szombat reggel a marosvásárhelyi sportcsarnok előtt. A megmozdulás után mindannyian buszra ültek, és elindultak Bukarestbe, hogy részt vegyenek az ott sorra kerülő tüntetésen.

2018. január 19., péntek

Pénz mint ösztönző a kiváló tanulmányi eredmény eléréséhez

Havi ötszáz lejes érdemösztöndíj bevezetését szorgalmazza az RMDSZ Marosvásárhelyen azok a diákok számára, akik dobogós helyet érnek el valamelyik tantárgyverseny országos döntőjén.

Pénz mint ösztönző a kiváló tanulmányi eredmény eléréséhez
2018. január 18., csütörtök

Közelebb hozza a történelmet, emberközelibbé teszi a múltat

Benkő József marosvásárhelyi történész-doktorandusz a Don-kanyari áldozatok emlékrendezvényén állította ki a második világháborús gyűjteményének egy részét. Többek között kulacsok, távcsövek, elsősegélynyújtó doboz, periszkóp, sisak, kesztyű, kanál-gép, egyenruha volt látható.

Közelebb hozza a történelmet, emberközelibbé teszi a múltat
2018. január 18., csütörtök

Marosvásárhely különböző templomaiban tartanak istentiszteleteket vasárnaptól

Vasárnap az egykori Gecse utcai református Kistemplomban Szénégető István római katolikus plébános igehirdetésével kezdődik Marosvásárhelyen az ökumenikus imahét. Idén világszerte január 21. és 28. között kerül sor a Krisztus-hívők egységéért szervezett imahétre.

Marosvásárhely különböző templomaiban tartanak istentiszteleteket vasárnaptól
2018. január 18., csütörtök

Fontos eszközöket kapott ajándékba a nyárádszeredai iskola

A nyárádszeredai Bocskai István Gimnázium diákjai hangfalakat, laptopot és projektort kaptak csütörtökön ajándékba a marosvásárhelyi Studium Prospero Alapítványtól.

Fontos eszközöket kapott ajándékba a nyárádszeredai iskola
2018. január 18., csütörtök

Együttműködés az Összetartozás Templomáért

Már a kivitelezőt keresik a bözödújfalusi Összetartozás Templomának alapozási munkálatához, mivel hatalmas előrelépést hozott az új év. Maros megye RMDSZ-es önkormányzatai összefogtak, és azonos összeggel segítik a templom újjáépítését.

Együttműködés az Összetartozás Templomáért
2018. január 17., szerda

Behavazott csíki utakon

A téli szezon első igazi kiadós havazásának „örülhettek” január 17-én a csíkiak. Míg reggel még esett az eső Csíkszeredában, délutánra már meghaladta a tizenhét centimétert a hóréteg vastagsága a városban és a környező településeken.

Behavazott csíki utakon
Behavazott csíki utakon
2018. január 17., szerda

Behavazott csíki utakon

2018. január 17., szerda

Az orvosi és a Petru Maior egyetem egyesülésének folyamatát elemzik

Szerdán ülésezett a MOGYE és a Petru Maior Egyetem tervezett egyesítését előkészítő egyeztető bizottság. Az ülésen az egyesítésre vonatkozó szándéknyilatkozatot mutatták be a bizottságnak.

Az orvosi és a Petru Maior egyetem egyesülésének folyamatát elemzik
2018. január 17., szerda

Programkavalkád a magyar kultúra napján

Erdély-szerte szerveznek kulturális rendezvényeket a magyar kultúra napja alkalmából a hétvégén és a jövő héten. Marosvásárhelyen sem lesz hiány programokból: gálakoncerttel, népzenei előadással, felolvasó maratonnal és könyvritkaságok bemutatásával ünnepelnek.

Programkavalkád a magyar kultúra napján
2018. január 17., szerda

Székelydata – adatvizualizációs pályázat értékes pénzjutalmakkal

Első alkalommal hirdetik meg a Székelydata adatvizualizációs pályázatot, melynek célja az adatfeldolgozás és -vizualizáció népszerűsítése iskolások, illetve friss egyetemista fiatalok körében. A fődíjas munkát kétezer lejjel honorálják, a projektbe a Székelyhon is betársult.

Székelydata – adatvizualizációs pályázat értékes pénzjutalmakkal
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra
Megnyitás

Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra

Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.

2018. január 17., szerda

A pluszjövedelem több mint egyharmada elmehet adóra

Társadalombiztosítási (CASS) és egészségbiztosítási (CAS) hozzájárulást kell fizetniük ettől az évtől azoknak a természetes személyeknek, akiknek tavaly a munkaszerződésükben szereplő jövedelmükön kívül legkevesebb 22 800 lej értékben egyéb forrásból származó bevételük is volt.

A pluszjövedelem több mint egyharmada elmehet adóra
2018. január 16., kedd

Jó adófizetőnek bizonyultak a marosszékiek

Újra készpénzben is lehet adót és illetéket fizetni Marosvásárhelyen, illetve Maros megye több településén, miután az év első két hetében az informatikai rendszereket ellenőrizték, emiatt pedig szünetelt a pénztáraknál a begyűjtés.

Jó adófizetőnek bizonyultak a marosszékiek
2018. január 16., kedd

Összehangolják a reptérfejlesztéssel az ipari park bővítését

A napokban elkészül az a tanulmány, amelyből kiderül, hogy a marosvásárhelyi repülőtér fejlesztése milyen mértékben teszi lehetővé a közeli ipari park bővítését. Az autópálya vonzza, a gazdasági kiszámíthatatlanság viszont elriasztja a befektetőket.

Összehangolják a reptérfejlesztéssel az ipari park bővítését
2018. január 16., kedd

Magyar kultúra napi gálakoncert Marosvásárhelyen a világhírű operaénekessel

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Rost Andrea operaénekes a világ legfontosabb operaházaiban énekelt már, most pedig a marosvásárhelyi Kultúrpalotában ad gálakoncertet január 21-én, a magyar kultúra napján.

Magyar kultúra napi gálakoncert Marosvásárhelyen a világhírű operaénekessel
2018. január 15., hétfő

Támogatja a katolikus iskola helyzetének megoldását az oktatásügyi miniszter

Egy új tanintézetet miniszteri rendelettel vagy a szenátusban levő új törvénnyel lehet majd létrehozni. Azt, hogy a katolikus iskola mikor és hogyan fog létrejönni, nem tudhatom, de a tanításban nem lesz fennakadás – nyilatkozta Liviu Pop hétfőn Marosvásárhelyen.

Támogatja a katolikus iskola helyzetének megoldását az oktatásügyi miniszter
2018. január 14., vasárnap

Életmű-kiállítást nyitottak meg Marosvásárhelyen

A marosvásárhelyi várban, a Régészeti és Történelmi Múzeum emeleti tanácstermében látogatható Sükösd Ferenc, néhai marosvásárhelyi képzőművész festészeti kiállítása.

Életmű-kiállítást nyitottak meg Marosvásárhelyen
2018. január 14., vasárnap

A román és a magyar kapcsolatok aktualitásáról beszélt Németh Zsolt Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota kistermében tartott előadást péntek este Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a román-magyar kapcsolatokról,  azokat az eseményeket elemezve, amelyek a közelmúltban történtek.

A román és a magyar kapcsolatok aktualitásáról beszélt Németh Zsolt Marosvásárhelyen

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye