Két férfinél tartottak házkutatást kedden a Maros Megyei Állatvédelmi Felügyelet és a rendőrség fegyverekkel, robbanóanyagokkal és veszélyes anyagokkal foglalkozó munkatársai Mezőcekeden.
Egyesek megvásárolják, mások bérlik, és vannak, akik kivárnak. Megéri-e villanyautóval közlekedni, illetve dolgozni? Nos, erre a kérdésünkre több érintettől is választ kaptunk.
Gumicsónakkal mentettek ki egy kutyát vasárnap a Maros-folyóból. A marosvásárhelyi tűzoltók a mentés után vissza is adták gazdájának a négylábút.
A török katasztrófa után arra kérték fel a prefektusokat, hogy készíttessenek jegyzéket a földrengésveszélyes épületekről. Idén pályázni is lehetett a veszélyesnek ítélt épületek megerősítésére. Kétszáz nyertes között nincs egyetlen székelyföldi sem.
Harmincötezer lejnyi bírságot szabtak ki, és húszezer lej értékű faanyagot foglaltak le az elmúlt két napban Maros megyében a törvénytelen fakitermelés megelőzése érdekében zajló ellenőrző akciók során.
Tűz ütött ki egy lakóházban pénteken késő este a Maros megyei Jedd községi Kebeleszentiványon. Az ötven négyzetméteres faház nagy része a lángok martalékává vált.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács demokráciaközpontok-hálózata március folyamán – forráshiány miatt – egyelőre beszünteti tevékenységét – tájékoztatnak az EMNT csütörtök délutáni közleményében.
Havonta kell számlázzanak a villamosenergia-szolgáltatók a fogyasztók számára, továbbá késedelmes számlázás esetén részletfizetési lehetőséget kell biztosítsanak, a kiszolgáltatott fogyasztók pedig bármikor igénybe vehetik ezt a lehetőséget.
18 megye 40 településén volt szükség a tűzoltók, a csendőrök és az útkarbantartók segítségére a hóviharok és a sűrű havazás okozta károk elhárítására szombaton 19 órától vasárnap reggel 7 óráig.
A három székelyföldi megyéből pályázó települések összesen mintegy ötvenmillió lejt kapnak különböző beruházásokra az országos helyreállítási terv részeként, többnyire kultúrházak, illetve tanintézetek épületeinek a felújítására.
Megvan a válasz a tavaly nyáron, a népszámláláskor feltett kérdésre, hogy van-e Maros megyében még 200 ezer magyar. A válasz: nincs. A népszámlálás részeredményei ugyanis azt mutatják, hogy mindössze 165 014 személy vallotta magyar nemzetiségűnek magát.
Megnézik, hogy ki a vétkes a kialakult körülményekért, és nem hagyják magukra a rendkívül súlyos helyzetben érintett embereket, akár a bányászatban, akár a turizmusban dolgoztak – jelentette ki Nicușor Dan, Románia államfője szombaton Parajdon.
A szerteágazó struktúrával rendelkező gyermekjogvédelmi intézmények feltagolása után a fogyatékkal élőket gondozó intézmények szerkezetét szeretnék átalakítani. A Bukarestben elképzelt szervezeti struktúra azonban nem biztos, hogy vidéken is működik.
Meghaladja a 176 millió lejt a három székelyföldi megye pályázói számára az országos helyreállítási terv (PNRR) részeként legutóbb jóváhagyott finanszírozások összértéke.
Keresztbe húzhatja több iskola ballagási ünnepségi terveit a tavaly év végén megjelent egyik kormányrendelet. Sok helyen a végzősök utolsó tanítási napjára, azaz június 2-ára tervezték a kicsengetést, azonban ezt a napot munkaszüneti nappá nyilvánították.